Futás közben egyikük a szem, másikuk a láb

A masszőrként dolgozó Ádám és az irodai adminisztrátor Gábor egy mozgássérülteknek szervezett túlélőtáborban találkoztak először és jó barátokká váltak. A közös futás ötlete tavaly született meg Gáborban. Amikor megkérdezte Ádámot, ő gondolkodás nélkül igent mondott. „Nyolc éve ismerem, és tudom, ha valamit a fejébe vesz, azt véghez viszi.”

Gábor 27 éve, egy baleset következtében vált mozgáskorlátozottá. A kórházban felkészítették, ágyhoz kötve kell leélnie az életét, de ő rácáfolt a jóslatra. Tíz év alatt, saját erejéből épült fel, rehabilitációra nem járt. Tavaly egy hirtelen ötlettől vezérelve döntötte el, hogy egy speciális, kézzel hajtható handbike-ot használva benevez egy futóversenyre, és mindjárt egy félmaratonnal kezdte, amit három hét múlva egy maraton követett. Ez a küzdő szellem jellemzi Ádámot is: koraszülöttként jött a világra, az orvosok pedig már lemondtak róla, de csodával határos módon felépült, a látását viszont elveszítette. Törpe növése miatt kamaszkorában hormonokat kellett szednie, és rövid idő alatt 20 centivel lett magasabb, amiért keményen megszenvedett. „A csontjaim nem tudták követni az izmaim változását, ami óriási kínokkal járt, és volt, hogy úgy éreztem, nem bírok felkelni az ágyból” – meséli. A mozgás az átéltek ellenére fontos szerepet tölt be az életében: húsz éve kezdett el aktívan sportolni, korábban triatlon- és súlyemelő versenyeken is részt vett, hét maratonnal és három ultramaratonnal a háta mögött pedig a futásban is nagy gyakorlata van.

A közös céljuk 21 km lefutása. Ezzel rekordot állítanak fel, mivel korábban sem itthon, sem egész Európában nem volt rá példa, hogy két sérült együtt versenyzett volna.

A felkészülést december 31-én kezdték meg, amikor esti sötétségben 11 km-t futottak Tasson, ahol Gábor él. „Ádámnak ez ismeretlen terep volt, de a második kör után már tudta, hol mi fog következni, olyan jó a memóriája” – emlékezik vissza Gábor. A megmérettetésre hetente kétszer gyakorolnak: keddenként ugyanúgy Tasson, szombatonként pedig a Margitszigeten, Ádám ezen kívül heti 11 atlétikai és erőnléti edzésre is jár.

Találkozásunkkor elkísértem őket a Margitszigetre, ahol kevesebb mint másfél óra alatt 15 km-t tettek meg. Gábor a kerekesszéke elejéhez egy speciális hajtókart rögzített, míg a hátuljára egy szalagot kötöttek, Ádám abba kapaszkodva követte társát.

A két férfi futás közben kölcsönösen segíti egymást: mint mondják, egyikük a szem, másikuk a láb. Ádám segít tolni a handbike-ot, például ha emelkedő jön, Gábor pedig folyamatosan irányítja őt, figyelmeztetve az előttük álló akadályokra, gyökérzónákra, a rossz útviszonyokra vagy a nagyobb kanyarokra.

A látássérült sportoló nemcsak ebből, hanem egyéb hangokból és a kerék rezdüléseiből is információt gyűjt, ami megmutatja az út minőségét, hogy mikor járnak aszfalton és mikor földúton, vagy hogy van-e ott kátyú. A közös futás ennek ellenére nagyobb próbatétel számukra, mint ha egyedül vagy egy ép emberrel rónák a köröket: Gábortól óriási koncentrációt igényel, hogy mindenre odafigyeljen és jelezze Ádámnak, akinek pedig az okoz nehézséget, hogy a handbike fogantyúja kicsit alacsonyan van, így meg kell dőlnie. „Míg egy minket kísérő futó egyenletesen fut, Gábor hullámzó mozgással megy előre, amit szakaszosan tudok követni, emellett nem mindig van módom közvetlenül mellette haladni” – mondja.

A megmérettetésre egyébként nem ketten, hanem öten készülnek, ugyanis a versenyre három segítő is velük tart: Grün Tamás, Tóth Balázs és Vasák Benedek, a SUHANJ! Alapítvány önkéntesei három oldalról követik őket. „Guide-ként ügyelnünk kell a terepre, és arra is, hogy jól működjön együtt a csapat, és apró jelzésekből is értsük egymást” – magyarázza Tamás. Ádám szerint a közös futás tőlük követeli a legtöbb energiát: Gáborhoz hasonlóan folyamatosan navigálják őt, emellett követniük kell a náluk gyorsabb handbike tempóját, ezért jobban el is fáradnak. Bár a Margitszigeten csak néhány futó jött velük szembe, élesben az is a feladatuk lesz, hogy kikerüljék a többi indulót. „A versenyen nagy tömeg várható, így mindent meg kell tennünk, hogy akadálymentesen tudjanak haladni, és másokat se gátoljunk a mozgásban” – így Balázs, aki évek óta fut fogyatékkal élő sportolókkal segítőként, célba érésük után pedig egy női handbike-os versenyzővel áll majd rajthoz egy másik kategóriában.

Kép

Ádámot és Gábort találkozásunkkor Grün Tamás (hátul) és Tóth Balázs (jobbra) kísérte el futni ​​​​​​​Kép: Fekete Fanni

Az öttagú csapat tagjai nem riadnak meg a váratlan helyzetektől, és az edzést rossz idő, eső esetén is megtartják. Tasson a nagy autóforgalom miatt változatos útvonalon haladnak, Gábor egyszer még egy temetőbe is elvitte társait. Egy másik alkalommal egy tanyán végeztek terepgyakorlatot, és Ádámnak nem kis kihívást jelentett egyenesen tartania a handbike-ot a hepehupás úton.

A futások viszont mindig jókedvűen telnek: a barátok folyamatosan ugratják egymást, és a saját állapotukból is viccet csinálnak. „Ha feldöntesz, megrugdoslak” – viccelődik a lábait mozgatni képtelen Gábor, mire a szemprotézissel élő Ádám rákontráz: „Én meg rossz szemmel fogok rád nézni.”

Gáborékat nem a hírnév és a dicsőség hajtja: Ádámot kifejezetten zavarja, ha hőst akarnak faragni belőle, és elért eredményei helyett arra a legbüszkébb, mennyien állnak mögötte. Mindketten sokat köszönhetnek a SUHANJ! Alapítványnak, ezért jótékonysági nagyköveteikként, „suhangyalokként” az alapítvány „SUHANJ! Kölykök” nevű programjának gyűjtenek adományokat. Ez lehetővé teszi majd 120 fogyatékossággal élő tizenéves ingyenes kardioedzéseit. Hetente tíz osztály jár ide, például az Autizmus Alapítványtól és néhány speciális iskolából, tíz-tizenkét fővel. „A fiatalok számára fontos a rendszeresség, különösen az autistáknak, akik általában kedvelik az ismétlődő, monoton mozgásformákat, ezért nagyon szeretik a spinning gépeket, de a kézzel hajtható kranking cycle gépek is népszerűek, amiket a kerekesszékesek is tudnak használni” – vezet körbe a SUHANJ! Fitness akadálymentesített edzőtermében Nagygyörgy András, az alapítvány adománygyűjtő munkatársa, aki a jótékonysági futást is koordinálja. Szerinte azért fontos ezeknek a kamaszoknak a testedzés, mert általa önállóbbá válnak: van, aki a csoportos órák után személyi trénerrel vagy otthon folytatja a mozgást. Többen eljárnak futni is, a Margitszigeten például találkoztunk egy autista tinédzserrel, aki kezdetben 2 km-t tudott megtenni, most pedig félmaratonra készül.

András úgy látja, a fogyatékossággal élők közül sokan hajlamosak elhinni, hogy nem boldogulnak az életben, a sportolás által szerzett sikereik viszont magabiztosabbá tehetik őket, arra ösztönözve a sérült fiatalokat, hogy újabb célokat tűzzenek ki maguk elé, például hogy megtanuljanak egy idegen nyelvet.

A program a szülőket is támogatja, egyrészt, mert tehermentesíti őket egy órára, másrészt havi egyszer egy team coach által vezetett beszélgetős alkalmat tartanak nekik, amikor megoszthatják egymással tapasztalataikat. Gyerekeiket ez idő alatt elviszik kirándulni, például a Csodák Palotájába, legutóbb pedig barlangászni voltak.

Kép

Balról jobbra: Grün Tamás, Madics Ádám, Kis Gábor és Tóth Balázs - Kép: Fekete Fanni

Ádámék abban bíznak, hogy a fogyatékossággal élő tizenévesek számára is természetessé válik a sportolás, amit épekkel együtt is űzhetnek.

Bár a futóversenyt egyelőre nem tarthatják meg koronavírus-járvány miatt, az ötfős csapat mindenképpen teljesíti a kitűzött távot hamarosan, akár élő videóközvetítéssel, hiszen az adománygyűjtésükben is ezt vállalták. A két sérült futó ezt követően is folytatja a közös edzéseket.