Egy okos, szabad lélek, akinek a története a meggypiros szőnyeggel kezdődött – A nulladik oldal
Nagyszülei rákosszentmihályi kertes házából indult útnak, egy ritkán használt szobából, annak meggypiros szőnyegéről, ahol a belső zenéje először töltötte be a teret. Az élményből, amely egész életét végigkíséri, megszületett egyedi világszemlélete: a tér-lélek-tan. Most Trom Kata enged közelebb minket önmagához, aki a „Tér-lélek-tan – Otthonod titkos üzenete” című könyv szerzője.
Négy-öt éves voltál, amikor először találkoztál azzal, amit később tér-lélek élménynek neveztél el… Mi volt ez pontosan?
Anyai nagyszüleim egy régi házban éltek Rákosszentmihályon, ahol a kertben, az üvegházakban csendesen növekedett a szőlő, paradicsom, paprika, távolabb pedig a már messziről érezhető szegfű és büszke tartású liliom. Nagyapó kertész volt, akinek a családon kívül a két kezével gondozott, majd eladott virágok és a csokrokat dúsító, tűlevelű zöldek jelentették az életet. Szabad volt. Korán kelt, reggeli után kiment a kertbe, és naplementéig folytatta teendőit az üvegházban. Dolgos, erős kezeire ma is emlékszem, körme alatt a föld mindennapos nyomot hagyott. Sok időt töltöttem vele és nagyival. Az ő házukban volt az a bizonyos szoba, amit csak akkor használtak, ha az egész család összegyűlt, illetve nagypapám oda vonult vissza délutáni szunyókálásra. Ez a szoba rideg volt, mintha titkot őrzött volna. Négy-öt évesen léptem át a küszöbét először, egyedül. A szoba egyik részében sötét, nehéz faragású bútor és egy robusztus szekrény állt, míg a másik sarokban éjfekete zongora uralta a teret, amelyen évek óta nem játszott senki. Egyetlen szín törte meg ezt a komor, mumusként kerülgetett szobát: egy meggypiros szőnyeg terült el a közepén.
És egy hétköznapon megszegted az íratlan „szabályt”…
Igen, bemerészkedtem, és éreztem, nincs mitől félnem. Táncra inspirált a szőnyeg, amire végül lehuppantam, és csak nézelődtem, időztem. Szemügyre vettem a részleteket. És ahogy ott ültem, a belső zeném betöltötte a teret.
Valami megváltozott: onnantól kezdve, ha arra jártam, mosolygott rám a zongora, és a bútorok sem voltak félelmetesek többé.
Ez a folyamat a ráhangolódás, a ráérzés tárgyakra, terekre. Az egész tér-lélek-tan lényege, hogy időt és figyelmet szentelsz a jelennek, a benned zajló folyamatoknak, hogy a lényeddel, az energiáddal hatsz a körülötted lévő tárgyakra – és azok visszahatnak rád. Ez volt az első alapélményem, amelyből évtizedekkel később kikristályosodott bennem a tér-lélek-tan.
Mit jelent neked az otthon érzése?
Már kisgyerekként lekötött és megnyugtatott, ha figyelhettem a fények játékát a falon. Én az otthonérzést általában nem emberekhez, családtagokhoz vagy szeretetélményekhez kötöm, ennél jóval önállóbb, függetlenebb vagyok. Számomra az otthon belül van, bennem, a stabilitásomban, a saját belső „Napom”-ban. Ennek kialakulásában közrejátszhatott az is, hogy egyéves voltam, amikor elváltak a szüleim, és a második kerületből átköltöztünk mamival a nagyszüleimhez, majd hároméves koromban vissza Budára, egy harmadik helyre. Hamar felismertem, hogy az otthonom a saját belső tengelyem, ami mindig velem van, ami az én felelősségem. Emiatt bárhol otthon tudom érezni magam a világban, amire nem mindenki képes. Gyerekkoromban, amikor elutaztunk, gond nélkül átrendeztem a szállodai szobákat. Néha elég volt egy lámpát vagy egy fotelt áthelyezni, és mami elismerően nyugtázta: „jé, így sokkal barátságosabb lett”. Engedte, hogy rendezkedjek a térben.
Édesanyád, akitől életed egyik legmeghatározóbb mondatát is kaptad, olyannak látott és hagyott téged, amilyen vagy?
Mami nagy hatással volt arra, hogy úgy lássak, ahogy ma látok. A harmónia, a minőségi tárgyak és a művészet szeretetét tőle kaptam. Ipar- és képzőművészeti kiállításokat szervezett, ahova gyakran magával vitt engem is. Így rengeteg kortárs magyar és külföldi művészt ismertem meg általa személyesen is, alkotásaik mellett egyéni ízlésű otthonaik is inspiráltak. Mami kiskoromban úgy jellemzett, hogy egy okos, szabad lélek vagyok, aki nehezen kezelhető és öntörvényű. Ő látott és érzett, ezért tudott később szabadon engedni.
Érezte, hogy már korán sajátos rendszerbe transzformálódott bennem minden, amit láttam és tapasztaltam, ezért is mondta: „Tudom, hogy tehetséges vagy, de ennek ki kell derülnie!”
Ez a mondat egyszerre hatott rám megrázóan és motiválóan.
Kamaszlányként olyan döntést hoztál, amely az egész életedet meghatározta. Általános iskola után, 15 évesen Japánba költöztél édesapáddal, aki az MTI tudósítójaként kapott állást a világ másik oldalán.
Amikor apám tudósítóként Japánba ment négy évre, felajánlotta, hogy töltsek velük én is egy évet, hogy angolul tanuljak, és világot lássak. A szüleim rám bízták a döntést. Ismertek, tudták, milyen kalandvágyó vagyok. 1986-ban megérkezni Tokióba kultúrsokk volt. Egyszerre váltottam családot, iskolát, nyelvet, országot és kontinenst. Olyan volt, mintha 15 évesen fellövettem volna magam a holdra. Nemzetközi lányiskolába jártam, 58 különböző nemzetiséggel, ahol mindannyian iskolai egyenruhát viseltünk, így megtanultam a felszín mögé látni, az embert érezni. Hatalmas, előítélet nélküli nyitottságot éltem meg.
Éltél később Lisszabonban, hónapokat töltöttél Indiában, mégis Japán volt rád a legnagyobb hatással… Miért?
Mi európai otthonban laktunk, de több hagyományos japán házban jártam, ahol minden középre volt rendezve, általában a szoba közepén volt egy alacsony asztal, amelyet a földön körbeültek. A falak valójában tolóajtók, amelyek mögött szekrények, kert felé nyíló terek vagy más szobák voltak. Ezért a „falak” náluk nem díszíthetők. Nincs külön nappalijuk, se hálószobájuk. Nappal egyszerűen az asztalé a főszerep, amit este arrébb tolnak, és előveszik a matracokat, a futonokat, és azokon alszanak. Náluk minden mozgásban van, a tér örökké átalakul. Ami később a tér-lélek-tan kapcsán világosodott meg bennem: míg Európában a falaktól várjuk a védelmet, a stabilitást – ami annyit jelent, hogy kívülről, oldalirányból reméljük a biztonságot, a segítséget, mert belül, a középpontban bizonytalanságot élünk meg –, addig a japán kultúrában a mozgó falak arra inspirálnak, hogy mindig középre, belülre összpontosítsunk, mert ott van az a valami, ami szilárd és megingathatatlan.
A tér-lélek-tanban ezt szimbolikusan úgy fogalmaztam meg, hogy a segítség bent, a belső tengelyünkben van, a stabil pont te vagy magadnak és a talaj, a föld.
Európában ugyanezt a falak jelentik.
Tokió után itthon angol-művészettörténet szakra jártál, és kulturális antropológiát hallgattál. Majd viccesen megjegyezted, hogy „egy életre elég volt a tanulásból”.
Akkor legalábbis úgy éreztem. Kilenc évig egyhuzamban tanultam. Eleinte Japánban igyekeztem felzárkózni és megtanulni angolul felsőfokon, japánul meg kötelező volt. Majd itthon öt év egyetem várt rám, ahol ugyancsak rengeteget kellett tanulni az ELTE akkor híresen legnehezebb szakán. A művészettörténész diploma megszerzése után dolgoztam vegetáriánus étteremben, kilimszőnyeg-üzletben, különböző nemzetközi építészeti projektekben Angliában és Portugáliában, tanítottam lakberendezői iskolában és angolt is…
Idén lesz tizenkét éve, hogy teljesen önálló, vállalkozó nő vagy, a tér-lélek-tan kialakítója és tanítója. Valójában mindig is ezt akartad?
Az élet akarta, hogy a saját utamat járjam, és önálló legyek. Erős bizalmam van az életben, a megérzéseimben. Hiszem, hogy bármi történik, értem van. Akkor is, ha ez nem mindig könnyű. Mondhatom úgy is, hogy erős a hitem, még ha ez nem is kötődik egy konkrét valláshoz. Szabadon engedtem és engedem vezetni magam az élet által. A külső elvárásoknak sosem akartam megfelelni, mindig is autonóm lélekként érzékeltem a világot. Nem hiszek abban, hogy a kor sablonos életútját kellene végigjárnia mindenkinek, én például nem mentem férjhez, nem szültem gyereket, és mégis kiteljesedettnek érzem az életem. Fontos, hogy őszintének tudjam magam. Már gyerekként is belenéztem a másik szemébe, és az embert kerestem benne. Az embert láttam mindenféle birtokviszony, társadalmi rang nélkül.
Számomra nem létezik az a fogalom, hogy senki. Mindannyian vagyunk valakik.
Miért tartod „problémásnak” a fehér talajt a fürdőszobában, és miért jó feszültségoldó egy kerek étkezőasztal?
A fehérhez a tisztaság, a frissesség érzete társul, és ez ma sokak számára jelenti a gazdag elegancia kifejeződését is, ugyanakkor a lábunk alatt optikailag bizonytalanságot kelthet. Ennek hátterében az a tény áll, hogy a természetben nem találkozunk fehér talajjal, csak a hóval és a jéggel – mindkettőben van egyfajta bizonytalanság. A körforma pedig maga a teljesség, egy mozgalmas energia, amelyben nincs hierarchia, ami körül nincsenek előre lefoglalt helyek.
Tér-lélek-tan szemlélettel kezdtél el nyakékeket is készíteni, amelyek a saját nőiséged kifejezésében is segítettek. Mit jelentenek neked ezek a nyakékek?
Már a gondolat sem volt véletlen. Indiában egy sárból tapasztott kunyhó előtt, a földön egymás mellett ülő asszonyok odahívtak magukhoz, akikkel a néhány angol és hindi szón kívül a szívünk és a mosolyunk volt az egyedüli közös nyelv. A kölcsönös nyitottság azonban elég volt arra, hogy a lelkünk találkozzon, és a velem legközvetlenebbül viselkedő asszony a búcsúzáskor levegye, majd a nyakamba akassza számos nyaklánca egyikét. Olyan volt, mintha beavatást kaptam volna a női lét számomra addig ismeretlen dimenziójába. Évekkel később ebből az érzésből, pillanatból születtek az első nyakékeim selyemből, drágakövekből.
Mi az, amit szerinted hátrahagysz örökségként magad után?
Az előbbi fizikai síkon mindaz, amit a két kezemmel készítek. Szellemi síkon pedig az a lélek- és energiaközpontú világszemlélet, amit megfogalmaztam a könyveimben, és amit a kurzusaimon személyesen is átadok. Hiszem, hogy aki találkozik a tér-lélek-tannal, másképp látja majd a világot, önmagát és a saját környezetét. Ez a szemlélet rám is visszahat, azt élem, amit tanítok, és azt tanítom, amit élek.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
