„Székelyországot tündérországgá fogom varázsolni” – Benedek Elek, a nagy mesemondó életútja

„Székelyországot tündérországgá fogom varázsolni” 

Benedek Elek 1859-ben született a háromszéki Kisbacon falucskában kis földbirtokkal és lelkész felmenőkkel bíró református család gyermekeként. A székelyudvarhelyi kollégium, majd a pesti egyetem diákja volt. Ekkor adta ki néhány saját versével együtt első székely népköltési gyűjtésének anyagát, rövidesen azonban tanulmányait megszakítva újságírónak állt. Később ezt azzal indokolta, hogy „ha van pálya, ahol a szegény ember boldognak érezheti magát, az újságírói pálya ez. Az egyetlen hely, hol szegény ember a függetlenségét, szabadságát megőrizheti.” 1886-ban az Ország-Világ képes hetilapnál, majd a Magyarság című napilapnál vállalt szerkesztői állást, annak reményében, hogy munkája segíti az egyszerű emberek kiművelését, hiteles politikai tájékozódását. Népművelői hevülete vezette a politika világába is: 1887-től kormánypárti színekben képviselőséget vállalt, amiről így vallott: „...nekem most csak egy a gondolatom, honatya akarok lenni, Székelyországot tündérországgá fogom varázsolni, csak egyszer ott legyek.” Várakozásában azonban csalódott.

Hiába követelte a tisztelt Házban a hazai ifjúság színvonalas irodalmi művek általi jellembeli nevelését, bírálta a vidéki kis iskolák mostoha állapotát, csak annyit ért el, hogy megfagyott körülötte a levegő.

Ekkor már ellenzékinek számított, át is lépett az Apponyi Albert által vezetett Nemzeti Pártba, ám a kormánypárti propagandának az 1892-es választásokon sikerült elérnie elbukását. Keserű szájízzel vette tudomásul politikusi karrierje végét. 

Kép

Benedek Elek (jobbra ül) írótársakkal

A nagy mesélő 

Közben azonban a korábbi műkedvelő és mesegyűjtő Benedek Elekből író, meseíró lett, azoknak az erkölcsi, népnevelői megfontolásoknak a szolgálatában, amelyeket politikusként nem tudott érvényre juttatni. Még 1885-ben adta közre Székely Tündérország című mesegyűjteményét, amelynek anyaga népmeséken alapult, ám azokat a hitelesség megőrzése mellett, nevelési eszményeinek és a kis olvasók igényeinek megfelelően a nyelv, a stílus, az erkölcsi tartalom tekintetében alaposan átformálta. A következő esztendőben regényíróként is debütált: A kollektor című műve, majd azt folyamatosan követő regényei és novellái a népélet, a paraszti lét örömeibe és szenvedéseibe adtak betekintést, erős szociális érzékenységgel, realizmussal ábrázolva a megélhetésükért küzdő falusi kisemberek, különösen szűkebb pátriája, Székelyföld életét. Testamentum és hat levél című írásában erkölcsi elveit foglalta össze. Komoly gyűjtőmunkájának és az egyszerű nép iránti szeretetének gyümölcse volt a millennium idején kiadott sikeres, nagy példányszámban az olvasók kezébe kerülő ötkötetes gyűjteménye, a Magyar mese- és mondavilág, amelynek átköltött, újraformált történetei a nép mesemondó kedvét idézték fel. De nemcsak könyvekkel, gyermeklapokkal is igyekezett megszólítani a fiatalokat. Így 1889-ben alapítója volt Az Én Újságom címet viselő első magyar gyermeklapnak, később szerkesztője a Jó Pajtás című újságnak, a háború után pedig, Erdélybe hazatérve ő volt a legendás Cimbora szerkesztője, szellemi-lelki irányítója is. Ennek az utóbbi lapnak, amelynek fennmaradásáért komoly küzdelmeket kellett folytatnia, külön küldetése volt a Trianon után kisebbségbe, idegen országba szorított erdélyi magyar gyerekek nevelése.

A Cimbora szellemisége mindenhová eljutott: ahol a kis nebulók magyar nyelven tanulták az írás, olvasás mesterségét, szívták magukba a „jó tett helyébe jót várj” és „az igazság mindig győz” erkölcsi biztatását is.

De Benedek Elek nem csupán a gyermekekhez, hanem nevelőikhez is igyekezett szólni, ennek szellemében alapította meg a rövid életű Magyar Világot, a századforduló után pedig szerkesztője, szerzője volt a Néptanítók lapja című folyóiratnak. Közben minden alkalmat megragadott, hogy népe, különösen a székelység iránti szeretetét napilapokban, folyóiratokban megjelent, gyakran humoros, derűs írásokban tegye közhírré, de lányregények, a szülőföld, a haza szeretetére nevelő munkák sora is kikerült szellemi műhelyéből. 

Kép

Nagy vállalkozások 

A népművelő, ismeretterjesztő Benedek Elek nagy vállalkozása volt 1897-ben a két kötetes A magyar nép múltja és jelene, amely az egyszerű emberek szemléletével tárgyalta hazánk históriáját, de ebben fejtette ki avatott néprajztudósként a hazai népdalokra és népmesékre vonatkozó megfigyeléseit is. Követte ezt a századforduló után a Hazánk története című összefoglalója és a Történeti olvasmányok, amelyet nemzeti plebejus eszmeisége miatt egy időre ki is tiltottak a hazai iskolákból. A fiatalok hazafias nevelésének ügyét szolgálva, a mesemondó ember elhivatottságával adta közre a Nagy magyarok élete összefoglaló címet viselő, népszerűsítő életrajz-sorozatát is, amelyben többek között Mikes Kelemenről, Kölcsey Ferencről, Széchenyi Istvánról írt. De nem pihent a meseíró sem, hiszen Ezüst mesekönyv és Arany mesekönyv című köteteiben az Ezeregyéjszaka és a Grimm-mesék motívumait dolgozta át a magyar gyerekek számára, de külön kiadványokat szentelt állatmeséinek, kalandos, szórakoztató gyermektörténeteinek is, a Többsincs királyfi pedig olyan színpadra szánt verses mesejáték volt, amelyet a Vígszínház be is mutatott. Az 1913-ban megjelent Kisbaconi versek a költő Benedek Eleket mutatták be az olvasóknak, 1920-ban pedig Édes anyaföldem című munkájában saját élettörténetét is megírta. 1922-ben nagy elhatározásra jutott: hazaköltözött a Trianon révén román kézre került Erdélybe, ahol élete utolsó évtizedét a kisbaconi kúriában, fáradhatatlanul dolgozva, családja körében töltötte. 

Mint a mesében 

Ami a magánéletét illeti, 1882-ben nősült, feleségével, Fischer Máriával hat gyermeket felnevelve boldog házasságban élt. Már a megismerkedésük is különös volt. A meseíró egy ízben a neves médiaguruval, Rákosi Jenővel betért egy trafikba szivart venni. Közben vitába keveredtek egy újságcikken, a trafikosnő lánya azonban okosan és bátran beleavatkozott a vitába, Benedeknek adva igazat. Ebből a találkozásból lett a szerelem és az életre szóló házasság. Ez utóbbi szó szerint igaz volt, hiszen még fiatalon megfogadták, hogy együtt halnak meg. 1929. augusztus 17-én azután a kisbaconi kúriában

Elek apót agyvérzés érte. Rövid idő alatt kiszenvedett, közben Mária közös ígéretüket beváltva egy marék altatóval véget vetett a saját életének is, így együtt és egymás mellé temették a nagy mesemondót és feleségét.

Együtt töltött közös életük gazdag és harmonikus volt. Benedek Elek családjának rákövetkező két nemzedéke is értékes alkotókkal gazdagította kultúránkat, irodalmunkat. Gyermekei közül a legidősebb fiú, Marcell író, esztéta, irodalomtörténész lett, egyetemi tanár, unokái közül Benedek András ugyancsak író, sok éven keresztül a Nemzeti Színház dramaturgja, öccse, Benedek István polihisztor, pszichiáter, tudománytörténész, író és tudományos szakíró, az Aranyketrec című híres lélektani regény alkotója. Elek apó életének igazi értelmét azonban életműve adja, és az agyvérzés pillanatában még leírt utolsó, magyar írókhoz és magyar tanítókhoz szóló üzenete: „fő, hogy dolgozzanak...” 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>