Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea: „Ha megérted a másik indíttatását, akkor nem kételkedsz benne”

A hegyek kapcsoltak össze Titeket, és bizonyos értelemben a hegyek választottak el egymástól. Hogyan kezdődött a közös történetetek? 

2014 májusában egy budapesti mászóteremben, egy előadáson találkoztunk. Én a Grossvenedigerre készültem, ő pedig Pakisztánba, ahol sikeresen elérte a 8051 méter magas Broad Peak csúcsát. Utána barátokon keresztül egy közös mászás alkalmával a Bakonyban ismerkedtünk meg közelebbről.

Milyen emlékezetes élményeitek voltak a magaslatokban?

Szerettünk együtt túrázni, sziklán mozogni, jeget mászni. 2015-ben Szilárd a K2 elérésével próbálkozott, Varga Csaba hegymászóval együtt. Én egy alaptábori túrán vettem részt, és úgy kalkuláltuk ki, hogy az expedíció végére érjek a hegy lábához. Abban az évben az időjárási körülmények miatt mindenkinek vissza kellett fordulnia, mégis ez az egyik legszebb közös élményünk maradt, mindketten visszavágytunk Pakisztánba. 2016-ban a földrajzi Európa legmagasabb pontjára, az 5642 méteres Elbruszra is eljutottunk Kosztán Csabi barátunkkal együtt. A csúcsmászást megelőző éjszakát a két csúcs közötti nyeregben töltöttük, ötezer méter fölött. Imádtuk minden pillanatát! De ugyanúgy szerettünk elmenni a szomszédos Pilisbe, illetve egyik kedvenc sziklamászó helyünk a Bükkben található Hámor.

A hegyek szeretetén és a közös kihívásokon túl mi fogott meg Szilárdban?

Nagyon vonzónak találtam a személyiségét, de nem voltam oda a hosszú hajáért. A levágatásával kapcsolatban el is veszítettem egy fogadást. Nyugodt volt, életvidám, kedves, figyelmes, és sok mindenben hasonlóan gondolkodtunk. 

Nedeczky Júlia mondta egyszer – aki magyar nőként először mászott nyolcezres csúcsot –, hogy annyira hasonlítunk egymásra, mintha testvérek lennénk. 

Kép

Fotó forrása: Legindi Tímea

Szilárdból mi az, ami tovább él a kisfiatokban, Somában? 

Soma határozott, kedves kisfiú, mindkettőnkre hasonlít külső és belső tulajdonságaiban egyaránt. Azt szoktam mondani, hogy Szilárd kitartásával az én makacsságomat örökölte (nevet). Egy vérbeli outdoor kisfiú, aki imád sátrazni. Nagyon sportos, bár soha nem vártuk el tőle, inkább igyekeztünk, igyekszem jó példát mutatni. Neki a mászás annyira hétköznapi dolog, mint más családokban a biciklizés. Beleszületett abba, hogy az apukája jégcsákányokat és karabinereket pakol a nappali közepén. Számára ebben semmi meglepő nincsen. Amikor három-négy évesen elvittük egy budapesti mászóterembe, 13 méter magasan elakadt a falon, mert még nem érte el a következő fogást azon az útvonalon. Sírni kezdett, minden szem ránk szegeződött, és azt gondolhatták, hogy na, Suhajdáék kínozzák szegény gyereket. Kérdeztük, hogy leengedjük-e, de felszívta magát, néhány perc után tovább indult, és felért a fal tetejére. Nem mi erőltettük, ő szerette volna.  

A magasság és a hegyek továbbra sem tántorítanak el titeket?

Eddig sem készültem nyolcezres csúcsok mászására, és továbbra sem célom. De voltak olyan magashegyi terveim, amiket Szilárddal szerettünk volna megvalósítani, és most bajban vagyok, mert nemcsak társ, hanem mászótárs nélkül is maradtam. Februárban viszont egy hetet a Magas-Tátrában töltöttem, ami lelki szempontból is sokat adott.

Szilárd társ nélkül mászta meg 2022-ben a 8516 méteres Lhocét, és a Mount Everestnek is egyedül vágott neki. Ő sem talált megfelelő társat?

2021 végén fogalmazódott meg benne, hogy a „Big Five”-ot szeretné teljesíteni, ami bolygónk öt legmagasabb hegycsúcsának elérését jelenti. Korábban évekig Klein Dáviddal másztak, de ezt követően mindketten a saját céljaik elérésére koncentráltak. 

Egy hegymászófeleségnek nemcsak tolerálnia kell férje szenvedélyét, hanem megérteni és ösztönözni őt. Mégsem lehet könnyű szerep otthon várni, és a távolból kísérni az útját.

A legtöbb ember tudatosan választ párt; egy extrém sportolónál szerintem ez még jobban kiéleződik. Szilárd korábban angoltanárként dolgozott, 2014 óta viszont igazi versenysportolóként készült hegymászó céljai megvalósítására. 

Ha megérted a másik indíttatását, és elfogadod, hogy ez a hivatása, akkor nem kételkedsz benne. Én mindig biztattam Szilárdot. 

Voltak szép és nehéz expedíciók is, de a korábbi tapasztalatok – beleértve a kudarcokat is – kellettek ahhoz, hogy sikeres legyen. Így állhatott első magyarként 2019-ben a legendás K2 csúcsán. Szilárd ugyanígy támogatott engem minden elképzelésemben. Nagyon szeretett, és rendkívüli módon megbecsült. Nyugodt lehetett, mert tudta, hogy bármi adódik itthon a távolléte alatt, megoldom. Bízott bennem, én pedig benne. Nemcsak a felesége voltam, hanem együtt is dolgoztunk az expedíciók megvalósításán: több mint tízéves sportkommunikációs gyakorlattal a hátam mögött részt vettem a szervezésben, közben pedig tartottam a kapcsolatot a médiával és a partnerekkel.   

Fotó forrása: Legindi Tímea

Mikor érezted azt, hogy Szilárd soha többé nem tér vissza a Mount Everestről?

Sokkal hamarabb, mint bárki más, de az utolsó pillanatig bizakodtam, reménykedtem. Azt gondoltam, ha arról van szó, akkor képes túlélni akár egy éjszakát is 8000 méter fölött. Nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is nagyon erős volt. Amikor egyértelművé vált, hogy későre jár, és nagyon magasan van, akkor tudtam, hogy nagy a baj, de még volt reális esélye a keresésnek, mentésnek.

Utolsó naplóbejegyzésében ezt írta: „Most vagyok a legközelebb az Everest csúcsához: a sikerhez.” Mi lehetett a gond, ami miatt mégsem érte el?

Egy tragédia mindig több apró hibából tevődik össze. Hogy mi történt akkor, amikor Szilárd nem csatlakozott a fix kötélhez, azt nem tudjuk pontosan. 

Nagy valószínűséggel magashegyi beteg lett. Szeretném hinni, hogy módosult tudatállapotban volt, amikor már nem fáj semmi, hallucinál, és nem szenved. 

Bár annak is lehet esélye, hogy véletlenül nem csatlakozott a rögzített kötélhez, és onnantól kezdve elég egy rossz lépés. Ahol utoljára látták, olyan távolságban volt a rögzített kötéltől, hogy nem lehetett könnyen megközelíteni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Szilárd nem tekintett az Everest megmászására vissza nem térő lehetőségként, és nem abból adódott a tragédia, hogy túlvállalta magát. Sokat beszéltünk arról, hogy ha ketten képesek voltunk összehozni a legnagyobb költségvetésű expedíciót a semmiből, akkor ez bármikor újra sikerülhet.

Soma hogyan fogadta, hogy nem látja többé az apukáját?

Ez volt a legnehezebb pillanat, amikor el kellett mondanom neki, hogy Szilárd nem jön haza. 

Az elhangzottak alapján nem olyan lehetsz, aki mindig visszanéz, és azzal gyötri magát, hogy mi lett volna, ha…

Sőt, nagyon károsnak tartom ezt a fajta hozzáállást. Engem nem mozgat meg az, hogy mások mit gondolnak, vagy mi lett volna, ha másképp történnek az események. A múltbéli dolgokon az ember nem tud változtatni, előre kell nézni. 

Ha folyton ezen rágódnék, akkor az egész életemet egy borús viharfelhő alatt tölteném ahelyett, hogy a jó dolgokra fókuszálnék. 

Annak ellenére, hogy gyászolok, vannak szép pillanatok is a mindennapjaimban. 

Akik a sportban képesek önfegyelemre és kitartásra, talán az élet különböző területein is könnyebben szembenéznek a problémákkal. 

Igen, az teljesen biztos, hogy másfajta szemléletmódot ad a sport. Nemrég lefutottam az első maratonomat, amire azért is vagyok büszke, mert ezekben a nehéz hónapokban volt olyan mentális erőm, hogy fel tudjak készülni erre a nagy megmérettetésre.