
Keresés
-
Aquinói Szent Tamás halálának 750. évfordulója idén március 7-én volt, születésének 800. évfordulója pedig 2025-ben lesz. Ezeknek az ünnepi dátumoknak az alkalmából hirdeti meg...
-
Tényleg korábban halnak, akik sok ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak? – Pánikoltatás helyett új szemlélet kellene!
Azt eddig is sejtettük, hogy rendszeresen fogyasztva nem feltétlenül egészségesek, egy új tanulmány viszont már több tucat betegség közvetlen kialakulásáért az ultrafeldolgozott élelmiszereket okolja... -
Spiritusz
A halogatás mesterei – Üveges Annával és Lakatos Annamáriával
„Ej, ráérünk arra még!” – gondoljuk sokszor sokan. Mindenki életében megjelenik a halogatás, hiszen különböző feladataink között természetszerűleg súlyozunk: valamit előbb, valamit később végzünk... -
„Olyan léptékű ügyekkel kell foglalkoznunk, amelyek bankunk társadalmi szerepéhez és méretéhez is méltók”
Magyarország egyik vezető hitelintézeteként az MBH Bank a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett bajnoka. Kevés hazai vállalat mondhatja el magáról, hogy CSR-tevékenysége olyan sokoldalú, mint az... -
Bélkárosodást is okozhatnak a leggyakrabban használt fájdalomcsillapítók
Akár súlyosbíthatják is bizonyos betegségek tüneteit a leggyakrabban használt nem-szteroid gyulladáscsökkentők, mint az ibuprofen vagy az acetilszalicilsav hatóanyagú készítmények, ha rendszeresen vagy nagy mennyiségben... -
Mire tanít egy szerelmes kamasz és a magyar mitológia találkozása? – Viola Szandra mágikus világba csöppenti olvasóit
Ha már oly népszerű a skandináv mitológia vagy a kelta folklór, miért ne lehetnének tizenéveseink a magyar mondavilágra büszkék? Ahhoz, hogy modern irodalmi köntösben... -
Közel kétezer magyar gyermek maradt árván a covid következtében – „Amikor a férjemet elveszítettük, egymásnak adtak minket a barátaink”
A pandémia alapjaiban változtatta meg az életünket, ám a legtöbbünk számára a járvány már a múlté. Vannak azonban olyan családok, ahol ez az időszak... -
Egy apa, aki egyedül maradt Down-szindrómás gyermekével – „Ez a kisfiú ugyanúgy tud örülni a napsütésnek, mint bárki más”
Balázs a harmincas évei végén jár, amikor feleségével kisbabájuk születik. Ám kiderül, Misa Down-szindrómás. Az édesanya lemond róla, Balázs pedig úgy dönt, egyedülálló apaként... -
A megtalált Paradicsom – Szellemi élménytúra a Kálnoky család őseinek földjén
Galéria ősökről, akik a tatárjárástól a kommunista dúlásig építették egy erdélyi főnemesi család történetét. Boris Kálnoky , aki sokáig az európai polgár ideájához állt... -
„A nászéjszaka nem egy verseny, hanem egy megismerési folyamat kezdete” – beszélgetés az Egytestté blog szerzőivel
Elvárások sorának próbálnak megfelelni a keresztény párok a hálószobában, kezdve az esküvő előtti önmegtartóztatással. A házasság azonban őket sem védi meg a problémáktól. Helyzetüket... -
„Mama, Isten, almás pite” – Hat örökérvényű tanulság az idén 30 éves Forrest Gump készítőitől
Robert Zemeckis rendező duplán tévedett a filmjével kapcsolatban. Előzetesen azt gondolta, afféle rétegmozit készít, amelyet csak az 1946–1964 között született Baby Boomer generáció tagjai... -
Így segíthetjük gyermekünket mozgásban gazdag élethez – Ami egészséges, legyen öröm is
A testmozgásnak komoly hatása van az egészségre és az életminőségre, kulcskérdés, hogy a kisebb-nagyobb gyerekek mennyit és hogyan sportolnak. Milyen szempontokat kell figyelembe venniük... -
Felépülés a hazugság betegségéből – „Mindent el kellett veszítenem ahhoz, hogy felébredjek”
Mindössze 15 éves volt, amikor a vasárnapi misét titokban otthagyva a helyi kocsma flipperjátékainak és nyerőgépeinek vonzásába került. Hamarosan következett a kaszinó, a Blackjack... -
Ez az én tragédiám: irreálisan félek a kutyáktól, pedig látszólag semmi okom rá
Az ember nem is gondolná, mennyire meghatározza valakinek az életét, ha fél a kutyáktól. Amióta az eszemet tudom, ijedtséggel reagálok egy olyan élőlényre, amelytől... -
A székely ló megmentése – Az orvos, aki az emberek mellett állatokat is ment
Dr. Bodó Imre belgyógyász, hematológus, a Semmelweis Egyetem docense, amikor épp nem gyógyít, nem oktat vagy neves hazai és külföldi orvosi folyóiratokban publikál, akkor... -
Egészségkárosító és környezetszennyező – Létezik-e alternatívája a cigarettázásnak?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a dohányosok száma a világon meghaladja az egymilliárdot is. Egy magyar dohányos átlagosan évi 2060 szál cigarettát szív el... -
„Spiritusz” és „Világjobbítók” – Rendhagyó lélektani és összművészeti podcastokat indít a KÉPMÁS
A 21. századi tartalomfogyasztásnak egyre népszerűbb formája a podcast-hallgatás, amely többfajta eszközön, a hallgató által választott időben és helyen teszi lehetővé az ismeretszerzést és... -
„Kapjanak fizetést a főállású szülők!” – Egy jogász anyuka véleménye
Olyan társadalmat tartok ideálisnak, amely sokféle életpálya lehetőségeit kínálja és teszi elérhetővé mind a nők, mind a férfiak számára. Akkor válik majd okafogyottá a... -
Bethesda: több, mint gyermekkórház
Minden szülő álma egy olyan gyógyító intézmény, ahol minden a gyerekekről, a családról szól, ahol magas szakmai színvonalon, közösségben gyógyítanak. Ez a Bethesda. Az... -
Mit érez, aki borderline személyiségzavaros? – „Nem könnyű a felszínen maradni”
Vegyünk egy üres és egy félig teli poharat. Az előbbibe töltsünk bele 50% fájdalmat, így lesz félig teli. Még megmarad, még bír további nehézségeket... -
Összeállítás
10 hungarikum közelebbről
Reggel akácmézet csurgatunk a teánkba, az ebédhez makói hagymát dinsztelünk, amit aztán megszórunk egy kis szegedi pirospaprikával, ebéd után, főképp a nyári forróságban, jólesik egy jó hideg fröccs. Sokan nap mint nap sétálnak a Duna-parton, vagy autóznak az Andrássy úton anélkül, hogy tudnák, egy hungarikum az, amin épp keresztülrobognak. Napjainkban, amikor korlátozottak a külföldre utazás lehetőségei, a hazai látnivalók jelentősége felértékelődik. Régóta tervezzük, hogy ellátogatunk a Hortobágyi Nemzeti Parkba? Érdekel minket, hogyan készítik a halasi csipkét? És solymász- vagy lovasíjász-bemutatón jártunk már? És kihez fordulunk, ha az új kis családtaggal kapcsolatban lenne pár kérdésünk, vagy elvesznek az adatok a számítógépünkről? Mert még ezekhez is kapcsolódik egy-egy hungarikum: a Védőnői Szolgálat és a Kürt Adatmentés.
-
Horoszkóp helyett„Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz, amit gondol, mond, cselekszik. Életünk minden egyes órája igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy-egy újabb lépcsőfoka.”
-
A kapcsolati erőszak áldozatain segít a Vodafone új innovációja
Már elérhető a legnagyobb app áruházakban a Vodafone Magyarország Alapítvány legújabb fejlesztése, a kapcsolati erőszak áldozatait segítő, Bright Sky HU mobilalkalmazás. Az applikáció nemcsak... -
A béke hírnöke vagy az atomkorszak Darth Vadere? – Teller Ede életútja
„A mint atom, oly parányi, semmiképp sem lehet látni. B mint bomba: jóval nagyobb. El ne süsd, még elkapkodod.” E gyermekekhez szóló versrészlet a...