Mennyit nyomnak a latban, akik elhatárolódnak Bagdy Emőke szakmai véleményétől? – Könyvdarálás és a bestseller-jelenség

„Már ezernél is több pszichológus állt ki a Meseország mindenkié című könyv mellett és határolódott el Bagdy Emőke kijelentésétől” – olvasom az újságban. Sokan állítják, hogy ez a könyv túl sok figyelmet kap, és valójában nem több egy gumicsontnál, aminek a rágása közben nem figyelünk oda az igazán fontos dolgokra. Amikor egy kiadvány frontvonallá válik, és az egész társadalmat kettéosztja, az már rég nem az olvasásról szól, hanem ideológiai kérdéssé válik, és az ideológiai kérdések nagyon is fontosak.

Az LMBTQ-témára is érzékenyítő mesekönyvről érdemes vitákat folytatni, hiszen a kérdés arról szól, hogy a gyerekeket, akiknek az olvasmányélményeiről a szülők és a pedagógusok döntenek, mikor és milyen formában tájékoztatjuk a különböző nemi identitásokról és szexuális orientációkról.

Az ellenvélemények zöme nem azt mondja, hogy aki elolvassa a meséket, az egy varázsütésre a saját neméhez kezd vonzódni, hanem amellett állnak ki, hogy nem mesekönyvvel és nem kisgyereket kell érzékenyíteni ebben a témában.

Ki mennyire szakember?

A pszichológusok véleménye is megoszlik, és mivel ez nem egy olyan kérdés, mint az, hogy az égetett mész és víz reakciójakor keletkezik-e kalcium hidroxid vagy sem, érthető, hogy a szakértők egymásnak ellentmondó véleményüket igyekeznek igazukként védeni ebben a nehezen kutatható témakörben. Az aláírók listája tényleg meggyőző benyomást kelt, mindenkinek ott a neve, jó esetben a szakterülete és az is, hogy melyik intézetnél dolgozik. Kétségtelen, hogy vannak köztük olyanok, akikre rákeresve kiderül, hogy rendelkeznek szakmai háttérrel, és szívesen meg is néznék egy olyan vitát, ahol Bagdy Emőke véleményével szemben érvelnek. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ki ellenőrzi az aláírók hátterét, és ki számít pszichológusnak? Aki megkapta a BA diplomáját, vagy elment mesterre, esetleg PHD-hallgató, vagy több évtizedes szakmai tapasztalata van? Gyakorlatilag bárki aláírhatja, még azt sem tudják ellenőrizni, hogy valóban pszichológus-e az illető, vagy csak egy elsőéves bölcsészhallgató.

Nemrég készítettem interjút Bagdy Emőkével, hosszan beszélgettünk arról, hogy nincs Magyarországon Pszichológus Kamara, nincs tisztázva, hogy ki tarthatja magát pszichológusnak, nincs nyilvántartás, nincs semmilyen hivatkozási alap, ami alapján tudhatjuk, hogy ki nevezheti magát szakértőnek.

Felvetődik persze még a szakmaiságon kívül is néhány gyakorlatias kérdés. Mégis hogyan olvashatta el már most 1000 pszichológus ezt a könyvet – ráadásul egy részük külföldön írt alá –, hogy szakértői alapon eldönthessék: ezek a szövegek alkalmasak nyelvezetükben és történeteikben a gyerekek érzékenyítésére? Talán mindannyian online változatot kértek és kaptak a kiadótól?

Vagy ez az aláírás csak ideológiai és szakmai tüntetés a Bagdy Emőke által képviselt értékrend ellen, és szó sincs gyerekeink érdekeiről?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a társadalomban ha valamit sokan mondanak, azt az emberek igaznak gondolják. Ha szétlájkolják a cikket, akkor minőségi, ha ötszáz szexpartnere van valakinek, az menő, és amiből sokat adunk el, az jó.

Mitől lesz bestseller egy bestseller?

Miután Dúró Dóra független képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szó szerint ledarált egy „Meseország mindenkié” című kiadványt, a kötetből bestseller lett, már most rengeteg az előjegyzés az újranyomott kiadásra. A konstruktív vita barátjaként a könyvdarálás nem része az eszköztáramnak, amit a képviselő asszony elért vele, az viszont egy érdekes jelenség, amivel már érdemes foglalkozni annak, akit érdekel a kommunikációtudomány. Hogy mennyire nem jelent kiindulópontot a minőségi olvasmány szempontjából az, ha egy könyv bestseller, az abból is látszik, hogy számos olyan kötet kapta már meg ezt az elismerést, amelyet irodalmi szempontból a legnagyobb jóindulattal sem lehetne jónak nevezni. Az előző évtized könyve az Egyesült Államokban egyértelműen a „Szürke ötven árnyalata” lett (11 hét alatt kelt el egymillió példány az első kötetből), és Magyarországon is sokan érdeklődtek a sorozat iránt. Félreértés ne essék, nem baj, ha valakinek tetszenek ezek a könyvek, de attól még az irodalmi szempontokat figyelembe véve Szürke úr és Anastasia szexi szado-mazonak nevezett története nem jó szöveg. Értékelhető leírások nincsenek benne, a párbeszédek egyszerűek és gyengék, és még csak hiteles szubkultúra-kutatás sincs a könyvek mögött (ha lett volna, valószínűleg kevésbé találnák az olvasók romantikusnak a történetet). Magyarországon bestseller lett Szepesi Nikolett „Én, a szexmániás” című „műve” is, amely nagyjából arról szól, hogy kivel, mikor és hogyan szexelt az egykori úszónő, és az mennyire volt jó.

Amióta világ a világ, az embereket érdeklik a hálószobatitkok és a skandalum, és ha valamit botránykönyvként harangoznak be, azt jó eséllyel sokan megveszik. A bestseller a kíváncsiságról szól.

Az, ha valamit lehúznak, vagy ha sokat beszélnek róla, legalább annyira megdobja az eladási számokat, mint az, ha agyba-főbe dicsérik. A gendertémájú meséket az egekbe magasztalók szerint is a szövegek minősége „hullámzó”, ami logikus is, hiszen egy amatőröknek is meghirdetett pályázat díjazottjainak alkotásai kerültek a gyűjteménybe.

Ha két pszichológus szaktekintély leül vitatkozni, az egy releváns kiindulási pont.

Az, hogy ezren, kétezren vagy ötezren – nem teljesen átlátható szakmai háttérrel – aláírnak valamit, hogy elhatárolódjanak egy olyan klinikai szakpszichológustól, aki bizonyítottan sokat tett le az asztalra, az nem hivatkozási alap, hanem csak egy darab papír.