Egy lebombázott épület sarkában világszínvonalú kávézó nyílik – Polesz Ábellel a világ körül
Reggeli tornázás közben eleinte „háttértévé jelleggel” vált szokásommá Polesz Ábel utazós videóit nézni. Kedvelem a tartalmait, mert általuk rengeteg új ismeretet lehet szerezni olyan országokról, ahová a közeljövőben biztosan nem jutok el. Másfelől tényleg öröm nézni, ahogy Ábel a számára teljesen idegen emberekkel megtalálja az összhangot, legyen akár egy arab bazárban, egy bérelt motoron Katmanduban, vagy éppen egy indiai nyomornegyed kellős közepén. Csatornája tavaly novemberben bukkant fel a YouTube-on, azóta több mint 26 ezer követője van.
Tompos Vince interjúja.
Honnan jön ez a mérhetetlen bizalom a külföldiek iránt?
Rengeteg utazás során szerzett megannyi tapasztalat lehet ennek az oka. Talán te sem gondolnád, hogy például Iránban mennyire megbízhatsz az emberekben. Ázsiában, Oroszországban és Ukrajnában is nagyon kedvesek, de főleg azokon a területeken, ahol kevés turista jár. Ahol virágzik a turizmus, ott persze vigyázni kell, mert arrafelé könnyebben megrövidítik az embert. De Irán vidéki részén, vagy azokban az arab országokban, ahol minőségi turizmus van, már egészen más a helyzet.
Olyan is történt velem, hogy vadidegenek megkérdezték, elvihetnek-e autóval, én pedig bátran mentem is velük.
Mindez persze érthető annak tudatában, hogy ezekben az országokban teljesen eltérőek a kulturális szokások – Európában sehol nem ülnék be egy ismeretlen autójába…
Ahogy nézem a videóidat, olyan érzésem van, mintha én is ott lennék veled egy másik országban… Hogy kezdődött az utazás iránti rajongásod?
Kiskoromban Veronában éltünk, így sokat ingáztunk Olaszország és Magyarország között. Hatéves voltam, amikor elmentünk Párizsba – ez volt az első nagy utazásom. Olyan volt, mintha teljesen más bolygón lennék, teljesen lenyűgözött, amit ott láttam; akkor még hatalmas különbség volt Budapest és Párizs között. Az első egyhetes, szervezett utunk Tunéziába vezetett. Roppant érdekes volt, mivel egy egészen más világba csöppentem. Egyiptomban is jártam, ahol persze megnéztük az ókori romokat is, mégis sokkal nagyobb hatást tett rám az a kultúrsokk, amit átéltem. Elkápráztatott az a zsúfoltság és az „ezeréves” kopott autók látványa!
Mi vitt rá végül arra, hogy az utazás mellett a vlogolásba is belevágj?
Egy időben a barátaim próbáltak rávenni, hogy írjak blogot. Bár édesanyám újságíró, én mégsem érzetem affinitást ehhez. Úgy láttam, olyan ismeret szükségeltetne hozzá, amivel nem rendelkezem. A YouTube-csatornámat végül a szintén posztszovjet országokat kedvelő Bald and Bankrupt youtuber iránti rajongásom miatt indítottam el, akinek a vlogjai meggyőztek, hogy egy kamerával is lehet olyan műsort készíteni, amit aztán több millióan megnéznek. Vettem egy vlogolásra alkalmas kamerát, és belevágtam.
Hova vezetett az első utad videósként?
A háború sújtotta Ukrajnába, ahol elkészítettem az első videóimat, amiket pár száz ember tekintett meg.
Az egyik kiemelkedő nézettséget ért el, talán a címe miatt: „27000 Ft-ért Indiába Etihad A350-1000-rel.”
Elkezdtek érdeklődni a korábbi ukrán és az indiai videóim iránt is, így egyre komolyabban vettem a vlogolást. Beszereztem egy profibb kamerát, és megfogadtam egy-egy építő kritikát.
Ukrajnában lassan két és fél éve háború dúl, miért akartad meglátogatni az országot?
Mindenhol az érdekel, hogyan élnek az emberek. Amikor a világháborúkról tanultunk, akkor is az foglalkoztatott leginkább, hogyan képesek megküzdeni a szörnyű körülményekkel. Ahogyan arról a hírek mostanában rendszeresen beszámolnak, Harkivban naponta háromszor légvédelmi szirénák szólnak, és heti szinten találat éri a várost, rendszeresek a halálesetek. Érdekes volt látni, hogy egy lebombázott épület sarkában vadiúj, világszínvonalú kávézót nyitottak a romok között. Ez is azt mutatja, hogy az ottaniak még ilyen borzalmas körülmények között is próbálnak normális életet élni. A háború ellenére Ukrajnában nem állt meg az élet – csak éppen nem otthon, hanem a harkivi metróállomásokon tanulnak a gyerekek.
Szemtanúja voltam egy olyan jelenetnek is, amikor egy kijevi srác egy hatalmas plüssmackót adott egy harkivi lánynak.
Mit gondolsz, vajon amiatt tartanak az emberek a háborús országokba való utazástól, mert nincs elég információjuk? Vagy talán pont amiatt félnek, mert épp eleget tudnak az adott ország háborús helyzetéről?
Az alapvető probléma az, hogy a média felnagyít egy-egy információt. Ukrajna egy hatalmas ország, és ha a hírekben a frontvonalat vagy egy fontvonalban szétlőtt várost mutatnak, könnyen azt gondolhatjuk, hogy az egész országban ehhez hasonló állapotok uralkodnak. Természetesen vannak Ukrajnának igazán veszélyes helyei, ahová semmiképpen nem tenném be a lábamat, ugyanakkor azt gondolom, hogy nagyobb eséllyel szenvedhetünk közlekedési balesetet, mint hogy egy a hátországot érő támadás kereszttüzébe kerüljünk.
Mi alapján választod ki az úti céljaidat?
Mára elfogytak azok a desztinációk, amelyek régi vágyaim voltak. New Yorkba jelenleg nem tudok elmenni, mivel a legutóbbi Egyesült Államokban tett látogatásomat követően olyan országokban jártam, amely után vízum kell Amerikába, és a velem utazó barátaimnak elutasították a kérelmét. Nagy álmom eljutni még Izlandra és Észak-Koreába – utóbbi országba a Covid óta nem lehet bejutni, csak a kínaiaknak és az oroszoknak.
Érdekes, hogy pont Észak-Korea felé vennéd az irányt. Mi vonz abba az országba, ahol talán a legszigorúbb szabályok között élnek az emberek?
Mindig is vissza szerettem volna utazni az időben, hogy megtudjam, milyen lehetett az élet az ötvenes évek Magyarországán. Tisztában vagyok vele, hogy az észak-koreai diktatúra nem ugyanaz, mint amiben itthon részünk volt, ugyanakkor azt is érdekesnek tartom. Abba az országba csak csoporttal lehet utazni, és természetesen nem szabad kérdezgeti az embereket az utcán.
Ha minden igaz, szeptemberben eljutok Dél-Koreába, így izgalmas lesz majd összehasonlítani, mekkora kontraszt van a kettéválasztott ország két fele között.
Mit szeretsz a legjobban ebben a munkádban?
Szeretem, hogy utazás közben kitekintek Magyarországról, és próbálom megfejteni, hogy máshol milyen lehet élni, pláne háború idején. Kijevben már legalább hétszer jártam az ukrajnai videó előtt, és láttam, mennyit fejlődött a város, majd belekóstoltam a háború alatti életbe is. Amikor kint voltunk, éppen kevésbé támadták a várost, nem volt annyira veszélyes.
Szerinted öt év múlva is ugyanezt fogod csinálni?
Örülnék, ha meg tudnék élni a hobbimból, a vlogolásból, de nem akarok mindent erre feltenni. Civilben szálláshely-üzemeltető vagyok, van egy naplementenéző, csónakos élményprogramom Zamárdiban. Öt év múlva valószínűleg a turizmus területén szeretnék tovább dolgozni, de hogy milyen szinten, azt most nem tudnám megmondani. Még bőven látok lehetőséget a YouTube-ban, hiszen még csak alig fél éve indult el a csatornám.
Mit üzensz az utazni vágyóknak?
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mi világunk az egyedüli valóság… Vegyünk elő egy térképet, és nézzük meg, mekkora rajta Magyarország, és a világ mekkora ehhez képest! Nem azt mondom, hogy a mi problémáink kicsik, vagy jelentéktelenek lennénk, de hiba lenne csak ennyit látni a világból, mert ez csupán egy nagyon kicsi szelete.
Kapcsolódó tartalom
„Utazás közben azt érzem, eggyé olvadok a természettel” – Kedves Annamária világjáró
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
