Itt a bodzaszezon!

Tegnap délután találtam magamnak egy magas létrát, kis kosár a kezemben, és már szedtem is a bodzavirág-fejeket. Körülbelül ötven fejet választottam ki elsőre. Legjobb napos délelőttön szedni a szép virágokat. A bodzavirág szedése egyébként több héten át tart. Jó, ha ott van a kertben! Egyre magasabbra másztam, hogy megtaláljam azokat, amelyeken barna virágnak nyoma sincsen. A szépekből lehet finom szörpöt készíteni.

Kép: Freepik

Így kezdtük idén a Háziszörp Kft bodzaszezonját. Néhány éve alapítottuk kis gyümölcsfeldolgozónkat, ahol idénygyümölcsökből készítünk tartósítószer-mentes szörpöket. Most a bodza ideje jött el. Persze később felkeressük majd a bodzaültetvényeket is, hogy megfelelő mennyiségben kínálhassunk bodzaszörpöt azoknak, akik ezt a finom és egészséges italt szeretnék megvásárolni. A mi szörpreceptünk a régi: tiszta gyümölcslé és cukor, mindenféle egyéb adalék nélkül. „Bag in Box”, azaz „zacskó a dobozban” csomagolásban tároljuk, ügyes kis csappal az oldalán, hogy romlás nélkül, folyamatosan fogyasztható legyen.

„Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a hullik a sárga virágpor.
Fönn meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj felhő, pamacsos, hullj te zápor, aranyos,
Hullj te zápor, égi virágpor, égen nyíló bodzavirágból.”
(Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők)

A kert árnyékos, szélvédett sarkában, a mogyoróbokrok takarásában van a komposztdomb helye. Mellette a bodza (Sambucus nigra), amelynek minden része hasznos! A komposztdombot árnyékolja, lehulló levelei értékes tápanyagokkal dúsítják, az érést gyorsítják. Virágzás közben persze megérkeznek a fekete levéltetvek is, de jut a virágból mindenkinek bőven. Különös, de a méhek egyáltalán nem látogatják az illatos bodzavirágot!

Vékony rétegben kiterítve, naptól védve kell szárítani, hogy a nyár melegéből és fényéből a téli megfázások ellenszerét megőrizzük.

Ebben az időszakban, májusban tele van minden asztal, szekrény teteje: tálcákon a kamilla, a kakukkfű szárad, a bodzának viszont egy egész abrosz kell, hogy elég helyük legyen az illatos virágernyőknek! A fekete bodzát a népi gyógyászatban gyakran „a szegény ember patikája” néven emlegették. Nem véletlen, hiszen négyezer éve használjuk, állítólag a legrégebbi gyógynövény, amelyet az ember valaha is termesztett. A természetgyógyászat például teaként a meghűlés kezelésében használja. Gyógyteaként olyan problémákat is kezeltek vele, mint a székrekedés, a szemgyulladás, de használták még vértisztítónak, fájdalomcsillapítónak, hánytatónak vagy éppen vizelethajtónak is. Ugyanis a fekete bodza virágában és termésében számos hasznos makroelem és vitamin található.

Kép

Kép: Freepik

A bodza népies nevei: bocfa, csete, fái bodza. A palóc népi babonák szerint ha a bodzára tapostak, meghajlítva földet hordtak rá, akkor a tehénből, a disznó sebéből kihullott a pondró. A Csereháton ezt a bodza letépett ágacskáitól és a megfelelő ráolvasástól remélték. Göcsejben is azt tartották, hogy a disznókat elkerüli a vész, ha az óljukba bodzaágat szórnak. Az alsó-őrségiek szerint viszont a bodzát nem volt szerencsés a ház mellé ültetni, mert akkor belecsapott a villám.

De többféle bodza is létezik! Az egyik a földi- vagy gyalog bodza (Sambucus ebulus), ez a növény nem fás szárú, hanem magasra növő évelő, és később virágzik. Csak az általunk illatosnak ismert bodzabokrot szoktuk illatos virágáról megnevezni. Egyes növény-rendszertanokban a pézsmaboglárfélék (Adoxaceae) családjába, míg mások a loncfélék (Caprifoliaceae) közé sorolják.

A bodza Európában nagyon elterjedt. Már a Római Birodalomban fogyasztották úgy, ahogy ma is szokás itt-ott: likőr formában.

Finomított cukor és víz oldatába beáztatják a bodzavirág fejeket, így a virág íze bejut a szirupba. Utána alkohollal keverik. Számos országban az aromás italt szénsavas vízzel keverve fogyasztják. Ázalékos szörpöt azért könnyű belőle készíteni, mert virága nagyon különlegesen fűszeres. Vigyázni kell azonban, hogy levél ne essen a vízbe, mert az kesernyés ízű.

Az északi féltekén, Európában és Észak-Amerikában a bodzavirágszezon május végétől június elejéig tart. Elsősorban a napos helyeket kedveli, de nagyon különböző éghajlati körülmények között is megnő, beleértve a nedves és a száraz termékeny talajokat is. Egyébként Afrika északnyugati részén és Délnyugat-Ázsiában is elterjedt.

A 19. században kedvelt étel volt a tojásosan kirántott bodzavirág, más néven bodzafánk. Északnyugat-Európában volt népszerű a belőle készített könnyű szeszes ital, különösen Viktória királynő uralkodása idején, bár ahogyan írtuk, valójában a bodzalikőr receptjét már a római kor óta ismerték. Közép-Európában, Németországban, Ausztriában és Magyarországon leggyakrabban aromás szörpként fogyasztják, vízzel hígítva.

Számos receptet találhatunk: például bundában sült bodzavirág, bodzasziruppal készült almatorta.

Hallottam már Franciaországban grapefruit-bodza italról is. De a szirupot használják borjúhús-öntethez és csirkemell mellé is. Még elképzelni is nehéz a háromrétegű bodza tortát!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti