„Hú, ez elég beteg dolog.” „Nagyon fura.” „Ettől én nem megnyugszom, hanem ideges leszek.” Leginkább így reagált a környezetem, amikor először mutattam nekik ASMR-videókat...
Az elmúlt években nagyon népszerű lett a biciklis túrázás – a kedvelt helyszíneken kihelyezett mérők minden évben rekordforgalmat jeleznek –, a koronavírus idején pedig...
„A szépségért meg kell szenvedni.” „Nem nekem, hanem magadnak tanulsz.” „Mire menyasszony leszel, elmúlik.” „Ne a szád járjon, hanem a kezed!” Ismerősen csengenek ezek...
Az első kisfiunk születése után el nem tudtam képzelni, hogy lesz nekünk második gyerekünk. Pedig mindig is többet szerettem-szerettünk volna. Már eltelt egy év...
Talán a szülő-gyermek kapcsolat, azon belül is a jó anyai szeretet az egyetlen olyan érzés a világon, amely egy eredendően tiszta, őszinte és feltétel...
Dánia büszke nagy történelmű monarchiájára, amelynek tagjai az elmúlt száz évben hol sikerrel, hol sikertelenül alkalmazkodtak az új idők kihívásaihoz. A jelenlegi trónörökös Frigyes...
Borbély Alexandrával azért ültünk le beszélgetni, mert a „Testről és lélekről” című magyar film, amelynek egyik főszerepét ő alakította, nagy sikert aratott: első helyezést...
Ráckevei Anna számomra mindig valami szép komolyságot tett hozzá színpadi és filmes karaktereihez. Nem lehet véletlen, hogy általában ő a szinkronhangja a sokszínű, de...
Szerintünk a közéleti hírek, érdekes és hasznos információk, életmódtanácsok mellett a művészet és a tudomány is életünk része. Ezért helye van egy magazinban is.
Petrik Andrea 13 éves volt, amikor rátalált az „álmára”, és alig 15 éves, amikor elindult, hogy megvalósítsa. Szerbiából érkezett Magyarországra, a szentesi Horváth Mihály...
Soha még ilyen bősége nem látott napvilágot a női témáknak az online médiában. Magazinok és blogok ontják a női véleményvezérek lelkileg kitárulkozó, csöpögős vagy...
Radnóti özvegyének, Gyarmati Fanninak két súlyos kötetben ránk hagyott naplóját nemcsak a kutatóknak és a lelkes irodalmi közönségnek kellene olvasnia, hanem talán mindenkinek, de...
Elképesztő hangja volt. Fel kellett kapnom a fejem rá: egyszerre volt reszelős, koppanós, valahogyan ijesztően kemény. A fiatal nő az egyetemi büfében ült mellettem...
A szabadföldi zöldségekre még várni kell, viszont csírákat bármikor hajtathatunk vagy vehetünk. Olyan recepteket gyűjtöttünk össze, amelyekhez ezeket a friss hajtásokat használhatjuk.
Dr. Gárdos Csaba komoly vesebetegsége miatt szervátültetésre szorult, és tavaly év végén esélyt kapott az életre. Szerinte nem véletlen, hogy újjászületésének története az Irgalmasság...