Georgina, a hallássérült fodrász: „Ma nem lehetnék topstylist fodrász Hajasnál, ha nem a szüleim gyereke vagyok”

Emlékszem, Ginát egy volt osztálytársa ajánlotta nekem, miután megdicsértem a haját, és azonnal le akartam csapni a fodrászára. Már az is furcsa lehetett volna elsőre, hogy nem említi Gina egészségi állapotát. Annyira jó élmény volt a fodrászkodás, hogy azóta én is ajánlottam őt, és nekem sem jutott eszembe soha, hogy hozzátegyem: Gina egyébként hallássérült.

– Mikor kezdett gyanús lenni a szüleidnek, hogy nem hallasz jól?
– Három hónapos voltam, amikor édesanyámnak feltűnt, hogy nem reagálok a hangokra, zajokra. Azonnal elvitt orvoshoz, de ők azt javasolták, hozzanak vissza egyéves koromban. Ekkor aztán megállapították, hogy 90 decibel hallássérült vagyok, ami a súlyos hallássérültség tartományának a legszéle. Édesanyám úgy emlékszik vissza, hogy három hónapos korom előtt még reagáltam a hangokra, nem tudni pontosan, miért veszítettem el a hallásom, nem voltam megfázva sem akkoriban.

– Az orvosok mit tanácsoltak az anyukádnak?
– Azt, hogy adjanak intézetbe, ne bajlódjanak egy ilyen problémás gyerek nevelésével, mindenkinek jobb lesz ez így. De anyuék szerencsére hallani sem akartak erről a lehetőségről.

Bár nagyon sokszor megkapták az oktatási intézményekben, hogy nekem igazából nem itt lenne a helyem, én egész életemben ép, halló társak között szocializálódtam. És ebből csak előnyeim származtak.

– Ha nem hallottad, amit a tanító néni mondott, hogy tudtad elvégezni az iskolát?
– Először is, ez nekem egyedül soha nem sikerült volna. A szüleim fáradhatatlan munkájának köszönhetően megtanultam tökéletesen szájról olvasni. A jobb fej tanárok igyekeztek erre figyelni, hogy akkor beszéljenek, ha szemben állnak velem. Tollbamondás helyett le kellett másolnom a szöveget és nyelvtani feladatokat kellett megoldanom. Az alsó tagozatos osztályfőnököm végig korrepetált, és iskolakezdés előtt részt vettem egy év felzárkóztatáson. Be kell vallanom, hogy sokszor lusta voltam tanulni, nehéz volt megtalálni a motivációt, mert azért előfordult, hogy nem értettem meg a tanárokat, vagy egyáltalán nem tudtam követni, miről van szó. Amikor hazamentem az óvodából vagy az iskolából, anya mindennap foglalkozott velem három-négy órát. Hallgattunk a magnón különféle hangokat, szirénát, kacsahápogást, kutyaugatást, macskanyávogást, így fejlesztettük a hallásom, ezt követően pedig az iskolában tanultakat ismételtük.

Kép

Kép: Georgina

Van néhány videofelvétel a gyerekkoromból, és szívszorító, ahogy próbálom megérteni, amit a szüleim mondanak nekem, ahogy szinte rá vagyok tapadva a szájukra, és amikor válaszolok nekik, anyukám folyamatosan kijavít. Amikor meglátom saját magam beszélni kiskoromban, és nem értem meg saját magam, elkap a sírás, hogy anyáék ilyen türelmesek voltak velem. Én nem tudom, hogy végig tudnám-e csinálni ugyanezt. Mivel ennyi energiájukba kerültem, nem is vállaltak több gyereket, pedig anyukám tizenkét évig otthon volt velem.

– Gondolom, idegen nyelven nem tanultál.
– Anyukámék ezt az egyet bánják, ugyanis fel voltam mentve a nyelvórák alól. Ennek ellenére többnyire bejártam angolra, és szerencsére ezért meg tudom értetni magam egy-egy külföldi vendéggel.

Szájról olvasva meg tudnék tanulni szinte bármilyen nyelven, ugyanúgy, ahogy magyarul megtanultam.

– És milyen jelenleg a hallásod állapota? Most is viselsz hallókészüléket?
– Igen, anélkül nem hallanám meg, hogy mikor kezdesz el beszélni. Így azt érzékelem, hogy beszélsz, csak azt nem értem, hogy mit mondasz, ehhez kell a szájról olvasás.

– Amikor először találkoztam veled, emlékszem, az ejtett ámulatba, hogy mennyire energikusan beszélsz. Ezáltal alig tűnik fel, hogy valami mintha nem a megszokott módon hangzana.
– Vannak azért így is olyan hangok, amiket nem tudok kimondani: a dzs, gy, ty különösen nehéz nekem, de szerencsére nem sok magyar szó kezdődik ty hanggal. Tyúkot nem sokszor vásárolok (nevet). Nagyon sokan mondták már nekem, hogy mennyire jól beszélek, és én is érzékelem, hogy ők nem tudnak ilyen pontosan beszélni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne fejlődhetnék folyamatosan, csak hát a felnőtt életben erre nehéz időt szakítani.

Kép

Kép: Georgina

– De azért a jelbeszédet ismered, gondolom.
– Nem. (nevet) Nem engedték anyáék, hogy megtanuljam, mert azt mondták, könnyebb lett volna ráállni arra, és ezért nem akarták.

Ha megtanultam volna a jelbeszédet, most nem lennék itt, veled sem tudnék beszélgetni, csak a hallássérültekkel.

– Felfoghatatlanul szűk világ lenne ahhoz képest, hogy most zökkenőmentesen kommunikálsz az ország egyik legnevesebb fodrászszalonjában a vendégekkel.
– Hát igen, tényleg el sem tudom képzelni. Eleve nem hiszem, hogy topstylist fodrász lennék Hajasnál, ha nem a szüleim gyereke vagyok. Ráadásul a párválasztás is sokkal nehezebb lenne. Eddig csak halló párjaim voltak, akik persze sokat segítettek, amiben tudtak. Nem mintha sok mindenben segítségre szorulnék, de néha azért jól jön, ha egy időpontot csak telefonon lehet lefoglalni, elintézik helyettem. Kamasz koromban nagyon féltem a fiúktól, nem mertem sokáig megszólalni, zavarban voltam, és ez a mai napig rám tud törni, sosem múlik el igazán. Bezzeg a barátnőim sokat profitáltak belőlem, sokszor megkértek egy-egy buliban, hogy olvassam le, miről beszélnek az aktuálisan kiszemelt srácok öt méterrel arrébb.
Egyébként nem teljesen alaptalan a félelmem az elutasítástól: pár éve volt egy online társkeresős randim, ahol néhány szó után rám förmedt a srác, hogy miért beszélek így. Mondtam neki, hogy hallássérült vagyok, elfelejtettem szólni. Mindig le szoktam írni, de akkor valahogy tényleg kiment a fejemből, hogy megemlítsem. Erre sarkon fordult, és ezt mondta: Elég nagy hiba.
Egyszer előfordult, hogy anyukámnak a hangja alapján nem volt szimpatikus az akkori udvarlóm.

Óva intettek tőle, azt mondták: sajnos, te nem hallod a hangját, hogy mennyire szörnyű stílusban beszél. Éppen ezért mindig kikértem a szüleim véleményét az aktuális udvarlót illetően.

– Szeretsz filmeket nézni? 
– Legelőször éppen a Vaklárma című klasszikust tudtam megnézni felirattal videokazettán. Emlékszem, mennyire boldog voltam. Ma már sokszor az is feltűnik a szereplő szájáról olvasva, hogy nem pont azt írják a feliraton, ami elhangzott. Ugyanannyi filmet nézek, mint egy átlagember, csak zenét nem hallgatok soha. Egy szopránénekesnő hangját például sipákolásnak, nyávogásnak hallom, borzasztó számomra. De ha helyrehozták volna a fülem, akkor állítólag még énekelni is megtanulhattam volna. 

Kép

Kép: Georgina

– Volt erről szó valamikor, hogy egy műtét segítségével te is halló lehetnél?
– Az elmúlt éveim azzal teltek, hogy orvosról orvosra járkáltam, mert hirtelen rám törő szédülési rohamok gyötörtek. Ha reggel elkezdtem szédülni, dolgozni sem voltam képes bejönni, nagyon kellemetlen volt, mivel előre soha nem tudtam, mikor tör rám, így volt olyan vendég, akinek háromszor is új időpontot kellett keresnem. Bár tényleg az egész országot bejártam, és szinte az összes fül-orr-gégésszel beszéltem, senki nem tudott tartós megoldással előállni a problémámra. Azt viszont megtudtam, hogy manapság állítólag sokkal több ember szédül, mint évtizedekkel ezelőtt… Végül nekem egy alternatív módszer segített, amellyel megtanultam magamat gyógyítani, négy év szenvedés után egy éve nem tér vissza a szédülés.

Amikor egyik orvostól a másikig járkáltam, kiderült, hogy ma már létezik egy műtét, amelynek során belülre tesznek egy hallókészüléket, ami ép hallást biztosít. Csakhogy három év is lehet a gyógyulási idő…

– Ezért nem vállaltad?
– Volt, aki azt mondta, hogy inkább a fejlődésben lévőknél ajánlott, felnőtt korban már kockázatokkal jár. Hallottam olyan esetről is, aki a műtét óta szédül, és mivel én azt már átéltem, rosszabbat el sem tudok elképzelni, ez eléggé elriasztott. De bízom abban, hogy tíz év múlva lesz egy biztonságos technika, amivel engem is megműthetnek.

– Ezek szerint nem mondasz le erről?

– Nem. Elfogadtam magam így, de nagyon szeretnék hallani.

– Amikor a műtét komolyan szóba került, volt olyan, hogy elképzelted, milyen jó lesz hallani?
– Sokat sírtam, hogy Úristen, el sem hiszem, hogy hallani fogok. Emlékszem, tavaly a barátnőimmel a kertben üldögéltünk, besötétedett, és mivel nem láttam a szájukat, nem értettem semmit abból, ami zajlik. Nagyon rossz volt ezt átélni, elkezdtem sírni, de mondtam nekik, hogy nem sokáig lesz ez így, nemsokára én is hallani fogom, amit mondanak. Erre nagyon megöleltek, és együtt sírtunk. Van, aki elfogad így, van, aki nem. Tavaly azt gondoltam, anyává válni is könnyebb lenne hallóként, de manapság már mindenre van megoldás. Van olyan, hogy ha sír a baba, rezegni kezd az anya párnája. Én tíz éve egy tégely alakú, párna alá tehető, rezgő ébresztőórával keltem magam. Az is tökéletesen működik.

– Te tényleg mindent megoldasz! Ha jól emlékszem, még táncoltál is.
– A szüleim mindenképp szerették volna, hogy mozogjak. Kipróbáltam több sportot, de legjobban a nőies sportok tetszettek, így kezdtem el táncolni, tizenegy évet rockiztam. Jogos kérdés, hogyan tudtam zenére mozogni. Amikor verseny volt, beszámolt a párom, és onnantól belső számolással táncoltam, a ritmusérzékem nagyon jó volt, így versenyeket is nyertünk.