Szükségünk van hátborzongató mesekönyvekre?

Az illusztrátor, Lisa Aisato kiválóan eltalálta a szöveg hangulatát: az abban megjelenő félelmeket, a megfoghatatlantól és az ismeretlentől rettegést emelte ki kísérteties, borús hangulatú illusztrációival.

A végeredmény így mind vizuálisan, mind a szöveg szempontjából egészen hátborzongató, szorongásokkal teli alkotás, valóságos horrormesekönyv lett.

A történet szerint a magának való, majdnem tízéves, kisiskolás Anna retteg a szülinapjától. Öregedéssel és elmúlással kapcsolatos félelmek gyötrik, s a tizedik szülinapja előtt ezek az érzések felerősödnek: úgy tekint erre a szülinapra, mintha egy visszafordíthatatlan útra fordulna rá, a felnőtt-, sőt, az időskor kapuján lépne át. Legfontosabb, minden szabad percét kitöltő hobbija az olvasás. A könyvekben megismert szereplők válnak a barátaivá, akik sohasem halnak meg, hiszen a könyvek képesek arra, hogy az olvasás újrakezdésével életre keltsék azokat, akik a történet előrehaladtával meghalnak. Az őt körülvevő emberek közül Anna csak Monsen nénivel, a könyvtárossal kerül közelebbi kapcsolatba, akivel a kölcsönzések alkalmával osztja meg gondolatait. Monsen néni egyik beszélgetésük közben elárulja Annának a titkot, miszerint a könyvtár eldugott raktárában dolgozó Milton Berg nevű munkatársa megsemmisíti azokat a könyveket, amelyeket senki nem kölcsönöz ki. Anna a beszélgetés hatására elhatározza: ő maga fogja megmenti a könyveket, ezért annyit kölcsönöz és olvas, amennyit csak tud. Azonban hamarosan kezébe kerül a titokzatos kilétű Waldemar Seier nevű író Az elvarázsolt erdő című könyve, ami épp azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amiken ő is töpreng: hogy mi is az elmúlás, egy szerettünk elvesztését miként tudjuk feldolgozni, és hogyan tudunk ezen keresztül szembenézni saját halandóságunkkal. Ennek az egy könyvnek a sorsáról szól a továbbiakban Hagerup mesekönyve, ugyanis Az elvarázsolt erdő utolsó oldala, vagyis épp a történet befejezése hiányzik a könyvből.

Ezzel érkezünk a kötet talán legfontosabb mondanivalójához, ami miatt a 10 év körüli korosztály számára igazán fontos olvasmány lehet: ez pedig az, hogy egyetlen olvasó lelkesedése, a megértés iránti vágya akár pillangóhatást is előidézhet.

Anna hatására előbb az osztálya, majd egész iskolája, aztán az egész város, s hamarosan az egész világ olvasni kezdi Waldemar Seier könyvét, mindenki értelmezni kívánja, s egyszerre fel is kutatni a történet végét, illetve az író kilétét.

Arra is szépen felhívja a figyelmet a könyv, hogy az olvasóvá nevelés mennyire fontos, s ebben a folyamatban mekkora a könyvtárasok felelőssége, illetve arra is, hogy a kis kezdeményezések hamar világméretű összefogásokká válhatnak. Fontos konklúziója a mesének az is, hogy egy szöveg értelmezésében egy csoport jóval többre mehet, mint egyetlen olvasó egyedül, s hogy egy szöveg végtelenül nyitott: ahány olvasója, annyi értelmezése. A hirtelen támadt érdeklődés Waldemar Seier könyve iránt nemcsak átvitt értelemben kelti életre a szöveget, nemcsak bemozdítja annak értelmezését – hiszen újra bekerül a könyvesboltokba a már rég nem kapható, vagy csak nagyon nehezen beszerezhető könyv–, hanem valóságos bestselleré is válik, lázban tart, és ezzel hatalmas földrajzi távolságokat átívelve összeköt millió és millió embert a világon.

A korosztályi besorolást (7–10 éves kor) inkább a 10 éves korhoz közelíteném, sőt, akár inkább 10 éves kortól ajánlanám a könyvet.

Kép

Klaus Hagerup: A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket ​​​​​​​- belső illusztráció

Mivel sokszor találkoztunk korábban olyan mesekönyvekkel, amiknél a korosztályi ajánlás csalóka volt, de mi nemcsak hogy megbirkóztunk vele az ovisaimmal, hanem igen fontos beszélgetéseink is kerekedtek belőle, ezért belefogtunk Hagerup könyvének olvasásába. Az öt és fél éves kislányom, aki már komoly félelmekkel küzd (sötét, egyedüllét, elmúlás), az első pár oldal után azt kérte, ne olvassam tovább, mert nagyon ijesztőek már a képek is, az meg egyenesen rémálmokat szül, hogy a történet szerint idős korunkban egyszerűen szétporladunk, mint a falevél. Ráadásul az egyik karakter, egy kisfiú, találkozik a szeretett, halála után fává változott nagymamájával az erdőben. Mivel nálunk egy haláleset is megelőzte a mesekönyv olvasását (a gyerekeim nemrég vesztették el az egyik nagypapájukat), így amikor a szövegben ott tartottunk, hogy a nagymama fává változott, azt gondoltam, terápiaként fog működni nálunk a szöveg: megoldási javaslatot kínál arra, mit kezdjünk ezzel a helyzettel, képileg megfogalmazza, hogyan élnek tovább emlékezetünkben, gondolatainkban elhunyt szeretteink. Amint azonban kiderült, ez nálunk még nem működik, gyorsan beláttam, hogy itt bizony komolyan kell venni a korosztályi ajánlást.

Hagerup meséje fontos eleme lehet a könyvtárunknak, esetleg iskolai foglalkozásoknak is, mivel csoportos értelmezésre is kiválóan alkalmas.

Az ajánlottnál fiatalabb korosztálynál azonban félő, hogy a bontakozó félelmek időszakában még mellé is lőhetünk vele, vagy egyenesen horror-mesekönyvvé válik majd kisebb gyerekeink számára.

Klaus Hagerup: A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket. Scolar Kiadó, 2019. 64 oldal. Illusztrációk: Lisa Aisato, fordította: Pap Vera-Ágnes. Korosztály: 7–10 év