Nők nehezített pályán, avagy boldogulás a tudományban és a magánéletben egyszerre

„A nő a boncteremben is legyen nő”

Az első rendezvény előadójának, Prof. Dr. Reglődi Dóra neuroanatómusnak, a PTE ÁOK dékánhelyettesének és az Anatómiai Intézet igazgatójának rendkívül eseménydús szakmai életpályáját kutatások, publikációk, külföldi munkák alkotják, de mindenekelőtt az oktatást szereti. Lánya születése után hamar visszament dolgozni, amit persze sokan nem néztek jó szemmel, és sok megjegyzést kapott miatta, mivel itthon ez nem bevett modell.

Azonban ő tudta, hogy nem lesz jobb anya attól, ha csak otthon marad, így inkább ahova csak tudta, vitte magával a kislányát is – aki egyébként az előadáson is velünk volt, immár fiatal felnőttként.

Férfitársaitól is kapott bőven hideget-meleget sikeres neuroanatómusként, egyikük jótanácsát adta tovább nekünk, miszerint „a nő a boncteremben is legyen nő”.

Dr. Kocsis Marianna növénybiológus szőlészetben dolgozik, a PTE TTK Biológiai Intézetének kutatója. Ő is szerzett külföldi szakmai tapasztalatokat, közben pedig megfigyelte például, hogy Svédországban feltűnően sok édesapa tologatja a babakocsit munkaidőben. Kiderült, hogy ott a szülés után járó 480 nap fizetett szabadságból 60 nap kizárólag az apáé, ha ő nem él vele, akkor elveszik. A szülési szabadságot a szülők úgy oszthatják föl egymásközt, ahogy akarják, akár egyszerre is kivehetik, és minél egyenlőbb ez a felosztás, annál nagyobb bónuszt kaphatnak még az államtól, így támogatják a nemek közötti egyenlőséget. Ezáltal az édesapa jobban belelát a gyermeknevelésbe, szorosabb viszony fűzi gyermekéhez, és többre értékeli ezt a feladatot. Ettől jelentősen eltérő példát is látott Amerikában, ahol gyermeke születése után hat héttel munkatársa már visszatért dolgozni, mert ott csak ennyi a fizetett szabadság.

Marianna kihasználta a gyermekével otthon tölthető teljes időtartamot, neki erre volt szüksége, bár kutatóként ez több időkiesésnek felel meg, mint amennyi valójában volt. A visszatérése sem volt egyszerű, de nem bánja a döntését.

Kocsis Marianna – Kép: Némethné dr. Somogyi Ildikó

„Egy-két sípszó után már elfogadják, hogy én vagyok a bíró”

Harmadik előadónk, Fóris Renáta, a Pécsi Tudományegyetemen sportszervező szakon végzett. Labdarúgó, futsal játékvezető, és a nemzetközi Teqball-szövetség koordinátora, ezt a sportot népszerűsítve járja a világot. Az előadás végén a közönség is feltehette a kérdéseit, és többen kíváncsiak voltak arra, hogyan éli meg, hogy munkája során legtöbbször férfiak veszik körül, különösen, amikor pályára lép játékvezetőként. Úgy tapasztalta, ha a meccs legelején még nem is veszik komolyan, egy-két sípszó után már elfogadják, hogy bizony ő a bíró. Tisztában kell lennie azzal, hogy ki a „hangember” a csapatban, akire oda kell figyelni; és természetesen ki kell alakítania magában egyfajta magabiztosságot, a sértő beszólásoknak le kell peregnie az emberről, másképp nem megy.

Állásinterjúi során vissza-visszatérő kérdés volt, hogy mikor akar családot – pedig az erre adott válasz gyakran eldöntheti az interjú végkimenetelét.

„A férjemtől kértek engedélyt, hogy elmehessek velük vacsorázni”

Április 16-án a rendezvénysorozat második alkalmát szintén a Café Paulusban tartották kávé, limonádé és pogácsa mellett, újabb három különleges nő előadásával. Dr. Balázsi Katalin fizikus, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont vékonyréteg-fizika laboratóriumának vezetője, az egyetlen női vezető az intézményben körülbelül negyven fős kutatócsoport élén. Kutatócsoportjával részt vettek Gripen harci gépek fejlesztésben, tojáshéj felhasználásával készülő csontimplantátum létrehozásában is.

Egy felvidéki faluban nőtt fel, édesanyja varrónő, édesapja asztalos, aki beíratta egy villanyszerelő szakmát adó középiskolába, ahol nem volt lány osztálytársa. Tanulmányait Pozsonyban folytatta a műszaki egyetemen, ahol 1200 fiú mellett kilenc női hallgató volt. Utazásai során eljutott Algériába, szembesült a nők ottani elnyomott helyzetével. Koreában, az egyetemen nők legfeljebb technikusok vagy nővérkék lehetnek, de kutatók nem. Szakmabeli férjétől megkérdezték, eljöhet-e velük vacsorázni Katalin, miközben ő maga ott állt mellettük, mégis a férjétől várták a választ. Két fiuk mindig ment velük az utazásokra, a nagyszülők Felvidéken és Erdélyben élnek, bébiszitterük nincs. Tapasztalatai alapján azt vallja, hogy lehet karrier és család egyidőben, de jól meg kell szervezni. Nem mindegy, mikor vállal gyereket az ember, rá kell készülni.

Támogatni kell azokat a nőket, akik fél év után szeretnének részmunkaidőben visszatérni, és azokat is, akik csak három év után szeretnék folytatni a munkát, hogy ne essenek ki a kutatásból.

A 2008-ban alakult Nők a Tudományban Egyesület elnökeként segítik a nőket, visszatérő anyukákat a műszaki, informatikai és mérnöki pályákon, „Nők a Tudományban Kiválósági Díj”-at adnak át az MTA-n különböző kategóriákban. Fontosnak tartja, hogy a tudomány, innováció területén ne az legyen lényeges, hogy valaki nő vagy férfi, hanem a tudás, mert a tudománynak nincs neme.

Sok férfi között egyedüli nőként

Prof. Dr. Medvegy Gabriella építész, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja és oktatója gyakran kapja meg azt a kérdést, hogy nőként milyen ebben a pozícióban, ezen a területen dolgozni. Az építészet számára olyan szakma, önkifejezési mód, amely a kooperációra buzdít; az építészek egyszerre mérnökök és művészek is. Olyan projektek köthetők hozzájuk, mint a Szentágothai János Kutatóközpont megtervezése, az ókeresztény temetőegyüttes rekonstrukciója, amely egyben a mestermunkája is volt; a pécsi autóbuszpályaudvar ügyfélcentrumának belső építészi munkálatai (amelyért Junior Príma-díjat kapott építőművészet kategóriában), a Modern Városok Program keretén belüli projektek, az Általános Orvostudományi Kar új épületének tervezése. Egy fényképen, amelyen a magyar építészképző intézmények vezetői láthatók, egyedüli nőként szerepel – ez jól szemlélteti a nemek arányát itthon ezen a területen.

Pályája során azonban nem tapasztalta, hogy férfikollégái kevésbé vennék komolyan, bár természetesen azt ki szokta kérni magának, ha „dékán úr”-nak címzett levelet kap.

Prof. Dr. Reglődi Dóra – Kép: Némethné dr. Somogyi Ildikó

Dr. Orsós Zsuzsanna biológus, egyetemi adjunktus, a PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet munkatársa egy Tolna megyei kis faluban nőtt fel, hat testvére van, édesanyja nem tud írni-olvasni, édesapja is csak kevéssé. Pécsett szerzett vegyésztechnikusi végzettséget, majd az egyetemet is elvégezte a TTK biológia szakán. Mindig önerőből finanszírozta tanulmányait. Doktori képzésre az Orvosi Népegészségtani Intézetbe jelentkezett, és megnyerte az MTA által akkor először meghirdetett roma PhD-ösztöndíjat, a roma lakosság magasabb megbetegedési-halálozási mutatóit vizsgálta. Alapkérdése az volt, hogy vajon áll-e genetikai háttér ezen megbetegedések mögött. Vizsgálati eredményeiből kiderül, hogy azok a genetikai tényezők, amelyeknek biztosan szerepük van a daganatok kialakulásában, a hazai cigány lakosság körében ugyanolyan arányban fordulnak elő, mint a többségi lakosság körében. Kizárásos alapon az életmódbeli tényezők maradtak felelősként, így egy egészségfejlesztési projektbe kezdett, előadásokat tart.

A hagyományőrző cigány közösségekben nagyon nehéz nőként tanulni, és azt mondani, hogy nem a gyermekvállalás az első, hanem először megalapozzák az életüket, iskolába járnak.

Kulcsszerepet tulajdonít az édesanyáknak, mert ha a nagyobb döntéseket az apa hozza is meg, ő dönti el, mi kerül az asztalra, és hogy a gyerekek járjanak-e iskolába. Kihangsúlyozta, hogy a cigány származás nem lehet akadály a magunk elé kitűzött célok elérésében. Nem csodálkozhatunk hát, hogy beválasztották a tavaly megjelent könyvben szereplő 50 elszánt magyar nő közé. Férje egyben a munkatársa is, így együtt utazhattak a szakmai fórumokra, kislányukat mindenhova vitték magukkal.

„Miért megy még mindig csodaszámba?”

Az előadás végén a közönség soraiból érkezhettek a kérdések, így volt szó még arról, mikorra érdemes időzíteni a gyermekvállalást, mert az otthon töltött három év egy kutató életében nagyon sok idő.

Lehetőleg előtte kell elvégezni a kutatás gyakorlati részét, amely esetleg laborhoz kötött, hogy otthon végezhető feladatok, például a szakirodalmazás maradjanak erre az időszakra.

Komoly kérdésként merült fel, hogy miért megy még mindig csodaszámba, amit Orsós Zsuzsanna eddig elért, amikor ennek már régen természetesebbnek kéne lennie. Elmondta, hogy több cigányok lakta faluba még a vezetékes víz sincs bevezetve, és olyan állapotokat látott, amiket el sem tud mesélni. Ahhoz, hogy a cigányoknak csak 1,3 százaléka diplomás, nagyban hozzájárul az is, hogy tanáraik gyakran kiégettek, és megpecsételik diákjaik sorsát egy-egy ilyen kijelentéssel: „Ezt nektek nem tanítom meg, úgysem fogjátok használni soha.” A gyerekek elhiszik, hogy mivel cigányok, esélytelenek is, ezért kellenek olyan emberek, akik felébresztik bennük a hitet.

A másik nagy közönségtéma a „nőként vezetői szerepben” volt.

Dr. Balázsi Katalin elmondta, hogy felettese helyét átvéve nem volt kérdés: szakmailag alkalmas a poszt betöltésére, de neki is meg kellett találnia az egyensúlyt, hogyan legyen empatikus, de határozott vezető. A különböző cégekkel tárgyalva gondolták már róla, hogy ő a titkárnő, és címezték a leveleket „Kedves Uraim”-nak, ám az első tárgyalás után már partnerként kezelték.

Mindenki saját utat jár be élete során, nincsen „tuti recept”, ami majd mindenkinek beválik. Az azonban biztos, hogy tanulhatunk az előadáson hallott élettörténetekből, hálásak lehetünk a megosztott tapasztalatokért.