Kergetjük, de nem találjuk – létezik az álommunka?
„Nem vagyok jó helyen, de nem tudom pontosan, mit szeretnék csinálni.” A magyar munkavállalók jelentős része küzd ezzel a problémával, olyannyira, hogy a dolgozók...
Mártonffy András
Válogatta és váltogatta a szeretőit, csak a hatalomhoz volt hű – Nagy Katalin cárnő szerelmi élete
II. Nagy Katalin cárnő a világpolitika mágusai közé tartozott. Elszegényedett német nemesi családból került látszólag varázslatos módon az Orosz Birodalom élére, de nem pusztán...
Zeke Lilla
„A szabad gondolkodást senki sem tudja elvenni tőlünk” – Sikeres roma férfiak életéről jelent meg interjúkötet
Sokan úgy vélik, hogy a 21. században már igazán nincs etnikai alapú megkülönböztetés: mindenki egyenlő esélyekkel indul, aki pedig nem tud érvényesülni, az nem...
Velkei Tamás
Örömhír 24 órában az ország egész területén – ennek sugárzására készül a 20. születésnapját ünneplő Magyar Katolikus Rádió
Két évtizede még középhullámon sugároztak, ma ultrarövidhullámon több millió embert érnek el. A Magyar Katolikus Rádió halad a korral, internetes felületén színes műsorai bárhol...
Páczai Tamás
Családalapítás a drog után – „Családapának lenni az én múltammal nagy és nehéz feladat”
Fülöp Attila kamaszként szívta el az első marihuánás cigarettát. Innen szinte egyenes út vezetett a keményebb drogokhoz. Néhány év elteltével az egyik legerősebb szer...
Jancsó Ágnes
„Éjjel az omnibusz tetején…” – Zötyögjünk vissza az omnibuszok hőskorába!
Az egykori operettslágerben megénekelt omnibusz a XIX. század városi közlekedésének egyik legnépszerűbb eszköze volt. Az autó- és trolibuszok ősét, az omnibuszt még valódi lóerő...
Bodonovich Ágnes
„Nekem is bátran nyújthatsz kezet” – üzeni a plakáton a csinos egyetemista lány, akinek hiányzik a bal karja
Humoros és őszinte szemléletformáló kampányt indított az Egy sima, Egy fordított – Egyesület az Inklúzióért, hogy lebontsa a falat az épek és a fogyatékossággal...
Pataki Sára
„Ha én bántalmazó vagyok, Magyarország felét le lehetne csukni” – A szóbeli és érzelmi bántalmazás generációkon átível
Nem bottal, nem kézzel, hanem szavakkal, érzelmekkel verve. A verbális, emocionális, szexuális bántalmazásból való gyógyulás lehetőségeiről rendezett konferenciát állami, egyházi, civil szervezetek számára Budapesten...
Jean Orsolya
Akiknek helye van a világban: a Richter Főnixei
Teremtsd újjá magad! – biztat a Richter Gedeon Nyrt. által 2018-ban közösségépítő szándékkal életre hívott program, a Richter Főnix Közösség mottója. Az immár hetedik...
Páczai Tamás
Egy dallamközösség az Ormánság szívében, ahol minden gyerekkel egyesével foglalkoznak
Harmincfokos kánikula, kelepelő gólyák, tornácos házikók, a lovas szekér mögött porzik az út, tambura szól az árnyékból. Az Ormánság szívébe, Drávaiványi központjába érkezem meg...
Schindler Zsófia
Létezik olyan, hogy „kegyes halál”? – Aki eutanáziaellenes, nem empátiahiányos
Gyakori feltételezés, hogy azok, akik nem támogatják az emberi eutanáziát, közömbösek a másik szenvedése iránt. Az eutanáziaellenes álláspont azonban jóval összetettebb, és nem az...
Csongor Andrea
Miről álmodik ma egy tanító? – Még a matekfeladatba is lírát visz P. Herman Noémi
P. Herman Noémi egy negyedik osztályosoknak készült, új generációs matematikakönyvbe ír rövid történeteket egy képzeletbeli osztályról. Az egyik kitalált kislánynak az az álma, hogy...
Bodonovich Ágnes
Egyház és pedofília – tabudöntögető, példa nélküli beszélgetést szervezett a 777 blog
Egy korábbi áldozat, egy szerzetes és egy gyermekvédelmi szakember részvételével, Egyház és pedofília címmel szervezett beszélgetést a 777 blog a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán...
Kölnei Lívia
Legalább 120 gyermek köszönheti nekik az életét! – Egy magyar–holland házaspár története
Minden életvédelemmel foglalkozó magyarországi rendezvényen feltűnik egy szerényen, de készségesen tevékenykedő házaspár: Ed és Zsuzsa Bergs . Ők ketten nem szeretnek rivaldafényben állni, pedig...
Pataki Sára
Életük fellépésére készülnek a Pátyi Máltai Zenekar értelmi fogyatékossággal élő tagjai
Négy évvel ezelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pátyi otthonában értelmi fogyatékossággal élő lakók zenekart alapítottak. A közös zenélés a karantén idején szórakozásnak indult, most...
Ahol a kihívások fölemelnek – A Pannonhalmi Bencés Gimnázium több mint iskola
Hetven. Ennyi diák búcsúzik, és ennyien kezdik meg az új tanévet az ország egyik legkülönlegesebb iskolájában, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Az újonnan érkezők még...
Petz Anna
A zöld jövő egyik kulcsa a kézművesség
Meg lehet-e még élni egy kézműves mesterségből? Egyáltalán hány kézműves mester él és tevékenykedik ma Magyarországon? Mitől lesz egy kézműves termék fenntartható? A tömegtermelés...
Jónás Ágnes
„Semmink nem volt, csak a téli ruhánk, így érkeztünk Magyarországra”
Dr. Csiki Árpád háziorvos-kardiológus szenvedélyesen szereti hivatását, a gyógyítást és az embereket. 2016-ban lett „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat jelöltje. Mérhetetlen türelemmel és...
Hajdú Tímea
A királyné és a gróf – Szerelem vagy barátság volt Sisi és Andrássy között a valóság fényében?
Erzsébet királyné számtalan legendát ihletett, szépségéről, házasságáról, különc szokásairól anekdoták sokasága szól. Magyarországon az Erzsébet-legenda része a kapcsolata Andrássy Gyula gróffal, amely annyi évvel...
Jámbor-Miniska Zsejke
A veterán generációtól a digitális bennszülöttekig
A 21. század fejlett országaiban egyre inkább úgy tűnik, hogy a boldogulásunk összefonódik a digitalizációval, és emiatt egy ideig azt hittük, hogy a nyugdíjasok...
Fekete Fanni
„Már egy durva szó is mély nyomot hagyhat a gyerekekben” – Új katolikus intézményi projektek a gyermekek jogainak védelmében
Az utóbbi időben több fiatalokkal kapcsolatos visszaélésre is fény derült a Katolikus Egyházon belül, így egyre égetőbb kérdés a probléma kezelése, megelőzése. A gyermekvédelemnek...
Bodonovich Ágnes
A kitelepítés gyötrelmei a szocializmus idején – Mivel lehet kárpótolni valakit egy elvett életért, rengeteg megaláztatásért?
Valami borzalmas dolog, amely édesapám családjával történt, amelyről nem kérdezünk és idegenek előtt nem is beszélünk – ennyit tudtam kisgyermekkoromban arról a szóról, hogy...
Lovászy László
Az űrhajós, aki úrvacsorát vett a Holdon, és az ateista, aki ezért perrel fenyegette a NASA-t
Alig leplezett izgatottsággal nézett ki a parányi ablakon, és látta, hogy a felszín milyen csendes, nyugalmat árasztó. Elhagyatottnak tűnt a táj, s végtelenül időtlennek...
Horváth Pál
„Székelyországot tündérországgá fogom varázsolni” – Benedek Elek, a nagy mesemondó életútja
„Az volt s lesz a törekvésem, hogy az általam megírt s még megírandó mesék irodalmi művek hatását tegyék az olvasóra, anélkül azonban, hogy emiatt...