Ursula von der Leyen – erős nő egy visszafogott Európai Bizottság élén?

1958-ban született Brüsszelben, ahol az édesapja, Ernst Albrecht akkoriban európai bürokrataként dolgozott, majd később Alsószászország első kereszténydemokrata miniszterelnöke lett. Az Albrecht-család észak-németországi polgári, evangélikus család, köreikből több száz éve kerülnek ki országvezetők. A dinasztia a porosz selyemmonopólium tulajdonosa volt, az ő nevükhez fűződik az 1828-as selyemszövő lázadás, amelyet Marx a német történelem első munkásfelkelésének nevezett. Von der Leyen polgári nevelésben és képzésben részesült, tanult régészetet, közgazdaságtant, végül orvosként végzett és nőgyógyászati témában doktorált.

1986 óta házas, férjével, Heiko von der Leyen orvossal – aki szintén régi észak-németországi család sarja – hét gyermeket nevelnek.

A családi hagyomány fontos Ursula von der Leyennek, és természetes volt, hogy a CDU színeiben vesz részt az alsószászországi közéletben. A 1990-es években még elsősorban regionális politikával, szociális ügyekkel és egészségpolitikával foglalkozott, de 2003 óta már meredeken ívelt fel politikai pályafutása. Alsószászország szociális, nő-, család- és egészségügyi minisztere lett, majd 2005-ben Angela Merkel kancellár kormányában Németország családügyi, majd szociális ügyi szövetségi minisztereként dolgozott. Párhuzamosan a CDU vezetőségi tagja is lett. Az elmúlt években erős szövetségben állt Merkellel, és 2013-ban Németország első női szövetségi védelmi minisztere lett.

Annak ellenére, hogy történelmi családból származik, és történelmi családba is házasodott, illetve fontos számára saját családjának hagyománya, nem mondható el, hogy családügyi politikusként kifejezetten erősítette volna a hagyományos, konzervatív családmodellt – éppen ellenkezőleg. Az általa bevezetett szülői támogatási rendszert hevesen bírálta a pártja konzervatív szárnya, s jellemzően nagyobb támogatást kapott a balliberális ellenzéktől.

Kritikusai szerint bölcsődei programjának és egyéb ötleteinek is az a célja, hogy a „mindkét dolgozó szülő” mintáját erősítse, így a nevelés kevésbé marad a család feladata, erősen támogatva ezzel a progresszív, balliberális családképet.

Ebbe a képbe illik bele az is, hogy Bundestag-képviselőként 2017-ben támogatta és megszavazta a melegházasságot, német balliberális címkével élve: a „mindenki házasságát”.

Von der Leyen egyébként – nem úgy, mint oly sokan a CDU-ban – nem „tegnap” kezdett e divatosnak vélt témával foglalkozni, évek óta a melegházasság úttörőjeként tartják számon. „A beállítottságom a tapasztalataimból is táplálkozik. Ezt a saját, nagyon nagy és nagyon konzervatív családom is befolyásolta. Van egy homoszexuális unokaöcsém, és soha nem fogom elfelejteni, ahogyan bemutatta nekünk az élettársát. Az idősebb nagynénik is örültek, és mondták, hogy milyen szép, hogy a fiú talált valakit, akivel élete végéig együtt szeretne lenni. Ebből láttam, hogy fejlődtünk” – nyilatkozta korábban. De a migrációt illetően is a progresszív vonalat képviseli.

2014-ben – Gyurcsány Ferenchez hasonlóan, és természetesen élénk sajtóérdeklődés mellett – saját házába költöztetett egy migránst.

2015-ben, amikor Röszkénél a magyar határt védő rendőröket több száz illegális bevándorló támadta meg „Allahu akbart” kiáltva, Ursula von der Leyen elfogadhatatlannak nevezte az erőteljes fellépést. A német hadsereg körében népszerűtlen védelmi miniszter volt, kritizálta ugyanis a katonai hagyományokat, és hiába próbálta technikailag és ideológiailag is modernizálni a hadsereget, ez végül nem sikerült neki.

2016-ban, amikor Donald Trumpot választották az Egyesült Államok elnökévé, Ursula von der Leyen diplomáciai hibát követett el: azt nyilatkozta ugyanis, hogy ez számára egy „súlyos sokk” – ezzel csak azt érte el, hogy a Németország és az USA között eleve meglévő, védelmi kérdésekhez kapcsolódó nézeteltérések újra felszínre törtek. Mind családpolitikáját, mind pedig védelmi miniszteri tevékenységét próbálta kommunikációs cégek segítségével népszerűsíteni, de kevés pozitív visszajelzést kapott miniszteri pozíciója kapcsán. El is veszítette korábban elnyert jelképes „koronahercegnői” címét, és már senki nem tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy tovább vigye Merkel politikai örökségét.

Ursula von der Leyen – Kép: Flickr/Arno Mikkor

Mindezek fényében jogosan kérdezhetjük: miért őt jelölték a bizottság élére? E kérdésnek egyrészről német belpolitikai, másrészről európai politikai magyarázata is van. Jelölésével és megválasztásával Németországban végre felszabadul a védelmi tárca, amely nehéz és fajsúlyos terület, többen pályáznak is rá, ráadásul lehetőség nyílik a kormány átstrukturálására is.

Jelölésének európai magyarázata pedig az, hogy Von der Leyen mindenki számára elfogadható, kompromisszumos jelölt.

A liberálisoknak és a baloldaliaknak is, hiszen így a liberálisok szerzik meg az Európai Tanács elnöki posztját. A déliek és a franciák számára is, mert ezzel ők kapják meg a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői, valamint a központi banki csúcspozíciókat. A közép-európaiaknak is elfogadható, mert ezzel egy liberálisabb, de mégiscsak konzervatív hátterű német léphet hivatalba, aki, ha nem is barátja a térség tagállamainak, legalább nem ellenséges.

Európai szinten, ha tetszik, ha nem, fontos lesz a kiegyensúlyozott politika, és ezt a kompromisszumos helyzetet talán leginkább Ursula von der Leyen tudja fenntartani. Vele van esély egy kiegyensúlyozottabb, ám kevésbé erős bizottsági politikára, amelynek a haszonélvezői a nemzetek lehetnek, különösen a V4-es államok.

Mivel a támogatásunk nélkül nem jött volna létre ez a kompromisszum, bízhatunk abban, hogy nem fogja támadni a visegrádi országokat.

A Bizottság végre visszatérhet az európai szerződésekben kijelölt helyére, hiszen a Lisszaboni Szerződés szerint nem tölthet be önálló politikai szerepet, csupán a szerződések őre. A valódi politikai döntéshozók pedig a nemzetek megválasztott vezetői.