Túl a lakástakarékon: csoktól a lakáslottóig

A fiatal párok otthonteremtési lehetőségei a lakástakarékok támogatásának megszüntetésével beszűkültek, hiszen akinek eddig nem volt ilyen megtakarítása, annak a jövőben már nem is lehet. Más támogatási formák viszont bővültek. Megnéztük, milyen egyéb lehetőségei vannak a családoknak.

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

Kép: Unsplash

Voltak hibái, de legalább ugyanannyi előnye is volt a lakástakaréknak, amelynek állami támogatását nemrég szüntették meg. A vásárlás és építkezés mellett használható volt felújításra és hitel végtörlesztésére is, azok is élhettek vele, akik nem rendelkeznek több milliós megtakarítással.

Volt edukációs célja is, hiszen arra ösztönözte a fiatalokat vagy éppen a gyerekeiknek takarékoskodó szülőket, hogy legalább négy, de inkább tíz évig minden hónapban lakáscélra tegyenek félre. Ennek lett most vége: a korábban kötött szerződések még kifuthatnak, azokra a futamidő végéig jár a 30 százalékos, évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás, de új szerződéseket már senki nem köthet, nem lehet hosszabbítani sem.

Átkerült a csokhoz

A bejelentés szerint a lakáskasszarendszer átalakításából felszabaduló forrásokat a csok kibővítésére fordítják.

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 10 millióról 15 millió forintra emelik. A kedvezményes hitel azért jelent különösen nagy segítséget, mert 3 százalékos kamata 25 évre fixált. Ezt a piacon 4-5 százalék körül adják a bankok, ami összességében sokkal drágább hitelt jelent” – mondja Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági elemzője.

Ebből adódóan a lakáskassza támogatásának megszüntetése a fiatal házaspárokat hozza a legkevésbé nehéz helyzetbe. Bár az igaz, hogy jelentős családi támogatás nélkül számukra is lehetetlen a lakásvásárlás, mert például Budapesten nincs esély arra, hogy 25 millió forintból a kritériumoknak megfelelő újépítésű otthont lehessen vásárolni.

Az összeg ugyanis kizárólag új ingatlanra költhető, azok pedig különösen drágák.

Ráadásul áruk emelkedni is fog, ugyanis az új lakások áfája csak 2019 végéig marad 5 százalékos, utána visszaemelkedik a korábbi 27 százalékra. A kitolódást az segítheti, hogy az addigra szerkezetkész állapotban lévő épületek lakásai 2019 után is eladhatók 5 százalékos áfával, már amennyiben az erre vonatkozó adásvételi szerződést 2020 előtt benyújtják a földhivatalhoz.

Friss: 2018. november 13-án az Országgyűlés elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek. A változtatás után 2023. december 31-ig minden - a törvényi feltételeknek megfelelő - új építésű lakóingatlan - 300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás - értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel. (MTI)

Kell a családi segítség

Ma azok vannak könnyebb helyzetben, akiknek már van saját lakásuk, mellette pedig három csemetét terveznek, esetleg már van is gyerekük. „Ők otthonuk értékesítésével – mivel az elmúlt években a használt lakások is nagyon megdrágultak – szert tehetnek arra az összegre, ami a 10 milliós támogatást és a 15 milliós kölcsönt kiegészítheti annyira, hogy abból már lehessen újépítésű otthont venni” – mondja Beák Attila, a Beák és Társa Ingatlaniroda vezetője.

Akik viszont albérletben élnek, még akkor is csak családi segítséggel vehetnek új lakást, ha a támogatást maximálisan ki tudják használni, tehát három gyerek mellé megkapják a 10 milliós segítséget és a 15 milliós támogatott kölcsönt.

Számukra forrást még az adhat, ha a nagyszülők összeköltöznek a szülőkkel, és így eladhatóvá teszik kisebb lakásukat.

Friss: 2018. december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára, a háromgyerekes családok pedig szintén december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt -  jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára november 13-i budapesti sajtótájékoztatóján. (MTI)

Ha ilyen lehetőség nincs, akkor a további hitelfelvétel jelenthet megoldást, bár annak gátat szab az idén augusztusban módosított adósságfék-szabály is. E szerint októbertől az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú jelzálog-hiteleknél a havi törlesztőrészletek összege – 400 ezer forintos nettó jövedelem alatt – nem haladhatja meg az adós jövedelmének 25, afölött pedig 30 százalékát. Ez az arány az 5 évnél hosszabb, de 10 évnél rövidebb kamatperiódusú hiteleknél sem lehet nagyobb 35, illetve 40 százaléknál.

A korábbi 50, illetve 60 százalékos limit csak a legalább 10 évre vagy a futamidő végéig fixált kamatozású jelzáloghiteleknél marad. Ez a kiszámíthatóság miatt valóban nagyobb biztonságot jelent a családoknak, ugyanakkor nagyobb terhet is: míg a rövidebb kamatperiódusú hitelek kamata 3 százalék alatti is lehet, addig a hosszú távra fixáltak jóval drágábbak, piaci kamatuk 4-5 százalékos.

Lehetnek új ötletek

Azok nehezebb helyzetben vannak, akik nem fiatalok, vagy nem házaspárok, így nem jogosultak a csokra. Nekik a lakástakarékok támogatásának megszüntetésével egy 20 éve bevált lakáscélú megtakarítási formát kell kiváltaniuk. Számukra a jó hír az, hogy a kasszákat üzemeltető szolgáltatók már elkezdtek ötletelni azon, hogy a megtakarítások érdekében milyen termékekkel tudnának előállni. Ez nekik is érdekük, ez a megtakarítási forma ugyanis üzleti alapon is kifizetődő lehet, hiszen a bankok a futamidő végén olyan embereket hitelezhetnek, akik sok évig készülnek tudatosan a kölcsönfelvételre, így megbízható adósok lehetnek.

A Fundamenta például már elő is állt olyan lehetőséggel, amelynél saját forrásból fizetett 5 százalékos támogatással pótolná az állami hozzájárulást.

Ennél a minimális megtakarítási idő 6 év lenne, amelynek végén fix 2,9 százalékos hitelhez lehet jutni – innentől kezdve pedig a cégnek is megtérülővé válna a korábbi támogatás.

A nok megmarad

Lehetőség még a lakáslottóként emlegetett nemzeti otthonteremtési közösségekbe (nok) való belépés. Ennél a tagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy előre rögzített ütemben befizetnek egy meghatározott összeget, majd akár 2-3 év múlva birtokba is vehetnek egy új építésű ingatlant. Ilyenkor az általuk letett összeget az állami támogatás és a tagtársak befizetései egészítik ki arra a tételre, amely fedezi az eredetileg tervezett vételárat. Velük szemben mások akár 15 évig is fizethetnek részleteket úgy, hogy addig egy négyzetméternyi lakáshoz sem jutnak. Az nem egészen a véletlenen múlik, hogy ki lesz az a szerencsés, aki hamarabb otthonhoz jut, a kiválasztás során ugyanis az élvez elsőbbséget, aki nagyobb, illetve 20 százaléknál magasabb előtakarékossági befizetést vállal. Ha több tag rendelkezik azonos mértékű előtakarékossággal, akkor a nyertesről sorsolással döntenek.

Ez a konstrukció több mint egy éve működik, igaz, mögötte még csak nem olyan régen jelentek meg az első olyan piaci szereplők, amelyek ténylegesen elkezdtek közösségeket szervezni.

A kezdeményezés a jövőben amiatt erősödhet, mert ez az egyetlen olyan lakáscélú megtakarítás, amelyhez 30 százalékos – évi maximum 300 ezer forintos – állami támogatást lehet kapni.

Eredményeit még nem nagyon lehet kiértékelni, egyedül az látszik, hogy első körben csupán néhány száz ember csatlakozott ezekhez az otthonteremtési közösségekhez. Ennek oka az lehet, hogy a konstrukció a lakástakarékoknál kockázatosabb és nehezen kiszámítható. Különösen azoknak a fiataloknak nem előnyös, akik kevés félretehető pénzzel rendelkeznek, hiszen nekik a játékszabályokból adódóan akár 15 évet is várniuk kell arra, hogy megtakarításukat a támogatással együtt megkaphassák, ezáltal ingatlanhoz jussanak.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti