Az a divatos színész, aki szuperhősfilmekre gyúrja magát – Schruff Milán szerint a régi normák ma kevésbé érvényesek

Március végén mutattátok be az Orlai Produkcióval Tasnádi István Tapasztalt asszony című darabját, amely a férfi–női szerepeket boncolgatja. Egyes jelenetekben férfiak játszanak nőket, és fordítva. Hálás feladat egy színésznek a másik nem bőrébe bújni?

Mindig jó olyan szerepet játszani, ami teljesen eltér attól, aki vagy. Színészileg ez jó játékosságot tud adni. Olyan egy kicsit, mint amikor a gyerek eljátssza, hogy ő most tűzoltó vagy rendőr. Amikor valami szélsőséget kell játszani, az mindig jutalomjáték.

A darab választ keres arra is, hogyan lehet évtizedeken át együtt tartani egy családot. Számodra mi az üzenete a Tapasztalat asszonynak?

Mi a férfi, mi a nő? Melyiknek mi a feladata? A mai világban ez nagyon fontos kérdés, de a fene nagy szabadságban, amiben élünk, minden kezd káoszba fulladni. A normák elkezdtek felborulni, de közben azok a normák, amikben régen hittünk, vagy amikben a nagyszüleink hittek, hogy azok mentén kell élni, már nem biztos, hogy érvényesek.

Házasságban kell élni? Nem kell házasságban élni? Valaki tud, valaki nem. Régebben ez társadalmi szinten elvárt dolog volt, mert akkor lesz teljes az életed. Ez ma már nem biztos, hogy így van.

Örökérvényű kérdések. Jó ezekről gondolkodni a színpadon.

Kép

Schruff Milán női szerepben a Tapasztalt asszony című darabban – Fotó: Takács Attila

Milyenek a visszajelzések?

Nagyon szeretik az előadást a nézők, mert a nő–férfi viszonyt humorral közelíti meg. Magukra ismernek. Főleg azok nevetnek sokat, akik már túl vannak egy házasságon, vagy éppen benne vannak. Szerintem muszáj ezt iróniával kezelni, semmit sem szabad úgy igazán komolyan venni. Fontos, hogy mindenhez humorral közelítsünk.

Ha már humor, a Tok-Tok, avagy hogy pattog a kocka? szintén vígjáték, amiben Vincentet, a számok bűvöletében élő taxisofőrt alakítod. Mindannyiunknak vannak bizonyos kényszerei, mániái, szerintem ezeket a Covid-időszak még inkább felszínre hozta. De lehet viccelni a pszichés problémákkal?

Bennünk is felvetődött, hogy biztos vicces lesz ez? De az előadás és az írott anyag nem bántóan humoros. Az ember sokszor túl komolyan veszi magát, mintha bármit is irányítana az életében, miközben bármelyik nap bármi történhet, vége lehet az életnek. Szerintem nem az ember irányít, ezért jó, ha például egy betegséget is – itt most a darabban megjelenő kényszerbetegségekre gondolok – humorral tudunk megközelíteni. Dolgozott velünk egy fiatal pszichológus, ő azt mondta, hogy a színpadon megjelenő karakterek abszolút hitelesek. Ismert jelenség például a Tourette-szindróma (akaratlan mozgások és hangadások – a szerk.) vagy a hipochondria. Vagy az is kényszer lehet, hogy „úristen, elzártam a gázt, lekapcsoltam a villanyt, bezártam az ajtót?”

Ezeket a félelmeket sokan hordozzák magukban, kérdés, mennyire akadályozzák az embert az életében, és mikortól számítanak betegségnek.

Térjünk át egy kicsit a filmre. Egyszer azt nyilatkoztad, hétévente találnak meg a filmszerepek. Játszottál a Kalandorokban (2008), majd a Hajnali láz (2015) főszerepét kaptad meg, tavaly pedig elkészült a Király című sorozat, amelyben Zámbó Árpyt, Jimmy egyik testvérét alakítod. Milyen volt a viszonyod ehhez a szerephez?

A sorozatban mi, a testvérek mind Jimmyhez viszonyítva jelenünk meg, hozzáadunk valamit az ő karakteréhez. Ezek inkább felvillanások. Nem találkoztam Zámbó Árpyval, de játszani őt mint jelenséget nagyon jó volt. A paróka miatt forgatás előtt mindig másfél órát ültem a sminkben. Akiket alakítunk, eléggé extravagánsan öltözködtek, színészként nagy élmény hordani ezeket a ruhákat. Ez ugyanolyan jutalomjáték, mint amikor egy férfi színésznek nőt kell alakítania.

Gyerekkorodból van bármilyen emléked Jimmyről? A szüleid esetleg hallgatták a dalait?

Talán hallgatták, de ki nem? Panellakótelepen nőttem fel, ahol ezt nem lehetett kikerülni. Tudtam, hogy van a Jimmy-jelenség, de a zenéje nem volt az én ízlésem. Arra emlékszem, hogy mindig a kinézetével vicceltek, ez a sorozatban is előkerül. De ő maga mégiscsak komoly jelenség volt.

Nemsokára negyvenéves leszel. A kerek születésnapokon a legtöbb ember végez valamiféle számvetést. Van olyan film- vagy színházi szerep, amit a következő évtizedben szívesen eljátszanál?

Szerepálmom sohasem volt. Ami jött, az azért talált meg, mert valószínűleg dolgom volt vele. Az a vágyam, hogy szeretnék jó filmekben játszani. Az életkorommal kapcsolatban inkább édesapám jut eszembe: kilencéves voltam, amikor meghalt 41 évesen. Amikor mások mondják, hogy a 41 milyen fiatal, én belegondolok, hogy tényleg az. És mindjárt ott vagyok, ami megdöbbentő számomra.

Az eddigi pályámat nézve nem panaszkodhatok, nagyon jó szerepek találtak meg. Haumann Péter (a Kalandorokban nagyapa–unoka szerepet alakítottak – a szerk.) mesélte egyszer, hogy az egész pályája során négy olyan szerepet alakított, amikre azt tudja mondani: na, azok ott voltak! De közülük is csak kettőbe nem lehetett belekötni.

Én is tudok mondani egyet a pályakezdésem óta eltelt tizenöt évből, ő meg 68 évesen mondta nekem a négyet, szóval nem is rossz arány az enyém.

Elárulod, mi az az egy?

Martin McDonagh (Oscar- és Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró, filmrendező – a szerk.) Párnaember című darabja, aminek Egerben volt az ősbemutatója. Dömötör András rendezte, Kaszás Gergő, Gál Kristóf, Mészáros Máté és jómagam játszottuk a főszerepeket. Abban az évben végeztem az egyetemen, és a csillagok úgy álltak, hogy a dolgok nagyon jól sültek el. Egy McDonagh-darabot most is szívesen eljátszanék, például az az Inishmore-i hadnagyban az egyik szerepet…

Kép

A színész a Tok-Tok, avagy hogy pattog a kocka? című darabban – Fotó: Takács Attila

Említetted Haumann Pétert. Van olyan magyar vagy külföldi színész, akit a példaképednek tartasz? Vagy ha nem is példakép – akinek követed a pályáját.

Példaképem nincsen. Gyerekkoromban Jim Carrey-ért rajongtam, de őt ma már nem szeretem. Több olyan külföldi színész van, akiket szeretek nézni. Mindig az jut eszembe, hogy óriási nyomás lehet rajtuk, mivel őket világszinten ismerik. Sok mindent tudnak a filmes szakmáról, de nem gondolom, hogy Magyarországon ne lennének olyan színészek, akik felvehetnék velük a versenyt. Csak éppen ők nem a nemzetközi porondon dolgoznak. Leonardo DiCapriót, Jack Nicholsont, Joaquin Phoenixet nagyon kedvelem, utóbbi a Jokerben kifejezetten tetszett. Robert De Nirót, Al Pacinót, Anthony Hopkinst is szoktam figyelni, de úgy érzem, kezdenek kihalni az igazi mozisztárok. Ma már inkább az a menő, ki hogyan gyúrja ki magát egy szuperhősfilmre. Meggyőződésem, hogy maguk a színészek is szenvednek ettől, csak tudják, meg kell csinálniuk ahhoz, hogy később az adott szerepet eljátszhassák.

Nagyon szeretek továbbá életrajzi könyveket olvasni: Matthew McConaughey, Arnold Schwarzenegger, Marlon Brando, Jack Nicholson, Matthew Perry könyvei mind nagyon jók. Megosztanak kulisszatitkokat arról is, hogyan készültek fel egy-egy szerepre. Ilyenkor eszembe jut, hogy ők is ugyanolyanok, mint mi, hiszen hasonló problémákkal küzdenek. Persze nem anyagi gondokkal, mint egy magyar színész, de amikor egy-egy szerepet megformálnak, hasonló nehézségeik adódhatnak. Érdekes volt az is, amikor Joaquin Phoenix egy díjátadón elmondta: amikor meghallgatásokra jár, mindig DiCaprio vagy Christian Bale üti ki őt, és nem gondolja, hogy jobb lenne bárkinél.

Jó látni, hogy a nagy sztárok is emberek.

Színészként is lehet tőlük tanulni?

Nem lehet összehasonlítani egy amerikai és egy magyar színészt. Christian Bale azt mondta, hogy A gépész című filmre úgy fogyott le, hogy almát, halat evett, és kávét ivott. Elképesztő volt, ahogy kinézett, de nem tudom elhinni, hogy csak így fogyott le. Szerintem ez fizikálisan lehetetlen. Emlékszem, amikor a Hajnali láznál le kellett fogynom, napi 800 kalórián éltem, miközben színházban játszottam és próbáltam. Fél évig egy kalóriatáblázatban kellett vezetnem, mit és mennyit eszem. Alultápláltnak kellett látszanom, mert egy holokauszt-túlélőről (Gárdos Péter filmjében a főszereplő, Miklós koncentrációs táborból szabadult – a szerk.) beszélünk. Egy hollywoodi színésznél ilyen nincsen, ő fél évig csak a forgatással foglalkozik, előtte pedig otthon ül és fogy. Joaquin Phoenix például a már említett Jokert fél évig forgatta. Kint van arra is idő és pénz, hogy improvizálj, kipróbálj dolgokat, ez a kísérletezés egy magyar filmben viszont luxus.

Visszatérve a színházra: nyáron hol lehet majd látni az Orlai Produkció előadásait, vidékre is tervezitek vinni a darabokat?

Az Ördögkatlan Fesztiválon lesz a Tapasztalt asszony, és a Tok-Tok-ot is visszük egy-két vidéki helyszínre. Emellett annak is örülni kell, ha pár napos forgatásra adódik lehetőség a nyáron.