Halottak, vásárlói igény szerint – Egy fura eset a boncolás történetéből

1825 óta az edinburgh-i egyetemen oktatott anatómiát és élettant a híres Robert Knox professzor (1793–1862), a waterlooi csata és a dél-afrikai kafferháború orvos-hőse, egy sor anatómiai tankönyv, alapvető művészeti-anatómiai szakmunka, valamint egy embertani sikerkönyv szerzője is. Knox professzor népszerű tanár volt, özönlöttek hozzá a tanítványok, így hát örült, ha boncanyaghoz jutott, nem kérdezte, honnét való a tetem.

Élt Edinburghban ekkoriban két ír munkás, William Burke és William Hare, akik sok mindenbe belevágtak már, de mindig eredménytelenül. Hallva erről az üzleti lehetőségről elhatározták, hogy néhány őrizetlen sírt kifosztva jutnak eladható áruhoz. Az efféle „hullakereskedőket” ebben a korban „resurrectors”-oknak, „feltámasztók”-nak nevezték.

Csakhogy a temetőket nem is annyira a rendőrség, mint inkább a tetemekkel kereskedő konkurencia szigorúan őrizte, így hát Burke-ék vállalkozása zátonyra futott.

1827 decemberében azonban váratlan szerencse érte őket: Hare-ék lakhelyén, egy ócska panzióban természetes halállal elhunyt egy öreg katona, akinek egyetlen rokona sem élt a városban. Burke-ék elvitték tetemét az egyetemre, ahol Knox professzor némi alkudozás után 7 fontot és 10 shillinget fizetett érte. Ez ekkoriban nagyjából két havi munkásbérnek felelt meg. Burke szeme felcsillant: ennyi pénzért érdemes nemcsak beszerezni, hanem előállítani is a hullákat! 1828 folyamán 16 személyt csaltak tehát végzetes panziójukba, és mérgeztek meg. A tetemeket hordóba gyömöszölve, éjjel, taligán szállították a tudós vevőknek. Általában magányos hölgyeket, prostituáltakat, utazókat öldöstek, ám utóbb Hare-ék egyik rokonát is megmérgezték.

Végül a panzió két bérlője buktatta le a bűnbandát, miután az ágyuk alatt egy friss hullára bukkantak, és ezen érthetően mélységesen megdöbbentek.

A tárgyalást rendkívüli érdeklődés övezte: sztárügyvédek vetélkedtek a szereplési lehetőségért. Messze földről is özönlöttek Edinburgh-ba a „katasztrófaturisták”. William Hare és felesége úgynevezett vádalkut kötöttek, ami azt jelentette, hogy ha tanúvallomást tesznek, megússzák a büntetést, így a vád koronatanúi lettek. Burke-öt azonban – elrettentésképpen – hatalmas tömeg előtt nyilvánosan felakasztották, majd holttestét szintén nyilvánosan felboncolták. Csontvázát és halotti maszkját pedig múzeumokban mutogatták, azaz mutogatják ma is.

Knox professzor mindvégig tagadta, hogy bármit tudott volna arról, honnét származnak boncolásra szánt hullái, ám ez józanésszel aligha hihető. Az egyik közismertebb áldozat fejét például a tanóra előtt eltávolította, nehogy a hallgatók közül valaki felismerje az illetőt. Az sem valószínű, hogy a gyakorlott patológusnak ne tűnt volna föl a sok hasonló mérgezéses eset. A Knox elleni vádat utóbb a közvélemény nyomására ejtették, ám a gyanú miatt a neves professzornak Londonba kellett költöznie, ahol kórházi kórboncnokként tengődött évekig.