Te hányszor dicsérted meg a párodat ezen a héten?

Mindnyájan szeretnénk értékes, tiszteletre méltó emberekként tekinteni önmagunkra, és ennek a képnek a fenntartásához fontos, hogy a környezetük is ilyennek lásson, s ne csupán elfogadják, hanem megbecsüljék azt, akik vagyunk. Szociálpszichológiai kifejezéssel élve foggal-körömmel óvjuk a „homlokzatunkat” (vagyis a külvilág felé mutatott pozitív énképet), s az önbecsülésünk fenntartása érdekében tekervényes logikai bukfencekre is hajlandóak vagyunk…

Öt az egyhez

Nem csupán másoktól várjuk el, hogy tiszteletben tartsák azt, akik vagyunk, hanem a másik homlokzatát is óvjuk, védelmezzük, vagyis udvariasan, illetve tapintatosan viszonyulunk hozzá. A másik elfogadása minden kapcsolatban elvárható. Nem csupán arra van szükségünk, hogy a homlokzatunkat tiszteletben tartsák, hanem arra is, hogy megerősítsék azt, vagyis pozitív attitűddel forduljanak felénk, különösen a házasságban.

Elliot Aronson és Carol Tavris szociálpszichológusok szerint a boldog és a boldogtalan házasságokat az különbözteti meg egymástól, hogy a boldog párok a társuk viselkedését a sajátjukéhoz hasonlóan értékelik, vagyis a hibákat egyfajta megbocsátó attitűddel szemlélik, s a körülmények, illetve más emberek tévedéseivel magyarázzák, míg a jó cselekedeteket észreveszik, értékelik, és személyiségbeli tényezőknek tulajdonítják.

Ezen magyarázat szerint az olyan negatív megnyilvánulások, mint a szarkazmus, a szemrehányás vagy a becsmérlés nem csupán a pusztító hatásaik miatt veszélyesek, hanem azért, mert azt mutatják, hogy a pár tagjai már nem ezzel a pozitív szemlélettel viszonyulnak egymáshoz, hanem a saját egójukat védelmezik a másik ellenében, s mindenáron bizonyítani szeretnék, hogy az esteleges hibák nem az ő vállukat terhelik.

Persze mindenkinek lehet rossz pillanata, előfordulhat, hogy a legérzékenyebb pontunkat találják el, amelyre ugrunk, hogy megvédjük a saját határainkat. Ugyanakkor egy-egy ilyen eset vagy veszekedés miatt még nem dől össze a világ, s nem megy tönkre a kapcsolat, ha a mérleg másik serpenyőjében elegendő pozitív érzés van a konfliktusok ellensúlyozására.

S hogy mennyi az elegendő? A kutatások szerint ötször annyi szeretetteljes megnyilvánulásra van szükség, mint negatívra. Azoknak a pároknak, akik sokat veszekszenek, több pozitív interakcióra van szükségük, hogy ellensúlyozzák a feszültséget, míg a nyugodt pároknak, akik kevesebbszer vesznek össze, kevesebb pozitív visszacsatolásra van szükségük a jól működő kapcsolat eléréséhez.

Szülői bátorítás

Az értékelés, az elismerés és a dicséret utáni igény természetes és az egészséges önbizalom fontos építőköve. Különösen igaz ez gyermekkorban, amikor az identitás és az énkép még formálódik. A szülők, illetve a fontos felnőttek (pl. pedagógusok) elvárásainak, véleményének és visszajelzéseinek hatalmas szerepük van abban, hogy a gyermek miként tekint önmagára és a képességeire.

A pszichológiában önbeteljesítő jóslatnak nevezik azt a jelenséget, amikor a ránk vetített elvárások beigazolódnak és valóra válnak. Így például Rosenthal és Jacobson híres kísérletében azok a gyermekek, akikről a tanáraiknak azt mondták, hogy magasabb intelligenciával bírnak, jobban teljesítettek, csupán amiatt, mert ezt várták tőlük, és eszerint bántak velük, holott valójában teljesen átlagos értelmi képességekkel bírnak. Amikor egy későbbi időpontban megmérték ezen gyermekek IQ-ját, valóban jobb eredményeket értek el, mint annak előtte. Vagyis a pozitív megerősítés segít a gyermekben szunnyadó lehetőségek kibontakoztatásában.

Ugyanakkor a dicsérettel is érdemes óvatosan bánni.

Ha nem az őszinte véleményünket fogalmazzuk meg a gyermek számára, vagyis valójában mi magunk sem hiszünk abban, hogy képes arra, amire biztatjuk, vagy ügyes volt abban, amiért megdicsértük, többet ártunk, mint használunk. A pozitív megerősítés ugyanis nemcsak a szavainkat foglalja magába, hanem a figyelmünket, az őszinte mosolyunkat, a gesztusainkat és a mimikánkat is.

Ha ezek nincsenek összhangban, azt a gyermek is megérzi, és kétségek ébrednek benne saját magával, illetve a felnőtt megbízhatóságával kapcsolatban. Amikor a dicséretet nem a szeretetünk, a bátorításunk és a bizalmunk kifejezésre használjuk, akkor a gyermek azt gondolhatja, hogy manipulálni és újabb teljesítményekre akarjuk sarkallni őt, esetleg azért folyamodunk jogtalan dicsérethez, mert ő annyira ügyetlen, hogy extra biztatásra van szüksége.

Mindemellett fontos az is, hogy a gyermek érezze, hogy elfogadjuk és értékeljük őt, azért, amilyen és nem csak azért, amit tesz, vagy nem tesz. Ha folyton versenyhelyzetbe kényszerítjük vagy a saját megtépázott önbecsülésünket akarjuk az ő kiválóságával ellensúlyozni, az minden valószínűség szerint szorongást fog ébreszteni benne. S természetesen a dicséret mellett olykor az építő kritikára is szükség van, amikor általánosítás és a gyermek személyiségének degradálása nélkül kifejezzük, hogy a helytelen cselekedetének milyen következményei, hatásai vannak az ő, illetve mások életére nézve.

Kritika és hízelgés

Az egészséges önbizalommal bíró gyermekek felnőttkorukban sem futamodnak meg a kihívást jelentő munkák és feladatok elől, de nem is ezek határozzák meg az életüket. A fokozott önérzet, a teljesítmény, a sikerek és a presztízs hajszolása mögött ugyanis gyakorta valamilyen hiány bújik meg.

A szeretethiány, illetve az belső kételyek arra sarkallnak, hogy az egyén a teljesítményével próbáljon szeretetet és gyengédséget kiharcolni magának, miközben a sebezhetőségnek és a kiszolgáltatottságnak még a látszatát is elkerüli, ami agresszív megnyilvánulásokban ölthet alakot.

A munkahelyi teljesítményhez, illetve a kiégés elkerüléséhez hozzájárul, ha világos visszajelzéseket kapunk a teljesítményünkről, méltányolják a munkánkat, elismerik az igyekezetünket, s úgy általában, azt akik vagyunk. Pozitív hozzáállással olyan eredményekre is képesek vagyunk, amire talán nem is tartottuk képesnek magunkat.

Ugyanakkor a ki nem érdemelt dicséret és a hízelkedés nem visz előre, ugyanis az önbizalom a ténylegesen elért eredmények és a kívülről jövő megerősítés függvényében alakul, és amennyiben ezek nincsenek összhangban, gyanakvóvá válunk. Aki könnyedén dobálózik a pozitív visszajelzésekkel, annak a véleménye értéktelené válik, sőt előfordulhat, hogy ellenkező hatást ér el vele, mivel úgy okoskodunk, hogy a dicséret mögött valamiféle hátsó szándék, esetleg lekezelő szánakozás bujkál, ami inkább gyengíti az önbizalmat.

Ezért, amikor ki szeretnénk fejezni a megbecsülésünket, érdemes megkeresni, amit őszintén értékelni tudunk a másikban. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a rosszul kifejezett negatív vélemény és az esetleges kritika romboló hatású, mind a kapcsolatra, mind a teljesítményre nézve, ezért célszerű odafigyelni arra, hogy a kritikánk soha ne a másik homlokzatának, vagyis a személyiségének, hanem a viselkedésének szóljon.

Adni és fogadni

Személyiségünktől és neveltetésünktől függően különbözünk abban, hogy mennyire könnyen vagy nehezen fejezzük ki a másik iránti őszinte megbecsülésünket. Bármelyik típusba tartozzunk is, érdemes időt és energiát fordítani arra, hogy kifejezzük a pozitív érzéseinket, mert ez építeni fogja a kapcsolatot, különösen abban az esetben, ha az elismerő szavak és a dicséret a másik elsődleges szeretetnyelve.

Az érzelmi érettséghez hozzátartozik, hogy a dicséret ne ébresszen bennünk szorongást, hanem őszinte örömmel tudjuk azt fogadni. Ehhez elengedhetetlen a helyes önértékelés, hogy tisztában legyünk a saját pozitívumainkkal, s mi magunk is megbecsüljük a bennünk rejlő kincseket.