Sárik Péter Trió X Beethoven, feat. BTA Szimfonikusok Vonószenekara - Budapesti premier

2018. 04. 14.

„... megpróbáltam elképzelni, hogy ha a Mester ma élne, és lenne egy ilyen nagyszerű jazz-triója, mint nekem, hogyan hangszerelné át a saját darabjait. Úgy gondolom, ma is merész, karakteres és újító szellemű lenne.” (Sárik Péter)

A 2015-ös Beethoven Budán Fesztiválon hangzott el először a Sárik Péter Trió Beethoven műveinek jazz-feldolgozásait tartalmazó műsora, melyből lemez is készült X Beethoven címmel a Rózsavölgyi Kiadásában. A bemutató harmadik évfordulójára elkészült a program vonószenekarral kibővített változata, amely a pécsi Kodály Központban megtartott premier után május 3-án először hangzik fel Budapesten a MOMKultban.

A feldolgozásokból készült CD-t telt ház előtt, óriási sikerrel mutatták be a Zeneakadémia Nagytermében 2016-ban, és játssza a trió folyamatosan Magyarország és Európa koncerttermeiben jazz-klubjaiban.

„Sárik Péter (...) rendkívüli mélységben érzi a művek alapüzenetét, és nem változtat rajtuk semmit. Hihetetlen alázat és tisztelet jellemzi a hozzáállását, nem ő maga a fontos az átiratnál, hanem Beethoven. (..) a mai korra színezte át a darabokat, mégsem változtatta meg őket.” – írta a lemezről Kiss Eszter Veronika (Magyar Nemzet)

A vonószenekarral kibővített jazzes Beethoven program igazi különlegesség, a Mester művei ebben az értelmezésben most hallhatók először.

A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált. Sikerük egyik záloga, hogy mindhárman nagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a zenekar a közönség sokkal szélesebb rétegét szólítja meg, mint a jazz-zenekarok többsége. A Trió koncertjeinek hangulata sokszor inkább pop vagy rock koncerthez hasonlatos, még akkor is, ha a Zeneakadémián, vagy a legkomolyabb koncerttermekben játszanak. A zenekar közvetlenségével, energiájával sok új rajongót hoz a jazznek. 

A BTA Szimfonikusok fő célkitűzése, hogy a korábbi évszázadok szakrális művei mellett kortárs egyházzenei kompozíciókat is népszerűsítsen úgy templomokban, mint az ország számos koncerttermében. Ezek mellett gyakran közreműködnek gospel, könnyűzenei és jazz produkciókban is.

A zenekar nagysikerű , teltházas hangversenyeket adott többek között a pécsi Kodály Központban, a Pesti Vigadóban, a debreceni Főnix csarnokban, valamint a Papp László Sportarénában is. Az együttes művészeti vezetője és karmestere Dr. Almási Kornél Zsolt, a BTA művészeti rektorhelyettese.

„Minden feldolgozásnak csak akkor van értelme, hogy ha az hozzá tud valamit tenni az amúgy önmagában tökéletes műhöz, úgy, hogy annak eredeti üzenete megmaradjon.  Az még jobb, ha az átdolgozás olyanok érdeklődését is felkelti, akik jelen esetben nem klasszikus zene, vagy Beethoven rajongók. A Beethoven estjeink közönségének lelkes visszajelzései alapján úgy látom, jó úton járunk, hisz a cél az, hogy minél több új arcot láthassunk a koncerttermekben." - nyilatkozta Sárik Péter

MOMKult, 2018. május 3. (csütörtök) 19.30

Sárik Péter Trió X Beethoven
feat. BTA Szimfonikusok Vonószenekara
Budapesti premier

Sárik Péter: zongora
Fonay Tibor: nagybőgő
Gálfi Attila: dob
Almási Kornél: karmester

Jegyek vásárolhatók a MOMKult weboldalán: http://momkult.jegy.hu/program/sarik-peter-trio-xbeethoven-feat-bta-szimfonikusok-77081/417919

 

Néhány linkelhető videó a trió felvételeiből:

https://www.youtube.com/watch?v=zE08CEBfElo

https://www.youtube.com/watch?v=Wz1rlGZweSc

https://www.youtube.com/watch?v=ZS7rDFZVM70

https://www.youtube.com/watch?v=9sgZkNHI3D0

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti