Ezek a srácok nem viselnek glóriát, de dalaikban a hitüket keresik – ők a Magidom

Régóta létezik a zenekar, de csak most váltatok szélesebb körben ismertté. Hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre?

Balázs: Robival, akivel unokatestvérek vagyunk, gyerekként ugyanahhoz a tanárhoz jártunk csellózni, aztán kamaszként a könnyűzene felé fordultunk, és gitározni kezdtünk. Ez adta az ötletet, hogy hozzunk létre egy zenekart. A Magidomot 2010 őszén alapítottuk vele és a bátyjával, Marcival. Máté négy évvel később csatlakozott, az ötödik tag, Pánczél Peti pedig idén januárig játszott a zenekarban.

A Magidom egy gitárcentrikus, főképp a pop-rock, az alternatív rock és az indie-folk műfaját ötvöző zenekar. Tagjai Benyhe Róbert (ének, gitár), Benyhe Marcell (dobok), Bajnok Balázs (gitár, vokál) és Szekeres Máté (billentyűs hangszerek, vokál). Eddig három nagylemezük jelent meg, legutóbbi albumuk, az Esendő halandó az emberi tökéletlenség rétegeit kutatja. Életszerű szövegeik a „cipőbámuló melankólia” mellett az iróniát sem mellőzik. Dalaik rendszeresen szerepelnek a Petőfi Rádió ’48-as listáján.

Több szerzeményeteket is neveztétek A Dalba, végül új albumotok címadóját, az Esendő halandót válogatták be. Mit jelent ez számotokra?

Robi: A dalban az emberi tökéletlenséget vizsgáljuk a bűnbeesésből kiindulva, de kicsit játékos hangvételben. Ez egy modernebb hangzású szerzeményünk, mint a többi, valószínűleg emiatt is esett erre a zsűri választása. Az új albumon egyébként vannak komplexebb, mélyebb dalok is, amiket talán még jobban szeretünk.

Korábban nem szerepeltetek hasonló műsorban. Milyen élmény volt?

Robi: Nem a tévéstúdió a természetes közegünk, inkább klubkoncertes zenekar vagyunk. Itt van másfél perced felkészülni, a színpadon pedig ötezer kamera vesz, fények villognak. 

Nincs idő bemelegedni, sem kapcsolódni a közönséghez, hanem három perc alatt kell megváltani a világot. 

Ez teljesen más jelenlétet igényel. Ugyanakkor jó érzés volt, hogy megálltuk a helyünket így is, átlagosan kilenc pontot kaptunk a tízből.

Balázs: Az is sokat jelentett, hogy önazonosak tudtunk maradni. A stylist extravagánsabb ruhákat képzelt el számunkra, amikben nem éreztük volna magunkat komfortosan, de sikerült kompromisszumra jutni. Így a zsűri is olyannak látott minket, mint a rajongóink a koncerteken. A látvány helyett a zenekari kohézión volt a hangsúly.

Robi: Igen, nem érezzük azt, hogy eladtuk a lelkünket.

Máté: Az is jó élmény volt számunkra, hogy már befutott előadókkal állhattunk egy színpadra, és beleláthattunk, milyen profin van felépítve egy ilyen műsor.

Kép

Magidom - Kép: Kádár Adrián

Nemrég megjelent harmadik nagylemezetek, az Esendő halandó olyan kérdéseket dolgoz fel, amiket a legtöbb földi halandó feltesz magának: például, hogy hol a helye a világban, milyen jövő vár a bolygónkra, és hogy létezik-e Isten. 

Robi: Az album két fő témára épül: az egyik az útkeresés, ami a korábbi két albumunknál is hangsúlyos volt, és már azok címében (Turistajel, Plakátmagány) is visszaköszönt. Tulajdonképpen az egész Magidom-sztori erről szól. Ez a kereső attitűd mindannyiunkra jellemző, a dalokat is a saját életünk, illetve a környezetünk inspirálja. 
Én azt érzem, hogy az utam elején járok az élet nagy dolgaiban, és még nem vagyok „kész”, sokat szeretnék tanulni, fejlődni. Voltak nehéz időszakaim, amik szintén beszűrődtek a szövegekbe. Ugyanakkor a kapaszkodók keresése, a folytonos reménykedés is megjelenik.

A személyes jellegű töprengések mellett vannak társadalmi kérdéseket boncoló dalok is: amolyan globális homosapiens-kritika, mint például a Mosom a kezeim. 

Máté: A dalokban viszont nincsenek direkt kinyilatkoztatások, mivel nem szeretjük, ha az ember arcába van tolva az üzenet, én ebben különösen kritikus vagyok. Inkább a befogadóra bízzuk a szövegek értelmezését.

Balázs: Ma, a TikTok világában a gyors kielégülést adó tartalmak mennek, és ha nem tetszik a refrén, rögtön továbbkattintanak. Mi arra szeretnénk ösztönözni az embereket, hogy elmélyülve hallgassák a számainkat.

A lemez számos dalában szerepelnek bibliai utalások, maga az album is a bűnbeeséssel indul. Milyen szerepet tölt be a mindennapjaitokban a hit?

Máté: Kritikus keresztények vagyunk, ami a dalokban is megjelenik. Van bennem egy ódzkodás, ha megmondják, mit és hogyan kell hinni, azt viszont hiszem, hogy valami irányítja ezt a világot, nem csak kallódunk a közepén.

Robi: Balázzsal gyerekként gyakran jártunk templomba, hittanra és egyházi táborokba, és egyazon katolikus közösséghez is tartozunk. A Magidommal pedig keresztény ifjúsági táborokban is zenéltünk már. A szüleinktől is megkaptuk az alapokat, amikre inkább normarendszerként tekintünk. Fiatal felnőttként igyekszünk megtalálni a saját hitünket – nekem még most is alakul az istenképem. 

Szerintem nincs két ugyanolyan istenhit: előfordul, hogy az ember elbizonytalanodik, távolabb érzi Istent, máskor közelebb. 

Az istenkapcsolat formálódásában sokat segít a dalszerzés: amikor a szövegeket írom, többet tudok gondolkozni a hit kérdéseiről is.

Engem különösen megérintett a Hallod-e című dal, amely egy Istennel folytatott párbeszédként is felfogható. Mi a története?
Robi: A dal arról szól, hogyan lehet a bűntudatot feldolgozni. Én is küzdöttem ezzel az érzéssel, sokszor nehezen tudok magamnak valamit megbocsátani, ezt fejezi ki a lírai én vívódása. Azt viszont itt is nyitva hagynánk, mire gondolt a költő. Van, akiben fel sem vetődik az istenkapcsolat, másnak teljesen egyértelmű volt, hogy ez egy fohász, ami egy kis perpatvarrá alakul. 

A zenélést a civil foglalkozásotok mellett űzitek, Máté és Marci pedig családapák is. A fellépésektől a klipforgatásig mégis mindent ti szerveztek, menedzser nélkül. Mi az oka?

Balázs: Korábban dolgoztunk több menedzserrel is, de egyik munkakapcsolat sem bizonyult hosszú életűnek. Az a tapasztalatom, hogy alapvetően kétféle menedzser létezik: az egyik a gyors profit reményében kezd el foglalkozni egy zenekarral, és ha egy-másfél éven belül nem térül meg a befektetett munkája, továbbáll. A másik pedig a zenekar barátja, aki szívvel-lélekkel csinálja a dolgát, és hosszú távban gondolkodik. Többnyire az első típussal hozott minket össze a sors, úgyhogy pár éve áttértünk az önmenedzselésre.

Robi: Ennek az is az oka, hogy a tudatos kapcsolatépítés nem az erősségünk, és nem megy nekünk a könyöklés sem, tehát jól jönne egy ilyen segítő. Kihívás négy-öt embert hetente összefogni, összejönni próbálni. Szerintem ez már önmagában érték: kevés olyan zenekar van, amelynek a tagjai évekig együttműködnek úgy, hogy nem futnak be, mégis csinálják. Ez is mutatja: nemcsak a zenélést szeretjük, hanem egymást is. 

Hosszútávfutásként tekintünk a projektre: apró lépésekben építkezünk, de folyamatosan fejlődünk.

Máté: És nem mentünk egymás agyára. Sok zenekarnál előfordultak konfliktusok, de nálunk ez nem volt jellemző. Számomra egyébként a zenélés szempontjából nem okoz nehézséget, hogy apa vagyok, a család inkább támogatóerő. Egy hátország, amely lehetővé teszi számomra, hogy ezzel foglalkozhassak.

A Dalban csak hármótokat láthatott a közönség, Marci betegség miatt távol volt, helyette Máté basszusgitározott. Nem tartotok tőle, hogy a nagyobb ismertség, a médiaszereplések megváltoztatják a kapcsolatotokat?

Robi: Próbálunk nem egódolgot csinálni belőle, és rugalmasan kezelni az ilyen helyzeteket. Egyébként ha nem lenne a zenekar, nem lennénk ilyen közel egymáshoz a bátyámmal, Marcival. Nem lógunk mindig együtt, de a próbák és a fellépések révén rendszeresen találkozunk.

Balázs: A közös családi bázisnak köszönhető, hogy sosem egyeztetjük, mégis egyet gondolunk rengeteg dologról. Robival sok mindenben hasonlítunk is, ezért könnyen tudok azonosulni a dalszövegeivel. 

Kép

Magidom - Kép: Kádár Adrián

„Nem kell, hogy tarts tőlem, mert én már tartalak” – érkezik a válasz a Hallod-e? című dalban a lírai én kétségeire. A saját életetekben mikor éreztétek ezt?

Robi: Gyakran gondolok arra, milyen szerencsés ember vagyok, pedig nem tartom magam kiváltságosabbnak másoknál. De mintha körbevenne egy rejtélyes védőháló, és tudom, hogy nem történhet velem igazán nagy baj. Persze lehet, hogy csak illúzió, de ez biztonságérzetet ad.

Máté: Kétszer vagy háromszor velem is előfordult, hogy úgy éreztem, mintha valaki odakacsintott volna, hogy „Helló, itt vagyok!” Olyan helyzetekben történt ez, amiknek a megvalósulására kicsi volt az esély. 

Balázs: Egyszer volt egy halálközeli élményem, amikor lepergett előttem az életem. 

Nehéz megfogalmazni, mit éltem át akkor: azt éreztem, valakinek nagyon fontos vagyok, aki szeretné, hogy életben maradjak. 

Az idei évetek is sűrűnek ígérkezik, a januárt rögtön egy koncerttel indítottátok a Bagossy Brothers Companyval. Velük honnan ered a kapcsolat?

Robi: Igen, mi voltunk az előzenekaruk az idei első koncertjükön. Nyolc éve már volt két közös fellépésünk, Bagossy Laci pedig emlékezett ránk, így megkerestek minket. A koncert után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a rajongóiktól, ez megerősített bennünket abban, hogy sokaknak tetszik, amit csinálunk, és többen fogékonyak rá, mint ahányan ismerik.

Mi vár rátok a közeljövőben?

Robi: A Dal márciusi elődöntőjére készülünk, ahol világzenei stílusban kell előadni az Esendő halandót. Törekszünk rá, hogy a végeredmény izgalmas legyen és eredeti, de nem akarjuk meghazudtolni magunkat. A feladathoz egy segítőt is kaptunk Mező Misi személyében. Tavasszal több koncertet is adunk Budapesten, legközelebb március 2-án a Dürer Kertben, aztán elkezdünk dolgozni a következő nagylemezen. Közben forog az Esendő halandó klipje. A rajongóinkkal pedig több közös programot, például piknikezést is tervezünk. Ötletekben nincs hiány.