Pedagógusnak lenni jó! – A tanári hivatás és az öröklődés

Tanult minta vagy genetikailag kódolt-e a pedagógushivatás? Vajon miért öröklődik generációkon át a tanári szakma? Egy nemrég elindult kampány szeretne komolyabb elismertséget adni a tanári pályának. Ennek apropóján gondolkodtunk el a témát érintő érdekes kérdéseken.

„Van három jó érvem a pedagógus szakma mellett. A június, a július és az augusztus" – említette egyszer félig viccesen egy pedagógus ismerősöm, amikor a szakmai megbecsültségről, a társadalmi elismerésről, az anyagi javakról és egyéb kevésbé szembeszökő előnyökről kérdeztem.

Hogy a pedagógus szakma mégis milyen erős hivatás, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kihívások ellenére nehezen megy ki a divatból. Sőt mi több, népszerűségére tévésorozatok épülnek.

Már két évad lement A Tanárból Nagy Ervin főszereplésével, és Magyarországon kedvelt közszereplő lett Jocó bácsiból, vagyis Balatoni József történelemtanárból és Joós Andreából, akit tisztelői csak élménybiológusnak neveznek. Gyakran generációk öröklik egymástól ezt a pályát. És noha sok szakmában találkozhatunk hasonló családi mintázattal, élhetünk a gyanúval, hogy a pedagógusok esetében az öröklés és az ismeretek, élmények, tapasztalatok átadása között különösen szoros az összefüggés.

De vajon ki számít pedagógusnak? Bölcsész egyetemistaként a legtöbbünknél ott lebegett a gondolat a tanári hivatás választása vagy annak kikerülése kapcsán: ezzel a végzettséggel akár még tanítani is lehet.

Az egyetemi tanárok véleménye és a társadalmi elvárás mind ez irányba hat: diplomád van, hát taníts! Pedig a kérdés talán több óvatosságot érdemelne.

A spontán pályára kerülő és ugyanúgy röptében pályaelhagyó pedagógusok akár külön szakszervezetet is alakíthatnának, miközben a gyerekekkel való érdemi foglalkozás sok esetben nem az iskolai keretek között kap teret, hanem azon kívül. Mert mi a helyzet a zenetanárokkal, az edzőkkel, az egyházi közösséget vezetőkkel, akiknek ugyanannyira életük része a nevelés és az oktatás? Akikre ugyanannyira rá van bízva egy gyermek nevelése? Függetlenül attól, hogy náluk nincs ki- és becsengetés, vajon nem életük része-e mások megismertetése valami nagyobbal, szebbel? Nem egyszerűen életformáról van szó inkább – diploma, csengő, osztályzatok ide vagy oda?

Az én anyukámnak 673 gyereke van

A Médiaunió Alapítvány újságírókból és kommunikációs szakemberekből álló csapata immáron tíz éve minden évben kiválaszt és zászlajára tűz egy témát, amit társadalmi tudatformáló szempontból fontosnak tartanak hangsúlyozni. Ilyen volt korábban az egészséges életmód, a mindennapi mesemondás fontossága, a fogyatékkal élők helyzete, idén pedig a pedagógus hivatás megbecsülésének kérdése.

A kampányt indító reklámfilm főszereplője különösen jól egyensúlyoz a szülői és a pedagógusszerep között. „Az én édesanyám” – kezdi a monológot a filmet narráló kislány, a képek alatt mégis mindig a tanárt látjuk.

Persze óriási közhely, hogy a pedagógus hazaviszi a munkát, de – ahogy a legtöbb – hivatásként űzött szakma esetében, ez a kettő itt sem választható szét.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti