Ünnepelünk, ünnepeltek, ünnepelnek

Van olyan város, ahol úgy megtelik a méretes főtér az ünnepségre, hogy nem lehet átvágni a tömegen. Ahol a polgárok és polgárnők azért mennek ki a főtérre, mert ott kell lenniük: oda húzza őket a szívük, a felelősségérzet meg a közösséghez tartozás boldog tudata. Ahol van ilyen. Ahol az emberek, több ezren, nem részt vesznek, hanem ünnepelnek.
Az ünnepség ott is beszédekből és néptáncból áll, és nem érdekesebbek vagy felemelőbbek ezek a beszédek sem, mint a budapestiek – de az emberek érdeklődéssel hallgatják. Érdekli őket, mit mond a polgármester, az unitárius püspök, a nagykövet meg a diákság szószólója. És olyan is van, aki unja, mégis fontosnak érzi, hogy jelen legyen. Bizonyára ők sincsenek kevesen.
Ez az ünnepség felemelő, mert a hallgatóság, az emberek (a nép) felemelővé teszi azt. Akár érdeklődik, akár unja.
Ahol a polgármester azzal a végtelenül unalmas és retorika órákon feltehetően rossz példaként emlegetett mondattal kezdi az ünnepi beszédet, hogy örül, hogy immár kilencedik éve van lehetősége március 15-én beszédet mondani itt, a város lakói előtt. És ahol ezt az egyszerű mondatot a hallgatóság lelkes tapssal üdvözli. Ennek a polgármesternek jó, mert így örülnek neki kilenc év után. (Az öröm részben annak szól, hogy meghurcolta őt is a DNA, mégis ott áll. Ez az öröm valódi.)
Neki is van ellenzéke. De az az ellenzék nem fütyül. Nemzeti ünnepen? Fütyülni? Egy közjogi méltóságot, aki mindannyiunk polgármestere, még ha én nem is szavaztam rá? Az ünneplő tömegben?
Ez a város Sepsiszentgyörgy, legalábbis az a város, ahol én együtt ünnepelhettem megtisztelő módon a helyiekkel (http://www.3szek.ro/load/cikk/100615/az_ozvegyek_mint_hosok) – de biztosan van még jó néhány ilyen.
És azért írtam ezt le gyorsan, március 17-én, mert nekem nagy élmény volt jelen lenni és megtapasztalni. Feleim, ne az index.hu tudósításain keresztül legyetek jelen a nemzeti ünnepeinken! Egy magára valamit is adó budapesti online újságírónak fogalma sincs, mi az a hazaszeretet. Foglaljatok valami rendes székely kománál egy panziószobát jövő márciusra, és hagyjátok, hogy átmelegítse a szíveteket az, ahogy ezek az emberek ünnepelnek. Ünnepelnek helyettünk is, mert úgy tűnik, mi már elfelejtettünk. (És köszönjük azoknak, akik nem felejtettek el, ők is vannak, bár túlharsogta őket a fütyülés meg az ellenfütyülés.)
És hallottam is egy jó strófát, lejegyzem, el ne felejtsem: „a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell.”

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.