Egy hindu–magyar nemesi család és erdélyi örökségük filmbe illő története

A visszaszerzett birtok

Szívet-lelket gyönyörködtető látványra nyílik a zabolai Mikes-birtok, az Estate Zabola kovácsoltvas kapuja. A bejárattól nem messze balra a régi lovarda vonzza a szemet, az egyetlen nagyobb gazdasági épület, amelyet az ükapa nem bontatott le. A hajdani híres Mikes-ménes legértékesebb lovainak otthona volt ez, a lovak tenyésztése anno a család fontos jövedelmi forrásai közé tartozott. A boltívekkel és oszlopokkal gazdagított pompás belső a házigazdák birtokhoz fűződő igényes, érzelemdús viszonyát is tükröző felújításról árulkodik, a levert vakolat mögül szinte sugárzik az egykori fény.

A birtok fenntartásának és fejlesztésének legfőbb irányítója a kelet-bengáli származású arisztokrata családból eredő apa, Shuvendu Basu Roy Chowdhury és zabolai gróf Mikes Katalin gyermeke, Gregor Roy Chowdhury.  

A környezete által Gergely grófként emlegetett Gregor Ausztriában született. Édesanyja ugyanis, az évszázados családi fészekből hároméves korában az államosítás által kiebrudalt Mikes Katalin, csodával határos módon került ki Ausztriába 16 évesen.  

Grazban találkozott későbbi férjével, Shuvendu Basu Roy Chowdhuryval, kettejük házasságából született Gergely és Sándor. Manapság előbbi tölt több időt Zabolán – egyáltalán Romániában –, miután a 2000-es évek elején elkezdődött restaurációs birkózások eredményeként visszakerült a család tulajdonába az ősi birtok egy része. Benne a régi és az új kastély az 50 hektáros zabolai birtokkal, valamint a visszaigényelt 13 ezer hektár erdőből 3,5 ezer. De csak papíron, az erdők ügye évek óta bolyong a romániai jogrendszer útvesztőiben.  

Kép

Mikes Katalin grófnő - Kép: Biró István

A dédnagypapa nyomdokain

Gregor, azaz Gergely mára Erdély egyik legérdekesebb üzletemberévé nőtte ki magát, miután a több mint fél évszázados múltra visszatekintő kézdivásárhelyi Secuiana készruhagyár többségi tulajdonosává vált. Valamennyi befektetése egyetlen célt szolgál: előteremteni a birtok működtetéséhez szükséges tőkét. Az üzletember-gróf kombinációhoz a mintát a dédnagyapa, gróf Mikes Ármin szolgáltatta, aki 1904-1905-ben új, kétemeletes kastélyt építtetett, amelyet alagút és kétszintes híd köt össze a régi kastéllyal. Az eredeti elképzelés szerint az épület fenti szintjén vendégszobák kaptak volna helyet, alul pedig irodák. Mivel végül külön mezőgazdasági majort építtetett intézői villával, valamennyi, gazdálkodással kapcsolatos tevékenységet odaköltöztettek, az új kastély pedig a múlt század harmincas éveiben panzióként is működött. Az épület turisztikai hasznosítását célzó törekvésekről régi népszerűsítő kiadványok is tanúskodnak.  

Mikes Ármint a kor arisztokratái között meglehetősen külön utas egyéniségként tartották számon. Az ízig-vérig vállalkozó szellemű gróf cégek sokaságát hozta létre Budapesttől Dél-Romániáig.  

Így aztán Trianon számára nemcsak az azt követő vagyonelkobzások miatt számított nagy érvágásnak, hanem azért is, mert az első világháborúban ellenséges ország állampolgáraként valamennyi óromániai cégbefektetése „elszállt”, köztük egy nagyívű vasútépítési projekt, illetve annak remélt haszna. A későbbiekben igyekezett újra felépíteni bukaresti kapcsolatait, a román Jockey Club egyetlen magyar tagja volt, állandó kapcsolatot tartott fenn a román liberális elittel, I. Ferdinánd, majd II. Károly román király is rendszeresen fogadta. Valahányszor magyar gazdasági küldöttség érkezett Bukarestbe, annak Mikes Ármin tagja volt. Mondhatni kihozta a maximumot azokból a nem könnyű időkből.

Kép

A Mikes-birtok egykor - Kép: családi archívum

Fantázia a textilben

Dédunokája is igyekszik élni a túlnyomórészt saját kézzel teremtett lehetőségekkel. „Sokat autóztam Románia-szerte, közben rengeteg parlagon hagyott mezőgazdasági területet láttam. Mezőgazdasági tevékenységre akkoriban lehetett tőkét kapni, a termőföld biztos dolognak tűnt. Kezdetben sok kicsi darabot béreltem azzal a céllal, hogy kis gazdasági egységeket állítsak össze, majd bajba került mezőgazdasági cégeket kerestem. Egy Dicsőszentmárton környéki vállalkozásnál kötöttem ki, az üzlet szépen be is indult, ettől függetlenül folyamatosan kerestem valamit, ami gyorsabb ütemben fejlődik” – hangzik az eredettörténet.

Amikor néhány év múlva „megkínálták” a textiliparral, először nem érdekelte, aztán mégis úgy döntött, a Kézdivásárhelyen, gyakorlatilag a tulajdonos orra előtt működő cégben lehet fantázia.  

„Arra gondoltam, rövidesen trendváltásra kerülhet sor: a koronavírus-járvány után egy sereg cég nem akar már mindent Távol-Keleten csináltatni, legalább részben vissza akarnak jönni Európába.”  

„Az elképzelés valamilyen szinten be is jött, 2022 tavaszán kezdtem tárgyalni két német márka átvételéről, most már van egy irodánk Hannover mellett” – számol be Gergely.

Az indiai rokonság

Erdélyben már gyerekkorában többször megfordult, de akkoriban, a nyolcvanas években többnyire csak a kolozsvári rokonokhoz mentek. Indiában tízéves korában járt első ízben egy esküvőn, hindu gyökereivel csak édesapja 2002-es halála után kezdett foglalkozni intenzívebben. Ottani rokonainak többsége ma Új-Delhiben és Kalkuttában él, közöttük vannak, akik legszívesebben elfelejtenék a múltat, de olyan is akad, aki szívesen emlékezik.

A szülők egymásra találásában amúgy nem nehéz felfedezni némi sorsszerűséget. A Roy Chowdury család ugyanis – a Mikesekhez hasonlóan – mindenét elveszítette India 1947-es kettészakítása után, amikor a hindu és muszlim viszálykodás miatt Bengáliát Kelet-, illetve Nyugat-Bengálra osztották. Gergely azt mondja, igazából maga is csak később, felnőttként kezdte „összebogozni” a szálakat. Egyik oldalról van egy indiai család, amelyben minden adott a kényelmes, nyugodt élethez, mígnem 1947-ben kettévágják Indiát, és a családnak menekülnie kell a határokon kívül rekedő területekről. Gergely és Sándor 1901-ben született nagyapja ugyanakkor már régóta Új-Delhiben élt és dolgozott, a család sok tagja viszont egyetlen bőrönddel érkezett Indiába. A Kelet-Bengálból menekülők semmiféle kártalanítást nem kaptak a kényszerűségből ott hagyott javakért, csak telket, ahová új otthont lehetett építeni. Aki maradt, sok üldöztetést megélt, de ma már sikeres üzletember is akad közöttük.

Kép

A Mikes-birtok részlete ma - Kép: Csinta Samu

Az újrakezdés is örökség

A múltkutatás ma már Gregor Roy Chowdury életének egyik fontos célja és eleme.  

Évente többször ellátogat Indiába és Bangladesbe, a több mint 500 főt számláló, a világban szétszóródott rokonságból 30–40 személlyel tart rendszeres kapcsolatot.  

Nemrég egy bangladesi gazdasági lap, a The Business Standard „fedezte fel” a messzire szakadt bengálit, aki felmenői felkutatásán dolgozik. És az egyik unokatestvért meg is találta: ő ma a zabolai kastélyszálló konyhájának egyik szakácsa.  

Idehaza folytatódik a kisajátítás, de már saját elhatározásból: Mikesék egy erdőt őserdővé nyilvánítottak a Conservation Transylvania elnevezésű, a biodiverzitást elősegítő zöld program keretében Sepsibükszádon, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag saját magukat sajátították ki. Az újrakezdés amúgy is egyfajta családi örökség. Gróf Mikes Ármin Dél-Romániában is vásárolt erdőket, amelyeket a történelem ilyen-olyan kanyarjai nyomán mind elkoboztak. Egy indiai rokon, akivel nemrégiben a ma is pereskedés tárgyát képező erdőkről beszélgettek, visszakérdezett: mióta zajlik ez a procedúra? És amikor megtudta, hogy öt éve, szinte vigasztalólag mondta: mi 250 éve pereskedünk az indiai állammal.