Zánkán 50 évig családi házban zajlottak a misék – Egy evangélikus-katolikus házaspár otthona volt a katolikus kápolna

„Az oltár és az oltárkép ott volt, ahol most az ajtó, a harmónium pedig itt, a sarokban” – mutatja Marosszékyné Csósza Mária, miután lemegyünk a zánkai ház alsó szintjére, ahol egykor a misék zajlottak. Több mint öt évtizeden át ezen a helyen gyűltek össze a település katolikus hívei – egy családi házban, ahol egyébként jobbára evangélikusok éltek. Mária, aki férje, Marosszéky Kálmán oldalán került a családba, elmeséli: egy-egy alkalommal akár ötven ember is ült a padokon, megtöltve a szobát. A lakrész olykor még szűkösnek is bizonyult, ilyenkor – illetve, ha jó idő volt – a hívek kint ültek a ház előtt. Az egykori kápolna ma már ebédlő és konyha, de korábbi funkciójáról egy hatalmas, a hatvanas évekből származó festmény, a Jézus, a jó pásztor árulkodik.

Az épületet 1951-ben államosították, meséli Mária, de a ház akkor is misézőhelyként működött, amikor nem a család tulajdonában állt.

Egy titokzatos pártfogó révén sikerült elintézni, hogy a kommunista állam ne tegye rá a kezét az ingatlan egészére, csak az emeleti szobák közül utaltak ki kettőt egy bérlőnek.

Talán az akkori tanácselnök intézhette el az ügyletet, nem tudni, Mária mindenesetre isteni csodaként értékeli az eseményt. Az épületet 1976-ban sikerült visszavásárolnia a családnak. „Miután a férjem tavaly itt hagyott, és egyedül maradtam a házban, rájöttem, hogy az a sorsom: én legyek a család emlékezetének ápolója” – fogalmaz Mária, miközben annál az asztalnál kínál teával, amelyet egykor a nemes lelkű család tagjai ültek körbe. Mesebeli história, de miért és hogyan kezdődött?

Az örmény nővér imahelyet szeretne

A történet jóval a második világháború előtti időkig nyúlik vissza. Az evangélikus vallású Marosszéky-Ziegler Emil szegedi csendőrtábornok az 1920-as évek vége felé nyugdíjazását kérte. Miután nyugállományba vonulhatott, második feleségével (első hitvese, Szentkirályi Erzsébet elhunyt, abból a házasságából öt gyermeke született), Gubody Paulával 1927-ben Zánkára költözött. Miután az egykori világi missziós nővér, az örmény származású, római katolikus vallású Paula mama – a családban csak így hívták később – megtudta, hogy Zánkán nincs a katolikusoknak temploma, szerette volna, ha az egyik alsó szobát kápolnává alakítják. Kérésére a férje csak annyit mondott: „hát, akkor oszd be annak”.

Szalai Miklós balatoncsicsói plébánoshoz fordultak, ő Rott Nándor veszprémi püspökhöz irányította őket, aki engedélyezte a kápolna kialakítását. A helyet a megyés püspök szentelte fel 1931. augusztus 23-án. Rott Nándor – amint az Paula mama feljegyzéseiből kiderül – ez alkalomból azt mondta: „Ez nem privát, hanem egy missziós ház”.

Így lett egy evangélikus-katolikus házaspár családi otthona 55 éven át katolikus kápolna.

Paula mama és férje, Emil „tattyó”, ahogy a család hívta, ma is ránk mosolyog: a fent említett hatalmas modern festmény őrzi az egykori misék emlékét a szobában, amelyen Jézus mellett az egykori „templomalapító” családtagokat is megörökítette a festő (szignó: Károlyi Gy. ’966 – a szerk.) A festmény megőrizte a haranglábat is, amely egykor a kertben állt; a Harter Jenő János budapesti nyaralótulajdonos által ajándékozott harangot ma a szomszédos „új” templomban kongatják.

A Marosszéki család erdélyi szász família, eredetileg Zieglerek voltak. Akár nemesek is lehetnének: 1788-ban a francia Francois Galois II. József szolgálatába állt, majd katonai érdemei miatt bárói rangra emelték. Örökösei viselhették volna a bárói címet, és a báró lánya, Cecile dr. Ziegler Károly Dániel besztercei orvos felesége lett. Az orvos felvette a Marosszéki előnevet, mert a család ősi fészke Marosvásárhelyen található. A 20. században az utódok az i betűt y-ra változtatták, majd a szász nevet elhagyták.

Gubody Paula és az egyházközség a negyvenes évek elején vásároltak egy telket a családiház-kápolnával szemközt, gyűjtést szerveztek egy templom építésére, még építőanyagot is szereztek, de a második világháború vihara elsöpörte a terveket. Hiába nyúlt tehát mélyen a zsebébe több tehetős helyi lakos és nyaralótulajdonos, Zánka továbbra is templom nélkül maradt.

Kép

Mise a ház kertjében – archív fotó

Rántottával kínálták a „beszélgetésre” érkező ÁVO-sokat

Ha azt gondoljuk, hogy a jó tett helyébe a família jót várhatott, tévedünk.

Sanyarú évek köszöntöttek a családra: Marosszéky-Ziegler Emil fiai közül Sándor és Emil is katonatisztek voltak, ezért a háború után emigráltak, Ausztráliában telepedtek le. Jenő és több más rokon – főleg a katonatisztek – szintén külföldre költöztek, akadt, aki Brazíliába, más az Egyesült Államokba. Géza Németországból visszatért a faluba Emil tattyóékkal, míg Olga, Erzsébet és Zoltán ugyancsak Magyarországon maradtak.

Marosszéky-Ziegler Emil egyik fia, Jenő Szügyi Zoltán vezérőrnagy lányát, Viktóriát vette feleségül. Szügyi Zoltán – akkor még ezredesként – részt vett a Don-kanyar harcaiban, majd 1945-ben alakulatát a szovjetek elől nyugatra mentette. Emigrálhatott volna, de hazajött, ahol előbb tíz évre, majd életfogytiglani börtönre ítélték. Kegyelmet kapott, és 1957-ben szabadult, utána segédmunkásként dolgozott.

Marosszéky Gézát a hamarosan hatalomra kerülő kommunisták elbocsátották jegyzői állásából, a tágabb Marosszéky családból többeket is kitelepítettek a Hortobágyra; a rendszer szemmel tartott mindenkit. Az öregeknek egy forint nyugdíjuk nem volt. Hogy miből éltek? Háziállatokat tartottak, kertet gondoztak. A fővárosban létrejövő házi ipari szövetkezetek egyikébe egykor volt úriasszonyok is bedolgoztak, így Paula mama és Géza felesége is. Marosszéky Géza egy vállalatnál tudott elhelyezkedni – szerényen éltek, de soha nem panaszkodtak. A helyiek is tisztelték a családot: előfordult, hogy míg egy katolikus feleség a misén ült a családi ház földszintjén, más vallású férje meglátogatta az emeleten a „tábornok urat”, Marosszéky-Ziegler Emilt.

Nyilvánosan nem merték tartani velük a kapcsolatot – Paula mama kivételével, aki katolikus volt –, féltek ugyanis a rendszer haragjától, nehogy összefüggésbe hozzák őket az emigránsok rokonaival, az egykori csendőr családjával.

Egy alkalommal, amikor a helyi ÁFÉSZ gyűlésére Emil tattyó is elment, egy ideig nem kezdték el a rendezvényt. A megjelentek feszengeni kezdtek, nem értették a késedelem okát, majd a párttitkár megszólította Marosszéky-Ziegler Emilt: „Tábornok úr, ne haragudjon, de amíg ön itt van, nem kezdjük el a gyűlést”. Pardon, mondta az egykori csendőr, majd úriember módjára felállt, és távozott. Máskor az ÁVO emberei állítottak be a családhoz, hogy „beszélgessenek” a tábornokkal. „Rántottát ebédeltek, azt osztották meg velük. Így mesélte az anyósom” – idézi fel Mária. Marosszéky-Ziegler Emil 1963-ban elhunyt, felesége, Paula pedig a fiai után ment Ausztráliába. A misék nélkülük is tovább folytak, Marosszéky Géza és felesége ugyanúgy a hívek rendelkezésére bocsátották a házban kialakított kápolnát, mint szüleik.

Kép

Marosszéky-Ziegler Emil felesége és fiai körében – archív fotó

Egy titokzatos távirat története

„Amikor Zánkára kerültem, csodálkoztam, vallásilag milyen sokszínű a falu. Kerestem a katolikusokat, hová járnak misére, aztán egy hétvégén rájuk találtam nálunk, a földszinten” – mondja mosoly kíséretében a drégelypalánki Marosszékyné Csósza Mária. Amikor édesanyja – aki több száz fős misékhez szokott – egyszer meglátogatta, megdöbbent, hogy a családi házban tartják az istentiszteletet.
Kétkedve kérdezte a lányától: „Mari, rendes mise ez?” Az volt, de még mennyire!

Hatalmas leporellót tesz elénk Mária, amely beteríti a családi asztalt, a papírokon a családfa rajzolódik ki előttünk – a Marosszéky család több tagja készítette. A família kiterjedt, a leszármazottak több földrészen élnek; pár éve, az első családtalálkozón 250-en jelentek meg, Mária nem is ismert mindenkit. A kiterjedtségre példa, hogy az egyik családtag, Ziegler Márta Bartók Béla felesége lett. Egy másik ág a Zsolnayakkal van kapcsolatban, a nagy família teljes történetének feldolgozása azonban még várat magára.

A zánkai katolikusoknak 1986-ban lett templomuk. Az épület nem véletlenül ott áll, ahol: Gubody Paula eredeti terve szerint, a házzal szemközti telken épült fel. Igaz, a templom építése nem ment minden zökkenő nélkül, hiszen még a nyolcvanas évek puhuló szocializmusában sem volt egyszerű imahelyet emeltetni. Amikor a telken az alapkövet kívánta letenni a falu, támadt egy kis bonyodalom. Összegyűlt a község apraja-nagyja, ám hiába várták, hogy a veszprémi püspök, Szendi József megérkezzen. Marosszékyné Csósza Mária felhívta a szomszédból a püspöki hivatalt, a titkár vette fel a telefont, aki elmondta: reggel kaptak egy táviratot azzal, hogy elmarad az alapkőletétel.

Sosem derült rá fény, ki küldte a táviratot, de a zánkaiak kitartottak, a püspök pedig azonnal autóba ült, egyórás késéssel megérkezett, és felszentelte az új templom helyszínét.

A Jó pásztor-templom Marosszékyék házának kápolnája után kapta a nevét.

Kép

Marosszékyné Csósza Mária a családfával – Fotó: Velkei Tamás

Mária a mai napig eljár olykor az evangélikus gyülekezetbe – korábban gyermekei is felléptek katolikusként az evangélikus adventi műsorban –, a helyi közösség tiszteletbeli evangélikussá fogadta őt. Továbbra is tartja velük a kapcsolatot, hiszen a férje is evangélikus volt. Mária emellett hosszú ideig a katolikus egyházközség világi elnöki posztját is betöltötte, miként egykoron Paula mama is tette. Mielőtt elbúcsúznánk tőle, még megnézzük azt a kis fülkét, amelyet a ház falában egy régi kapcsolószekrény helyén alakítottak ki, s amelybe ünnepeken az Ugray György székely szobrászművész által készített Mária-szobrot helyezik. Minden augusztusban megemlékeznek az új templom születésnapjáról is. A fülke mellett egy tavaly felavatott tábla őrzi az emlékét annak, hogy itt valaha a Marosszéky család jóvoltából rendszerekkel, ínséggel dacolva is összegyűlhettek a helyi katolikusok hitük gyakorlására.