Mit tesz a milliós nyeremény két lelkileg sérült emberrel? – A Fortuna vendégei című filmről pszichológusszemmel

A történet 

Lottónyertesekről dokumentumfilmet forgatni felér a lottóötössel, különösen, ha valaki olyan érzékenyen nyúl a témához, mint Kálmán Mátyás rendező, a főszereplői pedig olyan őszinte, valóságos és esendő emberek, mint Andraschek László és felesége, Anikó. A Fortuna vendégei című film nemcsak kendőzetlen egyenességével és valódiságával múlta felül a várakozásainkat, hanem azzal is, ahogy képes elszakadni a lottónyertesek sorsát övező közhelyektől. Nem az a célja, hogy megmutassa, hogy a hatalmas vagyonra hirtelen szert tevő emberek hogyan herdálják el a millióikat, vagy miként esnek egymásnak, hogy kié is a nyeremény, ennél sokkal mélyebb és emberibb történetet mesél el. 

Anikó és Laci szegénységben tengeti a mindennapjait Győrben, amikor a férfi szelvényével 632 millió forintot nyernek a lottón. Szinte felfoghatatlan a nyomor és a traumák sora, amit addig a pillanatig megéltek. 

Laci alkoholista, aki megjárta a börtönt is. Élete egy pontján megelégelve a szenvedést, gyógyszerre ivott alkoholt, majd elfagyott lábbal a szántáson ébredt, aminek következtében a lábfejének egy részét le kellett vágni. 

Anikó élete is hányatott, mivel az édesanyja súlyosan bántalmazta, nevelőszülőkhöz került, majd a nevelőanyja öngyilkos lett. A félresikerült házasságok és a kudarcok sora után végül pánikbeteg lett, és huszonöt évig nem tudott kimenni a lakásból. A két megtört szív a szörnyű tragédiák sora után egymásra talált, béke költözött az életükbe, amelyben gondoskodtak egymásról. Mit tesz ezzel a nehezen felépített családi rendszerrel a hatalmas nyeremény? 

„Hiszek abban, hogy ennek így kellett történnie. Mint a rossz dolgoknak is, amik velünk történtek az életben. Azok sem voltak véletlenül, meg ezek sem” – mondja Anikó, akinek az álma egy fehér, tiszta, alkoholmentes kávézó, amelyen keresztül önmagának és a környezetének is bebizonyíthatja, hogy képes megvalósítani mindazt, amit eltervezett. Mivel nem tud vezetni, felvesz egy sofőrt, és munkát ad a lányának és a vejének is. 

A tevékeny és irányító szerepet betöltő Anikóval szemben Laci világot szeretne látni, és élvezni akarja az életet. A két ember egyre jobban eltávolodik egymástól. Laci pedig így fogalmaz a hirtelen jött pénzügyi jóllétről és a belőle fakadó tervekről: „Az életünket fogja tönkretenni ez a geci.” Jó ideig úgy tűnik, hogy igaza lesz, hiszen a családi kapcsolatok egyre jobban megterhelődnek, Laci újra az alkohol után nyúl, a kávézó pedig a csőd szélére kerül. Vajon van-e kiút ebből a gödörből?

Álmodni a jelent 

„A pénz nem boldogít” – tartja a közhely, amelyet minduntalan megkérdőjelezünk, amikor a gazdagságot hajszolva teljesebb életet szeretnénk. Mivel a tapasztalataink azt mutatják, hogy a nélkülözés megnehezíti a boldogság megélését, ezért a pénztől azt várjuk, hogy segít elérni a vágyott elégedettséget. A hedonizmus, amikor a tárgyak birtoklásától és a különféle instakompatibilis élmények megélésétől reméljük a boldogságot, a tudomány szerint tévút. 

Bármekkora örömet élünk ugyanis át, gyorsan hozzászokunk a megváltozott körülményekhez, és a boldogságszintünk rövid időn belül visszatér a ránk jellemző szintre. 

Ilyenkor általában nem arra gondolunk, hogy rossz helyen kerestük a boldogságot, hanem arra, hogy még egy kicsit több kellene ugyanabból, jelen esetben a pénzből. A boldogság utáni hajsza során minduntalan elvágyódunk a jelenből, nagyobbról, többről ábrándozva. A lélektan viszont egyértelműen rámutat, hogy nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka, hanem a szeretetteli kapcsolataink azok, amelyek védőhálót jelentenek számunkra. Ezt támasztja alá a világ egyik leghosszabb kutatása is, amelyben a Harvard Egyetem tudósai hetvenöt éven keresztül azt vizsgálták, hogy mitől lesz boldog az életünk. 

A kutatócsoport vezetője, Robert J. Waldinger így fogalmazta meg a konklúziót: „A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket.” Mindez egyszerűnek hangzik, de nehéz megélni. A kapcsolatok ugyanis bonyolultak, és amikor nyakig bennük vagyunk, nemcsak felhőtlen boldogsággal találkozunk, hanem kellemetlen érzésekkel, fájdalommal és feszültséggel is. A valódi kapcsolatban meg kell engednünk, hogy olyannak lássanak bennünket, amilyenek valójában vagyunk, fel kell adnunk a tökéletesség mítoszát, ami sebezhetővé tesz bennünket. A helyzet paradoxona, hogy ha ezekkel az érzésekkel együtt jelen tudunk maradni, akkor jöhet létre a mély és intim kapcsolódás. 

Kép

Képkocka a filmből

A valóság szemébe nézni 

Laci nehéz hátizsákot cipel. Az élete során stratégiákat keres, hogy hogyan küzdjön meg a fájdalmas érzésekkel, a valóság zord arcával. A fő kérdés számára: „Miért, illetve minek a segítségével élje túl az adott napot?” Ez a kérdés mindannyiunkat foglalkoztat. Jó esetben azonban a válaszaink konstruktívak, előremutatók, és a fenti mondat át is íródik a „Kiért, kinek a segítségével éljem túl az adott napot?” kérdéssé. 

Ennek előfeltétele, hogy születésünktől kezdve rendelkezzünk olyan megtartó kapcsolatokkal, amelyek segítenek nekünk a megfelelő megküzdési stratégiát kialakítani a nehéz helyzetekben. 

Ekkor tanuljuk meg érzékelni, ha valami fáj, ha segítségre szorulunk, ekkor tanulunk meg segítséget kérni és elfogadni is. Párhuzamosan megszilárdul bennünk az a tudat, hogy kellően értékesek vagyunk ahhoz, hogy valaki a szükségünkre reagáljon, valamint, hogy megengedhetjük magunknak a gyengeséget is. Így képesek vagyunk – sokszor segítséggel – a nehéz helyzetekben is szembenézni a valósággal, és döntéseket hozni azért, hogy az életünk az értékrendünk alapján meghatározott irányba haladjon tovább.  

Laci valószínűleg nem rendelkezett megtartó kapcsolatokkal, így nem is kap segítséget ahhoz, hogy miképpen vészelje át a kihívások idejét úgy, hogy közben az életét ne rombolja le. Ettől azonban még nem mentesül a „Miért és minek a segítségével?” kérdés szorításából. Válaszok híján nem marad más, mint elfordulni a valóságtól. Feszítően nagy ellentmondás ez. 

Hathatós és intenzív beavatkozásra van szükségünk ahhoz, hogy a figyelmünk és a tudatunk elkerülje a valóságot, és elfogadhatóbb tartalmat találjunk helyette. Ekkor nyúlunk a függőséget okozó szerekhez. Először pár pohár ital segít, hogy a fájdalmaink – amelyeket nem tudunk megszüntetni – könnyebbé váljanak, a félelmeink és a szorongásaink pedig oldódjanak. Így végre élhetővé válik az élet. A béke és a biztonság látszata pedig igen csábítóan hat ránk a függőség kapujában. 

Laci az elvonókúrának és talán az Anikóval megélt kapcsolat erejének köszönhetően a figyelmét megtanulja a valóság felé fordítani. Nem iszik, dolgozik. És bár szegényen, de rendezett körülmények között él feleségével, aki segítségre szorul. Ő pedig ápolja őt. 

Amikor megnyerik a lottót, úgy tűnik, minden gondjuk megoldódhat. Laci azonban éppen ebben a helyzetben éli meg újra, hogy a valóság nem elviselhető számára. 

Anikóval eltávolodnak egymástól, ő pedig tétlenné válik, és újra inni kezd. A forgatás idején is elmegy egy elvonókúrára, ez meghatározó momentummá válik ahhoz, hogy a házasságukat újraértelmezzék.

Laci először távolságot keres, majd – talán éppen a távolban szerzett eszközök segítségével – ismét közel engedi magához Anikót, és távolságot vesz az alkoholtól. Képessé válik arra, hogy a nőnek kimondja mindazt, amit érez, és meghallja Anikó mondanivalóját is. Laci mintha azt üzenné: „Ha tudok társat fogadni magam mellé, és van, aki társammá szegődjön a mindennapok küzdelmében, akkor nincsen szükségem az alkoholra. Magányomban azonban elveszítem az életbe vetett hitemet, amely ettől olyan visszataszító arcát mutatja, amivel józanul nem lehet együtt élni.”

Egyensúlyban függő 

A rendszer egyensúlyra törekszik, hangzik a rendszerszemlélet egyik alaptörvénye. Igaz ez mindenféle, bennünket körülvevő rendszerre: a család nehezen viseli, ha hallgat az, aki amúgy megbízhatóan kimondja a nehezen kimondható üzeneteket. Az egyensúlyi állapot, bár objektíve nem feltétlenül a jó megoldás, de ismerős, biztonságos és kiszámítható. Mindez pedig a túlélés záloga.  

A rendszerek, így a családjaink is hasonlók egy szúdokuhoz. A számoknak létezik egyfajta sikeres elrendezése. Ez az egyensúly. Senki nem dönthet úgy, hogy egymagában változik. Az egyén változása ugyanis szükségszerűen előidézi a többiek változását is. Ha a szúdokuban egy 4-es úgy dönt, hogy holnaptól 8-as lesz, ezt csak úgy teheti meg, ha a többi szám is alkalmazkodik. Ekkor előbb az új egyensúly kereséséről, majd pedig a beállt új egyensúlyról beszélhetünk. 

Családjaink általában akkor keresnek új egyensúlyt, ha a régi élhetetlenné válik, például valamilyen krízis váratlanul felborítja a szúdokutáblát, és mindenkinek meg kell keresnie az új helyét. Laci és Anikó a nagy nyeremény előtt a helyükön vannak. Laci ellátta beteg és ápolásra szoruló feleségét, Anikó pedig hagyta, hogy gondoskodjanak róla. Anikó betegsége és az abból fakadó feladatok lehetővé tették, hogy Laci önmagát szükségesnek és értékesnek tudja megélni. 

Ez a valóság festette kép számára elfogadható és élhető volt. Valószínűleg nagy mértékben segített neki abban is, hogy korábbi függőségét feladja.  

Egy napon azonban a 632 milliós nyeremény felborít mindent a szúdokutáblán. Anikó karnyújtásnyira érzi magát régi álmától, vagyis, hogy nyisson egy kávézót. A lakás, amely korábban a biztonságot és a Lacival töltött közös éveket jelentette, hirtelen szűkké válik. Laci azonban kétségekkel fogadja az új terveket. Személyi titkár, tanácsadó és sofőr jelenik meg a színen. Ahogyan Anikó egyre közelebb kerül az álmaihoz, úgy távolodnak el egymástól a házastársak. 

Laci keresi a helyét, a feladatát és minden bizonnyal önmagát is. Régi szerepének megfelelően most is gondoskodik, hiszen megértést tanúsít Anikó iránt. Azonban az ő vágya, vagyis utazni a világ körül, felesége betegsége miatt egyelőre nem tud teljesülni. A rendszer már nem, így Anikó sem válaszkész a régi szerepre. Ugyanakkor Anikó egyre jobban szeretné bevonni Lacit az ő megvalósuló nagy művébe, arra azonban nem tartalékol energiát, hogy képes legyen férje vágyaira is ráhangolódni.  

A kialakuló új egyensúlyban Laci nem tud kapcsolódni. Újra inni kezd. A család válaszút elé kerül. Egyfelől megszilárdíthatják a kialakuló új rendet. Laci elissza az életét, Anikó ugyan magányossá válik, de élhet az álmainak, és nem kell vitatkoznia a férjével. Másfelől nyitva van az út előttük, hogy ne a már ismert, valószínűleg otthonról hozott forgatókönyv szerint menjenek tovább, hanem a kialakuló rend helyett jobbat keressenek.  

Az utóbbit választják. Laci elvonókúrára megy. A házastársak úgy döntenek, hogy kimondják egymásnak, hogy mi számukra a valóság. Laci közli Anikóval, hogy ne látogassa, és Anikó bevallja előbb magának, majd Lacinak, hogy a másik hiányzik neki. Számos fájdalmat mondanak ki és hallanak meg, és ez valódi kapcsolatot teremt köztük. 

Kulcsjelenet a filmben, amikor Laci és Anikó gyermeki örömmel pancsolnak a medencében, tervezgetve a közös jövőt. Meglátják a másik szemében saját értékességüket és szerethetőségüket. 

A kemény munkával létrejött új egyensúlyban megvalósul Laci vágyott és immár a feleségével együtt közösen átélhető vágya, a nagy utazás, Anikó pedig megtanulja elengedni a nagy álmát. Mindketten szakítanak a tanult mintáikból fakadó ön- és társsorsrontó családi egyensúllyal, hogy egy élhetőbb életben találhassák magukat.

 Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.