„Majd meglátod te, mit bírok én!” – Rézműves Juli története

Cikkünk megjelenése után sorban jöttek telefonhívások és levelek olvasóinktól, hogy szeretnének Julin segíteni. Érkeztek felajánlások a szemműtéttel járó költségekhez, a gyerekek beiskolázásához, mások ruhát, bútorokat, háztartási gépeket adományoztak a családnak, és volt, aki személyesen is meglátogatta őket a szendrőládi faluvégen sárból és vesszőkből épített házikójukban.

Az összefogásnak köszönhetően Juliék idén nyáron házat vásároltak (!) központi fűtéssel, vezetékes vízzel, fürdőszobával és mellékhelyi­séggel. Korábbi lakhelyükön csak villany volt, a vizet kútról vették, az árnyékszék a kertben volt, tisztálkodni dézsában tudtak. Közben sikeresen alakult Juli betegségének feltárása és műtéti kezelése. 

Juli esélyei ezzel megnőttek, hogy a közfoglalkoztatás rendszerén kívül találjon munkát. A férje hónapokat tölt Budapesten, ő pedig egyedül van otthon a gyerekekkel és mezőgazdasági munkákat végez. Az az álma, hogy a műtétsorozat végén újra felvételizzen egy miskolci gyárba, ahova korábban a szeme állapota miatt nem vették fel – pedig a tesztje kitűnő volt. Szükség is lenne erre, hiszen az új ház új kihívások elé állítja őket: gáz-, villany-, víz-, internet- és tv-számlákat kell fizetni, a lányok pedig hamarosan középiskolába mennek.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Férje idén szívinfarktust kapott, így keresőképessége csökkent, a család eltartásának oroszlánrésze az apró, törékeny asszonyra fog hárulni. De nem hiszem, hogy megijedne a saját árnyékától, nem ilyennek ismertem meg! Egy lokálpatrióta közönyével lépett életében először mozgólépcsőre Budapesten, mosolyogva készült élete első altatására, hetekkel ezelőtti ottjártamkor pedig hetykén vetette oda az utca túloldalára egy ismerősének: „Leszámolok a hónap végén, aztán decemberben megyek a miskolci Bosch‑ba, megpróbálom.” „Nem fogod te aztat bírni!”– kiabáltak vissza, de Juli már csak nekem hallhatóan morogta vissza a fogai között: „Majd meglátod te, mit bírok én, vesztenivalóm úgysincs!”
A Rézműves család szépen berendezkedett a Szendrőlád központjában vásárolt házban, a gyerekek végre méltó körülmények közül indulnak reggelente iskolába és óvodába, Juli munkát keres és készül a következő, 2020 tavaszán esedékes szemhéj-rekonstrukciós műtétre. Történetén gyakran elgondolkodunk szerkesztőségünkben, hálásak vagyunk, hogy a Jóisten titkos követeinek figyelmét Szendrőládra irányíthattuk.  

Kép

Kép: Páczai Tamás

Az első, szemhéj‑rekonstrukciós műtétet dr. Lukáts Olga végezte a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján, a másikat Prof. Dr. Barabás József professzor az Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikán. Az intézményektől minden segítséget megkaptunk, ami ahhoz kellett, hogy a vidékről Budapestre utazó kisgyermekes beteg a lehető legideálisabb körülmények között gyógyulhasson. Nagy segítségünkre volt Béres Erika, a szendrőládi Nemadomfel ház vezetője, aki folyamatosan segítette őt az ügyintézésben, utazásban.

A legjelentősebb adományt egy idősebb hölgytől kaptuk, aki nem szeretné magát megnevezni. Története a Gondviselés szokatlan útjaira példa. Sohasem látott még Képmást, a szelektív hulladékgyűjtőben találkozott tavalyi júniusi számunkkal, megtetszett neki és beleolvasott, ekkor látta meg Juli történetét és telefonált, hogy segíteni szeretne, pedig nem szokott adományozgatni.
 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>