„Néha szeretné az ember szépnek látni magát, most boldog vagyok” – Ukrajnai menekülteknek készítettek új frizurát önkéntes fodrászok

Bárcsak vége lenne!

„Alig várom, hogy a fodrász az én hajam is levágja” – mondja izgatottan Ljuba Prihodcsenkó a Magyar Református Szeretetszolgálat VII. kerületi Menekültmissziós Irodájában. Az 58 éves hölgy áprilisban lesz két éve, hogy elmenekült Dnyipróból, fia kérte, hogy induljon nyugat felé, szerette volna édesanyját biztonságban tudni. Fia azonban otthon maradt. Bőrbetegsége miatt eddig nem hívták be katonának, de egy új törvény már lehetővé teszi a mozgósítását. Mindennap beszélnek telefonon, gyakran lövik rakétákkal a várost, a támadások után Ljuba felhívja fiát, hogy megtudja, jól van-e. 

A 35 éves férfi a 9. emeleten lakik, és ha megszólalnak a légvédelmi szirénák, le kell rohannia a pincébe, a liftet ilyenkor tilos használni. 

Ljuba Prihodcsenkó nehéz anyagi helyzetben él, a megtakarított pénze, amit magával hozott, már régen elfogyott. Kap némi támogatást a magyar államtól, emellett a különböző karitatív szervezetek és alapítványok segítségével igyekszik talpon maradni. Panaszolja, hogy nem talál munkát, hazájában ugyanis a helyi bíróságon dolgozott irodistaként, az ott szerzett tapasztalatait itt nem tudja kamatoztatni, a nyelvet sem beszéli, a nehéz fizikai munkát pedig a szíve nem bírja. 

Hálás a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, mert az élet számos területén számíthat rájuk, magyarul tanulhat, fogorvoshoz jutott el a segítségükkel, gyógyszert biztosítottak számára, most pedig a haját is rendbe teheti a segítségükkel. „Jók ezek a lehetőségek, de még jobb lenne, ha végre befejeződne a háború!” – mondja vágyakozva Ljuba Prihodcsenkó. 

Egy idő után számít a külső

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója elárulja: az első alkalommal meghirdetett frizuraigazítás ötlete rokonától, Kristály Andrástól származik, aki szeretett volna a „hagyományos” önkéntes munkán túl valami pluszt adni az országban élő menekülteknek. 

Amikor az emberek Ukrajnából Magyarországra érkeztek, a legkevésbé sem foglalkoztatta őket, hogy áll a frizurájuk, mára azonban rengeteget változott a helyzet, többen munkába, iskolába járnak, ahol számít a külső. 

Elmondja, hogy a fodrászok felajánlása előtt számos civil szakember támogatta már az Ukrajnából elmenekült embereket. Tolmácsok, orvosok, ápolók segítettek az első napoktól kezdve határátkelőkön, a pályaudvarokon, de a menekülteket hosszú távon is patronálják önkéntesek, például pedagógusok korrepetálnak iskolába járó ukrán gyermekeket, hogy mielőbb behozzák lemaradásukat. „Isten dicsőségére, az emberek örömére segít az ország” – szögezi le a vezető.

Kristály Andrástól, a Cuts szalon borbélyától megtudom: első alkalommal vállalt a váci csapat önkéntes munkát, igaz, az elhatározás már korábban megszületett bennük, mert mindenképp szerettek volna segíteni a rászorulókon. „Bárkinek örömmel nyújtottunk volna támogatást, de a menekülteknek talán még nagyobb szükségük van minden segítségre. Rengeteg nehézségen mentek át ezek a családok az elmúlt években, legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint az, hogy fest a fizimiskájuk, sokuk anyagi helyzete egyébként sem engedte volna meg, hogy fodrászszalonokat keressenek fel” – mesél az önkéntes felajánlás körülményeiről Kristály András.

Kép

Fotó: Karsa Patrik/Magyar Református Szeretetszolgálat

Mint egy pitypang

Kiss Edit tolmács közben folyamatosan továbbítja a székbe ülők kívánságait a fiatal fodrászcsapat tagjainak. A szalon teljes létszámban megjelent, mind a nyolcan azonnal igent mondtak, amikor felmerült a karitatív hajvágás ötlete. Debreczeni Ákos elárulja: bár alapvetően női-férfi fodrász, egy ideje már csak férfi hajakat vág. „Tudni kell mindkét nem hajával bánni, most egy kicsit felfrissíthetem a tudásomat” – mondja két vágás között.  
A székéből felálló 84 éves kijevi Zinajda Holina a tükörben nézegeti az eredményt, röviden csak annyit mond: tökéletes. 

„Kócos voltam már, ezért nagyon boldog vagyok, hogy tavaszra szép lett a frizurám. Most olyan, mint egy pompás pitypang” – lelkendezik. 

A lassan két éve hazánkban élő nyugdíjas hölgy azért kelt útra a háború kitörése után, mert az ablakukból folyamatosan szembesültek a város bombázásával, állandó rettegésben éltek. Nem mertek tovább maradni az ukrán fővárosban. Budapesten egy icipici szuterén albérletben éldegél, ukrán nyugdíjából erre futja, ugyanakkor sok támogatást kap a segélyszervezettől. Ljuba Prihodcsenkóhoz hasonlóan ő is tanul magyarul, amit egy „viszontlátásra” köszönéssel demonstrál.

Boldogság a tükörben

Közben a 37 éves Tatjána frizurája is elkészül. Miután átmegyünk egy másik terembe, elmondja: egy Luhanszk melletti kis településről menekültek el 2022 áprilisában. Harmadik gyermeke akkor nyolchónapos volt, a víz-, gáz- és áramszolgáltatás nélkül maradt faluban nem maradhattak tovább. Elindultak nyugat felé, egy ideig a moldovai határhoz közel húzták meg magukat, majd ahogy tolódott a front nyugat felé, továbbindultak. Előbb Moldáviába, majd Romániába mentek, onnan Magyarországra egy „menekültvonattal” érkeztek, ahogy ő fogalmaz. 

Egy céljuk volt: minél messzebb jutni a háborútól. 

Szülei azonban otthon ragadtak az oroszok által annektált területen, internetszolgáltatás nincs, több hónap is eltelik, mire válthatnak pár szót telefonon. Férje el tudott helyezkedni egy cégnél buszsofőrként, fizetéséből élnek öten, szűkösen. Több grátisz szálláson is laktak, mára sikerült kivenniük egy albérletet. Tatjána nagyon hálás a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a rengeteg támogatásért, és azért, mert lehetőséget biztosítottak neki arra, hogy fodrászhoz is eljusson. „Pont ilyennek képzeltem el a hajam, nagyon tetszik. Eddig magamnak vágtam, ahhoz képest ez nagy változás – mosolyog. – Néha szeretné az ember szépnek látni magát, kicsit boldognak lenni. Most boldog vagyok” – teszi hozzá búcsúzóul.

Kép

Fotó: Karsa Patrik/Magyar Református Szeretetszolgálat

Százezreknek segítettek

Juhász Mártontól, a civil szervezet ügyvezető igazgatójától megtudjuk, hogy a háború kitörése óta 1,2 millió ember menekült Ukrajnából Magyarországra, közülük több mint 335 ezer menekültet segítettek valamilyen módon a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei. Majdnem 190 ezer embert láttak el információval; ételt, italt 131 ezer embernek biztosítottak, higiéniás eszközöket több mint 51 ezernek. Orvosi ellátást majdnem ötezer, lelki segítségnyújtást 4600 ember vett igénybe. Szálláshoz 19 ezer menekültet juttattak. Az első napokban leginkább élelemre, folyadékra, gyógyszerre, lelki segítségnyújtásra volt szüksége a rászorulóknak. 

„Egy évig a menekültek hallani sem akartak az integrációról, abban reménykedtek, hogy a konfliktus néhány hónapon belül megoldódik, és hazamehetnek” – avat be Juhász Márton a szervezet tapasztalataiba. 

Egy idő után azonban belátták, be kell rendezkedniük a tartós ittlétre. 

Ezért meg kellett szervezni a gyerekek iskolai elhelyezését, a magyar mint idegennyelv oktatását, biztosítani kellett a speciális oktatói szükségletet: a fejlesztést, korrepetálást, felkészítést állampolgársági vizsgára.
Segíteniük kellett a munkához jutást, a lakhatást. Utóbbit jelenleg is 35 ember veheti igénybe a segélyszervezetnek köszönhetően. Emellett a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi és kulturális eseményeket szervez a nemzeti vagy keresztény ünnepekhez kapcsolódva, működtetnek klubokat és köröket, szerveznek imaalkalmakat. Egészségügyi támogatásuk keretében recepteket váltanak ki a rászorulóknak, egészségügyi eszközöket szereznek be számukra. A karitatív szervezet munkatársai a mai napig éjjel-nappal segítik a menekülőket Záhonynál, ahol még manapság is 210–420 fő érkezik naponta a háború elől útnak indulva.