Amikor az igazságszolgáltatás nem oszt igazságot, és égbekiáltó bűnök maradnak ítélet nélkül

Az ember azt gondolná, ha nem csinál semmi rosszat, akkor nincs mitől tartania, és nincs az a bíróság, amely elítélhetné. Az Áldozatok 2006 bebizonyítja: ártatlanból igenis pár perc alatt válhat áldozat. Olyan áldozat, akinek – miközben békésen sétál hazafelé – fejét gumibottal ütlegelik, kezét magyarázat nélkül megbilincselik, szemét gumilövedékkel kilövik, állkapcsát szilánkosra törik. A Skrabski–Bodoky alkotópáros e filmmel aláhúzza Kertész Imre mondatát, miszerint „bárhol, bármikor, bárkivel megfordulhat a világ".

A film kiindulópontja Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és annak nyilvánosságra kerülése, ami 2006-ban pár nap alatt feje tetejére állította az országot.

Az események hatása máig érezhető, különösen most, a 2022-es választás előtt. A vetítés első néhány percében még reméljük, hogy az alkotás nagy része csupán fikció, hogy azok a forradalmi helyzetre hasonlító atrocitások, amelyeket látunk a képkockákon, Budapest közterein valójában sosem történtek meg, ám az alkotók rövid idő alatt szertefoszlatják bennünk a kételyt és a „reményt”. Hivatalos dokumentumok, hátborzongató képsorok, 15 évvel ezelőtt készült, soha eddig nyilvánosságra nem hozott, a Havaria Presstől származó felvételek bizonyítják, hogy amit látunk, az igaz, s szó szerint véresen komoly.

Ma már történelem, hogy 2006. szeptember 18-án, az őszödi beszédre „válaszul”, megjelent egy tüntető tömeg a Kossuth téren, amely Gyurcsány távozását és új választások kiírását követelte. Petíciót is megfogalmaztak, amelyet a Magyar Televízióban akartak beolvastatni, követelésüket azonban elutasították. A feszültség egyre nőtt, a tüntetők nem tágítottak, majd a késő esti órákban összecsaptak a székház védelmére kivezényelt rendőrökkel, akik nem bírtak a tömeggel, s akiket magára hagyott a hatalom a tüntetőkkel szemben (szándékosan nem kaptak erősítést). A több órán át tartó székházostromban rengetegen megsérültek, a tüntetők mellett rendőrök is. A tüntetések és az összecsapások a következő napokban is folytatódtak. A székházostrom miatt revansot vevő rendőrök brutális kegyetlenséggel léptek fel a tüntetők ellen: engedély nélkül gumilövedékekkel lőtték az embereket, maradandó sérüléseket okozva. Mindeközben egyetlen vezető vagy parancsnok sem állította le őket, sőt kegyetlenkedésre is kaptak parancsot.

Kép

Részlet az „Áldozatok 2006” c. dokumentumfilmből

A dokumentumfilmben a rendőri brutalitás áldozataivá vált (érdemi tárgyalás nélkül, ártatlanul, szinte futószalagon hozott döntésekben elítélt) tüntetők és civilek, rendőrök, ügyészségi munkatársak és ügyvédek nyilatkoznak.

Az alkotók kíméletlen ütlegelésekről készült felvételeket nyomnak az arcunkba – a látvány és a hallottak olyannyira sokkolóak, hogy a székbe szegeződünk.

„Az utcán sétáltam, amikor a rendőrök a földre tepertek, ütlegeltek, aminek következtében két csigolyanyúlványom eltört, bevérzett mindkét szemem, sérült az orrom, a lábam és a kezeim. Az előzetes letartóztatásom a kórteremben történt. Hiába mondtam az illetékesnek, hogy nem tettem semmit, ő ügyet sem vetett rá” – emlékszik vissza Török Imre.
„A kollégáim tudták rólam, hogy a terhességem ötödik hónapjában járok, így nem messzire, csupán a Corvin közelébe küldtek ki. Tudtam, ha nem kezdek el futni, megvernek a rendőrök. Kicsivel később visszamentem a helyszínre, s láttam, hogy egy lányt már a hajánál fogva vonszolnak” – mondja Virághalmy Sarolta, a Magyar Rádió tudósítója.
„Húzd rá jó szorosra, hadd rohadjon el!” – a film egyik kockáján ezt mondja a kamerás rendőr, az előállított kezére utalva. (Sokakat kínoztak a gyorskötözővel, már kék-zöld vagy véres volt a kezük, mire levették).
„Időközben eltörték a jobb lábam szárkapocscsontját, majd az egyik ujjamat. Utóbbi annyira fájt, hogy nem bepisiltem, hanem a másik dolog történt. Ezt senkinek nem mondtam még el. Aztán a Madách tér közepéig két rendőr elvonszolt. Mondtam nekik, nagyon fáj a lábam, de nem érdekelte őket. Úgy viselkedtek, mintha csak egy újságot dobnának az áruszállítóba” – meséli Fábián Gábor.

Fontos hangsúlyozni, hogy a készítők, bár kendőzetlenül bemutatják a rendőri túlkapásokat, tudatosítják a nézőben, hogy a tüntetőkhöz hasonlóan az akkor kivezényelt rendőrök többsége sem volt vadállat, ugyanúgy megszenvedte azokat a heteket-hónapokat. A film végén el is hangzik, hogy a többség, a tisztességes rendőrök máig úgy érzik, feletteseik és az akkori politikai vezetők magukra hagyták őket. Maga Baka György akkori csapatparancsnok mondja: „A rendőröket és a politikai vezetőket egyértelműen utáltuk, amiért bennünket ilyen helyzetbe hoztak”.

Skrabski Fruzsina szerint azért kellett ezt a filmet elkészíteni, mert hiába telt el 15 év, nem derült ki az igazság. Több száz eljárás indult, de csak két rendőr kapott börtönbüntetést, a vezetőiket felmentették.

„Van olyan, amikor az igazságszolgáltatás nem oszt igazságot, és égbekiáltó bűnök maradnak ítélet nélkül, s csak az újságírók tehetnek azért, hogy a borzalmak kiderüljenek, és a társadalom megvesse az elkövetőket és a felelősöket. Remélem, ez a film elindít egy tisztulási folyamatot, kiderülnek további titkok és lesznek közös ügyeink, amelyekben pártok felett egyetértünk.”

A bátor és sokkoló film célja, hogy mindenki ismerje meg a 2006 őszén történteket, élje át, milyen lehetett ártatlan áldozatnak lenni rendőri és civil részről egyaránt, valamint tegyük fel a megfelelő kérdéseket. Hogyan történhetett meg mindez, s miért nem vonták felelősségre a rendőrök többségét? Hogyan lehet a történteket feldolgozni? Mit érezhetett az a fiatal lány, aki csak egy buliból ment haza a barátjával, a rendőrök mégis betörték a fejét, a hajánál fogva rángatták be a rádió udvarába, és napokig nem engedték el? Mit vétett az a nő, akit nyakon lőttek, vagy az a francia filmes, akit ok nélkül ütlegeltek? Megszűnnek valaha az áldozatok rémálmai és pánikrohamai, amelyek az események következtében kialakultak? Milyen lelki sérüléseket örökítenek át gyermekeikre ezek a lelkileg-testileg megtiport emberek? Tényleg még mindig ott tartunk, hogy el lehet bújni a „parancsra teljesítettem” mondat mögé?

Az „Áldozatok 2006” című dokumentumfilm itt tekinthető meg: