A szemgyönyörködtető „előadás”, amely csak Magyarországon látható – A tiszavirágzás hungarikum

A kérészekről nem sokat tanultunk az iskolában. Sokan talán a nevüket sem hallották. Pedig ebbe a rovarcsoportba tartozik az az élőlény, amelynek kedvéért messzi földről idelátogatnak a fotósok és a természetbarátok. Megtévesztő nevével ellentétben a tiszavirág nem növény, hanem az európai kérészek legnagyobb termetű faja. Egykor Európa nagy részén elterjedt volt, mára azonban csak igen kevés helyen maradt fenn, tömegesen pedig már csak a Tiszában és mellékfolyóiban fordul elő.

Vacsorázni már nincs idő

A kifejlett tiszavirág testhossza 8–12 centiméter, aminek nagy részét a potrohának végén található páros nyúlvány teszi ki. Ezek a farokserték (cercus), amelyek a hímeken sokkal hosszabbak, mint a nőstényeken, az egyensúlyozást szolgálják. A szitakötőkhöz hasonlóan két pár, egyforma méretű szárnyuk van, amelyeknek fesztávolsága eléri a 6-7 centimétert, a hímek világosbarna színűek, a nőstények szürkések. Fejük kicsi, és jól fejlett, összetett szemek láthatók rajta, de ezeken kívül még három pontszemük is van. Csápjuk viszonylag rövid, szájszervük pedig csökevényes: a kifejlett tiszavirág táplálkozásra már nem vesztegeti az idejét.

Több mint húsz éve már, hogy egy romániai aranybánya szennyvize gátszakadás miatt a Tiszába ömlött, számtalan vízi élőlény pusztulását okozva. Félő volt akkor, hogy a katasztrófa végleg véget vet a tiszavirágzásnak, ám a kérészlárvák szerencsére túlélték a szennyezést: mivel tél volt, életműködéseik lelassultak, és járataikba visszahúzódva megmenekültek a mérgezéstől.

Észrevétlen víztisztítók

A tiszavirág élete azonban nem akkor kezdődik, amikor feljön a felszínre. A vízbe lerakott petékből lárvák kelnek ki, amelyek a folyómederben, a víz alatt fejlődnek. Az agyagos partoldalba erős, lapátszerű ásólábaikkal hengeres lyukakat vájnak, általában 1-7 méterrel a felszín alatt. Ha járataik az alacsony vízszint miatt szárazra kerülnek, akkor mélyebbre húzódnak, de a fenékig ritkán hatolnak le. U alakú járataikban rejtőzve kopoltyúlemezeikkel szűrik ki a vízből a szerves törmeléket, algákat, baktériumokat – a tiszavirágnak tehát fontos szerepe van a vízi életközösség egyensúlyának fenntartásában. A lárváknak emellett fűrészes rágó szájszervük is van.

A Duna vízminőségének javulása eredményezte a dunavirág újbóli tömeges megjelenését legnagyobb folyónkon. Ez a másik kérészfaj a tiszavirágnál sokkal kisebb, és nem júniusban rajzik, hanem a nyár végén, augusztusban.

Három év a víz alatt

Három éven keresztül fejlődnek a lárvák észrevétlenül odalent, ahol tehát három nemzedékük él együtt, várva az átalakulásra. A kérészek egyedfejlődése egyedülálló a rovarok körében. Tökéletlen átalakulással fejlődnek, ami azt jelenti, hogy bábállapotuk kimarad, és a lárvák (nimfák) szervezetében nem áll be jelentős változás, leszámítva a szárnyak és ivarszervek kialakulását. A hímek esetében az imágó (kifejlett) állapot elé beiktatódik még egy ún. szubimágó állapot: ebben a stádiumban a rovarnak már van szárnya, és ügyetlenül bár, de tud repülni. Vízből kiálló faágakra, növények leveleire kapaszkodnak fel, és ott várják az utolsó vedlésüket, ami néhány óra múlva bekövetkezik.

Randevú Szentivánkor

Az utolsó vedléssel a szubimágó hímek ivaréretté válnak, ekkor már készek a párzásra. A nőstények fejlődéséből ez az állapot kimarad: valamivel később jelennek meg a felszínen, mint a hímek, de lárvaállapotukból közvetlenül ivarérett, felnőtt állatokká alakulnak. A hímek már várják őket: izgatottan röpdösnek közvetlenül a vízfelszín fölött. Egy-egy nőstényre tíz-húsz hím is ráveti magát, és gomolygó tömegként hullanak a víztükörre – ilyenkor valóban inkább látszanak virágnak, mint rovarnak. Végül azonban mégsem minden nősténynek jut hím, ám a megtermékenyítetlen peték sem mennek kárba: ezekből szűznemzéssel nőstény utódok kelnek ki.

Kép

Kép: Profimédia - Red Dot

A víz feletti látványos „előadás” akkor történik, amikor a hőmérsékleti viszonyok elérik az optimális szintet: általában a nyári napforduló környékén, június második felében. A rajzás három szakaszra oszlik: az előrajzás alatt egyszerre csak néhány száz rovar látható a víz fölött, a főrajzás során azonban milliószám repülnek a kérészek. Végül az utórajzás idején már csak szórványosan figyelhetők meg. A násztánc mindig az esti órákban kezdődik, és körülbelül három órán át tart: ezalatt számos természetfotós igyekszik minél művészibb formában megörökíteni az eseményt.

A kérészek érzékelik a fény polarizációját, ami támpontot jelent számukra a petézésre alkalmas vízfelületek megtalálásához, mivel a természetben polarizált fény csak a víztükörről verődik vissza. Az emberi környezetben azonban hasonló visszatükröződést mutatnak az aszfaltozott utak is, ami megtévesztő lehet a kérészek számára: az utakra vonzza őket, ahol mind a rovarok nagy része, mind az általuk lerakott peték elpusztulnak.

Temető a víz színén

A hímek a párzás után elpusztulnak, a nőstények azonban még néhány kilométert repülnek a folyási iránnyal szemben, hogy a lefelé sodródást kompenzálva visszajussanak nagyjából arra a mederszakaszra, ahol ők maguk is kifejlődtek. A vízfelszínre ereszkedve lerakják petéiket, amelyek nehezebbek a víznél, így lesüllyednek a fenékre. Végül a nőstények is elpusztulnak: kifejlett életük csak néhány órát tartott, tetemeik szőnyegként borítják a folyót. A különféle víziállatok, békák, halak és madarak tort ülnek porhüvelyük felett: degeszre eszik magukat az elpusztult rovarokból. Egykor az ember is hasznot húzott a tiszavirágzásból: az elpusztult rovarok mennyisége oly hatalmas volt, hogy szekérderékkal szállították el, és sertések takarmányaként vagy termőtalajt javító trágyaként hasznosították. Ma már az elpusztult kérészek begyűjtése is tilos.

A kérészek visszatérnek?

A kérészek megritkulása egyértelműen az emberi tevékenység rovására írható. Egykor nemcsak az elhullott imágókat, hanem a lárvákat is nagy mennyiségben gyűjtötték, horgászcsalinak. A hidak sok helyen akadályozzák a nőstények kompenzációs repülését. A legnagyobb veszteséget azonban a vízszennyezés jelentette: ez eredményezte a kérészek óriá­sának eltűnését az iparosodott Európa folyóiból. Néhány évvel ezelőtt magyar-német együttműködéssel kísérelték meg a tiszavirág visszatelepítését németországi folyókba, ahol a vízminőség újra alkalmasnak tűnik a megtelepedésére. De ha sikerül is elérni, hogy újra benépesítse Európát, a tiszavirágzás akkor is magyar természeti érték, igazi hungarikum marad.

A cikk megjelenését támogatta: