Szavazzon, melyik legyen Budapest dala 2019-ben!

Már várják a szavazatokat Budapest dalára: 13 szerzeményre lehet voksolni április 25-én éjfélig, a győztest április 26-án hirdetik ki a Thália Színházban. Az idén immár második alkalommal kiírt Budapest Dal pályázat szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe.

Lezárultak a jelentkezések, mintegy száz pályamű érkezett a Fővárosi Önkormányzat Budapest Dal 2019 címmel meghirdetett pályázatára. A szakmai zsűri az eredetileg tervezett öt helyett nyolc szerzeményt választott ki a meghívott öt előadó zenéje mellé, közülük a közönség választja ki a győztest - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Lényegesen színvonalasabb szerzemények érkeztek, mint tavaly, a daloknál figyelembe vettük, mennyire illeszkednek 2019 trendjébe - idézte a közlemény Joós Istvánt, a Budapest Dal CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatóját, a zsűri elnökét. 

A szervezők felkérését korábban Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és Tóth Andi, valamint a New Level Empire fogadta el, a zsűri döntésével még Mága Jennifer, Berta Dani, az OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, a Babám, Sári Évi, a MattSet és az FMX X Marcee került a döntőbe és versenyezhet szerzeményével a Budapest Dal 2019 cím elnyeréséért.

A zsűriben Joós István mellett Rakonczai Viktor zeneszerző, Rózsa István (Rózsa Records), Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezetője és Szűts László, a Mahasz elnöke kapott helyet.

A dalokra a szavazatokat április 25-én éjfélig a https://budapestdal.hu/ weboldalon lehet leadni. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat és oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban részesül.

Tavaly Radics Gigi előadásában a Budapest Szerelem című számot választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című dala kapta.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti