Pedagógus vagyok, hiszek a nevelésben. Abban, hogy példával, iránymutatással, szabályok felállításával és azok értelmezésével tudok hatni egy személyiség fejlődésére pozitív és negatív irányba is...
Képzeljük el, milyen lenne egy rocksztár élete, ha akarata ellenére összeköltöztetnék egy tizennyolc éves rajongólánnyal. Még a legönteltebb, megtörhetetlen hübrisztudattal rendelkező ikonnak is elege...
Én úgy döntöttem, mondja az egyik anyuka a játszótéren, miközben a lánya orrát törli, hogy mi meggyógyultunk, mert egyszerűen nem bírtam már a bezártságot...
Amióta apa vagyok, egészen máshogy gondolok a rendelkezésemre álló időre. Állandóan azon agyalok, honnan lehetne még szerezni, lopni, vásárolni, kereskedni vele, megvenni olcsón, eladni...
Arra a gyakori kérdésre, hogy milyen módszerrel altass, egyszerű a válasz: bármilyennel. Ahogy a normandiai partraszállásnál se válogattak a fedezékek között a katonák, mondván...
Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat! Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” (Mt 8, 21-22)...
A régi társasháznál még a kapukódra is emlékszem. Felliftezünk a fiammal a harmadikra, becsöngetek a 3/B-be. Egy idős néni nyit ajtót. – Csókolom, özvegy...
A lányom mosolya kemény drog. Elmegyünk sétálni, és már az ajtónál körénk gyűlnek a függők, lökdösve egymást a szerért, úgy kell megvédenem tőlük, persze...
Akkor sem, ha jogosnak tűnik, mert ez billentené helyre az általam igazságnak nevezett valóságszelet kiadási-bevételi mérlegét. Akkor sem, ha úgy érzem, nincs más választásom...