Ki nevel a végén? – Torzított vágyakkal küzdhetnek a tizenévesek

„Régebben a kamaszok elsősorban a közvetlen környezetükből választottak mintákat: például egy testvér, szülő, tanár vagy akár egy »menő« ismerős is inspiráló hatással lehetett rájuk. A szakember szerint ma ez részben még mindig érvényes, hiszen továbbra is fontos, milyen értékek és példák jelennek meg a családban vagy a közvetlen környezetben, viszont napjainkra ez jelentősen eltolódott az online tér és az influenszerkultúra irányába. A fiatalok egyre inkább a digitális tartalomgyártókhoz igazodnak, sokszor ezek a személyek dönthetik el azt is, mi számít menőnek vagy éppen »cikinek«” – mondja Thoma Gábor.

A szakember szerint a közösségi média mint információforrás önmagában nem jó vagy rossz – inkább a használat módja a kulcskérdés. Ha egy gyerek kicsi korától kezdve kontroll nélkül lehet a képernyő előtt, akkor felnőve is esélyes, hogy az internethasználata mellőzi az egészséges kritikát. Ez pedig nyitottá teszi mindenféle torz mintára, beleértve a szexualitással kapcsolatos üzeneteket is. 

Ám szerencsére egyre több olyan fiatal van, akik tudatosabban használják a digitális teret. 

Ma már rengeteg edukatív csatorna létezik, ahol a szexualitásról, párkapcsolatokról, mentális egészségről beszélnek. Ezek sok szempontból olyanok, mint régen a Bravo magazin „Szerelem, szex, gyengédség” rovata – csak modernebb, hitelesebb és közvetlenebb hangnemben. Ezek a platformok ugyan nem mindig szakmai mélységűek, de sok esetben sokkal hitelesebbek egy tinédzser szemében. Egyszerűen azért, mert a kortársak készítik, és azonos nyelvet beszélnek. 

Nyilván jobb lenne, ha az iskolákban lennének olyan beszélgetések, amelyeket szakemberek – például pszichológus, nőgyógyász, urológus, szociális munkás – vezetnének, akik őszintén el tudják mondani, mi is az, amit a gyerekek a képernyőn látnak. De amíg ez nem rendszeres, addig marad az internet – a jó és rossz tartalmaival együtt. A kihívás az, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk szűrni a látottakat. Ehhez szükségük van egyfajta kritikai gondolkodásra, amit – ideális esetben – a családtól, tanároktól, a környezettől tanulnak meg. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

„A közösségi média az esetek többségében valóban torz képet közvetít a testképről, a szexualitásról és a párkapcsolatokról is, de én azt látom, hogy a valódi hatás még mindig inkább a közvetlen kapcsolatokból ered: amit a nővérem mond, a barátom mesél vagy amit otthon látok – ezek a legnagyobb befolyásolók. A közösségi média – bár hat – nem írja felül a belső érzéseket.” 

„És sokszor épp a saját értékrend, a belső bizonytalanság vagy a kapcsolati tapasztalat hiánya lesz az, ami végül megvédi a fiatalokat attól, hogy olyasmibe menjenek bele, ami számukra nem oké” – hangsúlyozza a szakember a család és a szűkebb környezet szerepét a digitális világ hatásaival szemben.

A digitális térben lehet sületlenséget is olvasni bőven, de gondolatébresztőként ezek sokszor működnek. Egy videó vagy poszt nem feltétlenül határozza meg, hogyan viselkedem a saját kapcsolatomban, ezek a külső impulzusok inkább katalizátorok, és nem helyettesítik azokat az élő mintákat, amiket a családból hozunk.

„Ha én azt láttam, hogy apa minden második nap virágot hozott anyának, akkor nekem természetes lesz, hogy egy nőnek kijár a figyelmesség. És nőként ezt én is elvárom majd a saját kapcsolatomban – nem feltétlenül virág formájában, de a lényege ugyanaz: megbecsülést szeretnék. Ha viszont azt láttam, hogy a szüleim ordítottak, repültek a tányérok, akkor valószínűleg számomra is ez lesz a norma. A közösségi média ehhez képest csak ötleteket ad – de nem valódi mintát. Egy harsány TikTok-videó nem fogja meghatározni, hogyan viselkedem a párommal. De egy beszélgetés vagy egy valós élmény igen” – mondja a szexuálpszichológus.

Nem lehet megúszni – a szexuális nevelés felelőssége

A szülő nem maradhat kívülálló a gyermeke szexuális nevelésében. Nem létezik „majd egyszer felvilágosítom” típusú megúszás – különösen nem a mai világban. A digitális korszakban a gyerekek már egészen kis korban találkoznak szexualizált tartalmakkal – sokszor még azelőtt, hogy értenék, mit is látnak, és a digitális eszközöket sem lehet teljesen kizárni az életükből. Hiába próbáljuk halogatni: eljön az a pont, amikor már csak azért is adunk a gyereknek telefont, mert minden más osztálytársának van. Kompromisszumként korlátozzuk az eszközhasználatot, de elkerülhetetlen, hogy a gyerek találkozzon a szexualitással – ha nem a képernyőn, akkor a strandon, vagy akár kortársakon keresztül. 

Ha mi hallgatunk róla, a gyerek azt tanulja meg: a szex tabu. Valami, amitől félni kell, amit a felnőttek szégyellnek, vagy amit titokban kell tartani. 

Ez eleinte, tiltott gyümölcsként még vonzóbbá is teheti a dolgot, ugyanakkor hosszú távon komoly szorongáshoz, gátlásokhoz, önbizalom-problémákhoz is vezethet. Sokan felnőttként is küzdenek azzal, hogy képtelenek felszabadultan, örömteli módon megélni a szexualitást, pusztán azért, mert otthon ezt a témát elhallgatták vagy megbélyegezték.

„A szexualitásról már óvodáskorban is lehet beszélni – az életkornak megfelelő szinten. Egy háromévesnek elegendő annyi, hogy »a fiúknak kukijuk van, a lányoknak puncijuk«, és a csókolózás a felnőttek közti szeretet jele. Egy nyolcévesnek már el lehet mondani, hogy a szex a testi közelség egyik formája, ami két embert – akik szeretik egymást – boldoggá tehet. Kamaszkorban pedig elérkezik az idő arra is, hogy a behatolásról, az örömről, a test érettségéről, a védekezésről és a határokról is beszéljünk. Nem reklámozzuk a szexet. Nem is bagatellizáljuk. Egyszerűen megmutatjuk: létezik, természetes, és lehet szép” – mondja Thoma Gábor.

A legfontosabb: a szexért nem jár büntetés. Nem a szülői szeretet elvesztését kell kockáztatni, hanem éppen azt kell éreznie a gyereknek, hogy ő akkor is szerethető, ha már felnőtt döntéseket hoz. A legnagyobb hiba, ha azt gondoljuk, nekünk már nem kell tanulnunk. Nem tudunk hiteles választ adni, ha mi magunk sem értjük a kérdést. Ha megértjük a világot, amiben a gyerekünk él, jobban tudunk benne vele együtt lenni. És ha ezt időben elkezdjük, akkor a szexről is lehet majd úgy beszélni, mint bármi másról: tabuk nélkül, őszintén, együttműködve.

A riport első része itt érhető el.

A valódi történetek a szűrők alatt rejtőznek. Ebben a hónapban azt keressük: mi történik akkor, ha nem akarunk tökéletesnek látszani – csak jelen lenni. 
Augusztusban a hónap témája: #nofilter
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.