„Bekuckóznak az ágyba, és elemlámpánál olvasom a mesét” – Harmath Artemisz gyerekkönyvekről, házasságról

– Artemisz, megjelent egy szélesebb közönségnek szóló könyved, az „Esküdj! – Amit egy nőnek feltétlenül tudni kell” című, amelyben házasulandók számára gyűjtöttél össze praktikus tanácsokat humoros formában. Ehhez a könyvhöz a saját esküvőd élményanyaga adta az inspirációt?
– Csodálatos élmény volt készülni az esküvőnkre. A férjem és én is olyan családból érkeztünk, ahol nem voltak követhető minták. Azt hiszem, az egy korosztályos tünet, hogy nagyon sokunknak nincsen mintája sem a ceremóniákhoz, sem a családi ünnepekhez, sem a házassághoz, vagyis főleg a konfliktusok kezeléséhez.

– Nem gondoltam volna, hogy egy házasságra felkészítő tanácsadó könyv lehet ennyire humoros, vicces és jó stílusú. Közben pedig átjön a könyvből, hogy te hiszel a házasságban.
– Én feltétlenül.

A házasságot a lehető legjobb kapcsolati formának tartom, azzal együtt, hogy nagyon komoly munka és feladat is. De azt hiszem, hogy érdemes ebbe nagy energiákat fektetni.

A könyv inkább ráhangolás, mintsem útmutató.

– János mennyire volt benne ebben a könyvben, amikor írtad?
– Természetesen megmutattam neki, hogy csak olyasmit írjak bele, amit ő is vállal. Neki nagyon tetszett, remekül szórakozott rajta. Én ezt a véleményét akkor is elfogadtam, ha tudtam, hogy elfogult is lehetett.

– Az „Esküdj!” Hadik kávéházbeli bemutatóján kaptál egy kérdést a nászéjszaka kapcsán, miszerint nem naivitás-e azt feltételezni, hogy van még manapság olyan menyasszony, aki szűzen indul a házasságba.
– Igen, épp az a lényeg, hogy különbözőek vagyunk, sokféle családból jövünk, másféle hozzáállásokkal. Ami nekem evidens, az a másik családjában esetleg pont nem. Én szeretem a különbözőségeket, és szeretem ezeket összehangolni – remélem, ez az új munkámban, a Gyerekirodalmi Centrumban is látszódni fog!

– Kollégáiddal létrehoztatok egy új intézményt: az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumot, az IGYIC-et. Hogy jött az ötlet?
– A Károli Gáspár Református Egyetemen a gyerekirodalmi szakképzésben tanítok, és a kollégákkal beszélgetve, az ő tanulmányaikat is olvasva körvonalazódott, hogy mi az, ami hiányzik Magyarországon a gyerekirodalmi szakma összefogásához. Közben Demeter Szilárdnak (a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója – a szerk.) is volt egy elképzelése, ami egy hasonló intézet felállítására vonatkozott. A Centrumot a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozó Petőfi Irodalmi Ügynökség hívta életre az én közreműködésemmel. Mivel az IGYIC egy információs központ és ernyőszervezet, ezért nekünk roppant fontos, hogy a már meglévő szervezetek, amelyek egy-egy ügyet felkaroltak a gyerek- és ifjúsági irodalom témájában (legyen az az igényes könyvkiadás, az illusztráció ügye, gyerekek foglalkoztatása vagy kiállításszervezés), számíthassanak ránk, és több évre tudjunk velük előre tervezni.

Prenatális kortól a fiatal felnőttekig szeretnénk megcélozni a gyerekeket és fiatalokat, illetve a velük foglalkozókat, pedagógusokat, könyvtárosokat, de a szülőket is. A különböző szakterületek és korosztályok összekapcsolásáért sokat tudunk tenni.

– Kikkel működtök együtt?
– A főiskolák és egyetemek mellett a gyerekkönyv-kiadókkal, de például a Magyartanárok Egyesületével is, a Hubby-val (Magyar Gyerekkönyv Fórum), a Könyvtáros Tanárok Egyesületével, és egyéb kapcsolataink is lassan a formális szakaszba lépnek.

– Mekkora a hatókörötök, az IGYIC Budapesten kívül is kínál majd programokat?
– Ez a lényeg! Vidékre is megyünk, sőt, határon túlra is tervezünk. A Jön az író! sorozatunk például azt biztosítja, hogy egy írót és egy moderátort megrendelhetnek az iskolai könyvtáros tanárok, akár határon túlra is. A moderátor és az író először egy beavató órát, interaktív foglalkozást tart a gyerekeknek. Sőt, a „tart” helyett inkább azt mondanám, hogy maradandó élményt szeretnénk szerezni azzal, hogy ott van személyesen a szerző és ott van a szövege is. Azután a helyi tanárkollégákkal beszélgetünk. Az IGYIC-nek vállalt célkitűzése, hogy minőségi gyerekirodalmat szeretne eljuttatni a különböző közösségekbe, könyvpéldányokat veszünk és szállítunk az iskolakönyvtáraknak.

Kép

Kép: Oláh Gergely Máté

– Ha bemész egy könyvesboltba, akkor azt látod, hogy a gyerekirodalom egy része megélhetési irodalom – hiszen a gyerekirodalomnak mindig van piaca, sokan veszik.
– Igen, a népszerű és a minőségi el tud válni egymástól, ezért is van szükség a munkánkra. De vannak szerencsés találkozások, például Varró Dániel verses elbeszélései.

Mi szeretnénk zömmel olyan szerzőket válogatni, akik nem épültek be még a köztudatba, de minőséget képviselnek. Hogy csak egy ilyen kiadványt nevezzek most meg, gondoljunk Harcos Bálint „Boszorkánycica” című kötetére.

– Jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum épületében tartjátok a programjaitokat.
– Igen, de saját épületbe fogunk költözni, ahol lesz olvasóhelyiség gyerekirodalmi könyvtárral. A programokon készítünk hang- és videófelvételeket, ezek hamarosan podcastcsatorna, videócsatorna, illetve PDF formátumban felkerülnek az IGYIC honlapjára.

– Te magad olvasó családból jössz. Hogyan válhat családi élménnyé az olvasás?
– Az IGYIC Meseterasz címet viselő csatornáján keresztül igyekszünk bemutatni az olvasásra nevelés formáit, médiumait. Azokat a szöveghagyományokat is, amelyekből elérkezünk a mai írókhoz. Gondoljunk csak például arra, hogy Petőfi „Arany Lacinak” című verse rögtön egy felkiáltással kezdődik, interakcióba vonja a gyereket (Laci te, / Hallod-e, / Jer ide…), a nyelv azonnal cselekszik is. Bevonódunk, és már rólunk, a vers felolvasójáról és hallgatójáról van szó.

A jó gyerekirodalom egy közösségteremtő világ, ami a családokat nagyon jól tudja erősíteni.

Az IGYIC blogjával, a Meseterasz csatornával és a workshopjainkkal nyitunk a szülők felé is, hogy a családi olvasást segítsük.

– Te irodalmárként inkább analitikus, elemző-rendszerező alkat vagy. A férjeddel hogyan működtetek együtt, hiszen az ő ritmusa íróként egész más lehetett?
– Igen, a kapcsolat szempontjából én voltam az analitikus, ő a művész. De például ő nagyon rendszerető ember volt, figyelt a hivatalos határidőkre, én nem. Viszont a napi időbeosztásában benne volt az az időtartam, ami az íráshoz kell.

– Hogyan voltál te része az ő pályájának?
– Elolvastam az írásait, és véleményt mondtam, ha kérdezte. Mindig kérdezte. Abból adódott konfliktus, amikor ezt nem tudtam megtenni, mert János nagyon számított rá, és nemtörődömségnek vette, hogy nem jutott rá kapacitásom a két kisgyerek mellett. Olyan is előfordult, hogy egy nehéz nap után nem voltam képes belehelyezkedni, beleereszkedni az ő világába. János művei nagyon szembesítő művek, nehezen lehet megúszni, hogy az ember önmagát felülvizsgálja.

– Nyilván benned is élt a kíváncsiság, amikor melletted dolgozott, hogy a szövegeibe belemélyedj, de közben ott lehetett a napi időhiány is, a kisgyerekes anyák állandó kísérője.
– Nagy ellentmondás volt a gyerekek születése előtti életünk és aközött, ahogy utána éltünk. A születésük előtt ott voltam János minden felolvasóestjén, otthon is olvastuk a szövegeit. Követtem, hogy mit vállal el, mit nem, és miért. A gyerekek mellett nagyon hiányzott, hogy a szövegeiben benne legyek.

Kép

Kép: Bach Máté/IGYIC-PIÜ

– Ebben az időszakban nem te voltál az első (elő)olvasója?
– Nem, akkor Nádasdy Ádám volt.

– Vannak olyan Térey-szövegek, amelyeket most olvasol először, már a halála után, és most érted meg, hogy miről is szólnak?
– Például a „Káli holtak”, ami szerintem nagyszerű, egy nagyon szórakoztató könyv, egyvégtében el lehet olvasni. De abban az időszakban, amikor a János írta, egyáltalán nem érdekelt, hogy mit gondol a főhős, egy egyedülálló harmincéves fiatalember. Annyira más problémákkal voltam folyamatosan elfoglalva. A „Lót – Sodomában kövérebb a fű” János utolsó drámája. Csak a halála után olvastam el. Mint valami testamentumot.

– Amíg János élt, hogyan zajlott nálatok a gyerekekkel közös olvasás? Egy írónak és egy irodalmárnak listái voltak, hogy mit akartok olvasni a fiaitokkal?

– Azokat a meséket nem vittük a gyerekszobába, amelyek a katarzist nem engedik meg, vagy fals Barbie-világot festenek a gyerek elé, vagy sablonokból építkeznek.

De például a régi könyveinket bevetettük, amelyeket anno nekünk olvastak. János is hozta a régi, elnyűtt köteteit, például Misi Mókust nagyon régi kiadásban, ezt szerettük. De Brumi kalandjai egyáltalán nem működtek. János általában a szerkesztőket bírálta a rossz mondatokért.

– Úgy értsük ezt, hogy miközben a gyerekeiteknek felolvastatok, közben irodalomkritikai megjegyzéseket is tettetek?
– Igen, sajnos! Ez így zajlott (nevet). Olyan is volt, hogy a férjem a saját ismerőseinknek a hangján olvasta fel a szereplőket. Igaz, ő sokkal ritkábban olvasott föl, arra viszont nagyon rákészült. Saját mesét is kellett kitalálni, megvoltak az elemek, amelyeknek benne kellett lenniük. Ezt folytatjuk manapság is, már sokezer mesénél járunk, és nem szabad ismételni, mindig újat kell kitalálni. Amikor bibliakörre mentem, Jánosé volt az este. Ilyenkor ő már napközben készült, elismételtette velem, hogy milyen karakterek legyenek, és hogyan építse fel a mesét. Szükség volt instrukciókra, mert a fiúk nagyon kritikusak, és ha nem elég félelmetes a karakter, akkor nem fogadják el a küzdelmet. Persze királyfinak is kellett benne lenni!

– Altatás előtt meséltek?

– Igen, bekuckóznak az ágyba, és az a módszerem, hogy lekapcsolom a nagy villanyt, és elemlámpánál olvasok. Belealudni nem szoktak, pedig jó lenne, de amikor már azt hiszem, hogy alszanak, akkor biztos, hogy valamelyik felkiált: „Mit mondtál? Nem értettem!”

– Végül muszáj megkérdeznem, hogy hogyan érint benneteket, vagyis az IGYIC programjait a következő hónapokban a koronavírus miatti vészhelyzet.
– Szinte teljes egészében megtartottuk az első féléves tesztsorozatunkat, ezeket most értékeljük ki. Látszik, hogy nagy az érdeklődés. Az IGYIC online projektjei éppen startra kész fázisba érkeztek. Hiánypótló Meseterasz videókritika-sorozatunk, IGYIC-honlapunk és szakmai-ismeretterjesztő Mesecentrum blogunk áprilisban indul, így mi otthonról folyamatosan dolgozunk.