Utánoztam a fiamat – Egy apa tanulságai
„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). De hogyan legyünk olyanok? Én némi előnyt élvezek: van egy két hónapos fiam, akit büntetlenül utánozhatok. Egy ilyen picinek amúgy sem nagyon tudok tanítani semmit, a gyerekek eléggé öntörvényűek ebben az időszakban. Adhatsz neki bármilyen utasítást, nem akarja, nem érti, nem csinálja. Viszont lehet tanulni tőle. Egy szó, mint száz: elhatároztam, hogy egy napig mindenben utánozni fogom a kicsit.
Az ágyában fekszik, és a térdét emelgeti. Mindig csak a balt, ritmusosan. Ennek meg mi értelme? Teljesen felesleges, de azért utánacsinálom. Tíz percig megállás nélkül, egy ritmusra emelgetjük a bal térdünket. Elég unalmas tevékenység, de kitartó vagyok. Aztán megszomjazunk. A fiam sírni kezd. Ettől én is elbőgöm magam. A feleségem szoptatni kezdi a kicsit. A másik melle foglalt, az a mellszívóé, úgyhogy nem marad más, mint kibontani egy sört. Ez jólesik, sport után mindig jó lazítani egy kicsit. Utána alszunk másfél órát, ez is nagyon jó. Aztán megint sírás és szoptatás.
Ha minden szoptatásnál innék egy sört, akkor a kísérlet elég gyorsan véget érne, úgyhogy más módszerhez kell folyamodnom. Felteszem magamnak a kérdést: ki az, aki nagyobb nálam, szeret és táplál? Elhatározom, hogy míg a kicsi eszik, én imádkozni fogok. Nem könnyű, néha belealszom, de a fiam is, úgyhogy nincs ebben semmi szégyellnivaló.
Aztán melléfekszem az ágyra. Nézi a plafont, és néha elmosolyodik. Én is nézem a plafont, de nem látok ott semmi mosolyogtatót.
Mit láthat ott? Angyalkákat? A dédszülei szellemét? Én semmit, de jó tanulóként bárgyún elmosolyodom. Ő most mire gondolhat? Az a legvalószínűbb, hogy semmire. Egy darabig én sem gondolok semmire. Ez nagyon jó.
Fekszünk, láthatatlan dolgokra mosolygunk, néha gügyögünk egy kicsit. Kapálózunk a kezeinkkel. Mindent ok nélkül teszünk, csak úgy, a cselekvés öröméért. Ha valami rossz, elsírjuk magunkat. Ilyenkor magához vesz és megnyugtat az, aki nagyobb nálunk, és feltétel nélkül szeret. Valami ilyesmi lehet a mennyek országa is?
A kísérletet fél nap után abba kellett hagynom, mert láttam, hogy a feleségem agyára megyek. Érthető, azért mindennek van határa. Még a mennyországnak is.
Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
