Tanulj, tinó! – Az állatok döbbenetes tanulási módszerei

A tinó, vagyis a fiatalon ivartalanított bikaborjú természetesen felnőtt korára ökör lesz, akkor is, ha nem tanul. Ahhoz azonban, hogy az ökör feladatát el tudja látni, és több legyen egyszerű húsmarhánál, bizony tanulnia kell. Amíg nem léteztek teherautó, kamionok, és nem volt kiépített vasúthálózat sem, addig a teherszállítás, sőt, még a személyforgalom nagy részét is ökrös szekéren bonyolították, és ezek az állatok húzták az ekét is szántáskor a földeken.

A jómód fokmérője is volt, hogy ki hány ökörrel szánt. Ahhoz azonban, hogy akár csak két, egyenként közel tízmázsás magyar szürke ökröt irányítani lehessen, hozzá kellett szoktatni őket a járomhoz, és betanítani a különféle vezényszavakra.

Az ökör pedig nem is olyan buta állat, mint amennyire hajlamosak lebecsülni azok, akik nem tudnak róla sokat: a tinó korában megjegyzett utasításoknak felnőttként is eleget tesz.

Tanulás agy nélkül

Minden állat képes tanulni, még a legegyszerűbbek is. A parányi egysejtű, amelynek agya sincs, bizonyos ingerekre összerándul, ám ha az inger gyakran ismétlődik, és nem jár semmilyen kellemetlenséggel rá nézve, akkor megszokja, és az összerándulások elmaradnak: az apró élőlény megtanulja, hogy ez az inger nem jelent veszélyt. Természetesen minél egyszerűbb egy állat testfelépítése, és ezzel együtt az idegrendszere, annál kevesebb szerepet tölt be az életében a tanulás. Egy ízeltlábúnak általában nemigen kell tanulnia: úgy jön világra, hogy mindent tud, amire szüksége lehet, minden a génjeiben van beprogramozva. Ha átalakulással fejlődik, akkor a lárvakorban megtanultaknak kifejlett korban nem is sok hasznát venné, hiszen teljesen más közegben él, más táplálékot fogyaszt. Ráadásul imágóként az élete is általában igen rövid.

Cápa az iskolában

A gerinces állatok fejlettebb agya és hosszabb élettartama már több lehetőséget biztosít a tanulásra. Ám azok a fajok, amelyeknél nincs ivadékgondozás vagy társas élet, a nőstény a lerakott petéket, tojásokat sorsukra hagyja, és utódaival sosem találkozik, nemigen tanulhatnak a szüleiktől vagy a fajtársaiktól: saját magukra vannak utalva. Ez egyben azt is jelenti, hogy kezdettől fogva ösztönösen képesnek kell lenniük az önellátásra. Ennek ellenére tapasztalataikból képesek tanulni, és sokszor taníthatók is.

A terráriumban felnevelt kígyók például megjegyzik a táplálékul kapott állatok szagát, és mást nem is fogadnak el, újfajta táplálékra csak fokozatos szoktatással (vagyis tanulással) állíthatók át.

A hüllők nagy része kézhez szoktatható, némelyik megismeri a gondozóját, a krokodilokat vagy a cápákat pedig még bizonyos produkciók végrehajtására is be lehet tanítani.

A rigó és a fecskefészek

A fejlett ivadékgondozással rendelkező, társas életet élő állatoknál egyre nagyobb teret kapnak a tanult magatartásformák az ösztönösek mellett. Még itt sem elhanyagolhatók azonban a genetikai programok, amelyek lehetnek zártak vagy nyitottak. A zárt programok olyan viselkedésformák, amelyek mindenképpen kialakulnak az állatban, akár tanulja vagy látja ezt a fajtársaitól, akár nem. A kiskacsák például azonnal tudnak úszni, amint kikeltek a tojásból, a kan kutyák pedig hat hónapos koruk körül elkezdenek felemelt lábbal vizelni, akkor is, ha soha nem láttak másik kutyát így tenni. A madarak fészekrakása sem tanult viselkedésforma, bármilyen nehéz is elhinni, hogy azt a bonyolult módon összerakott építményt a madár teljesen ösztönösen hozza létre. Tanulás nélkül is tudja, milyen anyagot keressen hozzá, hol kezdjen neki az építésnek, és a rigó még véletlenül sem rak fecskefészket, vagy fordítva.

Ha nem szalad, nem üldözi

A nyitott program által meghatározott viselkedésformák beindításához viszont általában kell valamilyen kulcsinger, és befolyásolja őket a környezet. Általában ilyen a ragadozók zsákmányszerző viselkedése. Maga az ösztön mindegyikükben megvan.

Ám a kis gepárd, ha antilopborjúra bukkan, csak kíváncsian nézegeti, de nem próbálja meg zsákmányul ejteni, amíg az el nem kezd menekülni. A menekülés váltja ki belőle az üldözési reflexet, és ennek során tanulja meg felismerni a másik állatban a táplálékot.

Az állatkertben született ragadozók visszatelepítése a vadonba többnyire éppen azért ütközik akadályba, mert a zsákmányszerzésnek csak az ösztöne van meg bennük, a tanult fortélyok hiányoznak, ezért képtelenek az önellátásra. Azt viszont megtanulták, hogy az ember jelenléte élelmet jelent, ezért szabadon engedve keresni fogják, és akár veszélyessé is válhatnak.

Mit fütyül a kanári?

Vannak ugyanakkor olyan dolgok, amelyekről nem is gondolnánk, hogy az állatnak tanulnia kell, pedig így van. Ilyen például a madárdal. Az énekesmadár-fiókák az apjuktól tanulják a strófákat, és ha idegen környezetben nőnek fel, ahol más madárfajok énekét hallják, akkor nem az „anyanyelvükön” fognak énekelni, vagy legalábbis erős „akcentussal” dalolnak. A kanáritenyésztők ki is használják ezt, és különféle dallamokat hallgattatnak folyamatosan a növendék madarakkal, amelyeket azok megtanulnak és visszafütyülnek. A vidrakölyköknek sem veleszületett képessége az úszás: eleinte félnek is a víztől, ám az anyjuk szelíd erőszakkal belekényszeríti őket, és vigyáz rájuk, nehogy elsüllyedjenek első próbálkozásaik során. Az emberszabású majmok nőstényei az anyjuktól tanulják az ivadékgondozás fortélyait: figyelik, ahogy kisebb testvérüket ellátja, s időnként be is segítenek neki.

A cumisüvegnek nem fáj…

A társas érintkezés és kommunikáció szabályait az állatok a falkában, csordában egymástól tanulják meg: ha a többiektől elszigetelve nevelik őket, nem fognak tudni beilleszkedni fajtársaik közösségébe.

Sok szakembernek feltűnt, hogy a mesterségesen, cumisüveggel felnevelt kiskutyák nehezen kezelhető, erőszakos felnőttekké válnak.

Sikerült is megfejteni, hogy miért. Amikor kinőnek a hegyes tejfogai, a kölyökkutya szopás közben rágja az anyja emlőjét, amivel fájdalmat okoz neki. Az anya ezért megbünteti: odakap, ellöki, és hasra fekszik, megtagadva tőle a tejet. A kölyök így tanulja meg, hogy bizonyos határokat nem léphet át, tekintettel kell lennie másokra, és nem okozhat fájdalmat. Mivel a cumisüvegnek nem fáj a harapdálás, a mesterségesen nevelt kölyköknél ez a tanulási szakasz kimarad. Érdemes ezt végiggondolni a gyermeknevelés kapcsán is… 

A közhiedelemmel ellentétben a madárfiókákat nem a szüleik tanítják meg repülni. A repülés zárt program náluk: amikor kinőnek az evezőtollaik, és fizikailag képesek lesznek rá, maguktól is a levegőbe emelkednek. 

A szobatisztaságot egy állat sosem az ember kedvéért tanulja meg, hanem mert ösztönös késztetése van rá: csak a lehetőséget kell megadni neki. Az üregi nyúl például megtanulja, a ló vagy a csimpánz viszont sosem: nem azért, mert butább a nyúlnál, hanem mert sosem lakott barlangban, amelynek a tisztaságára vigyáznia kellett volna.

A vándorpatkány tanulási képessége legendás: az emberen kívül ez az egyik olyan faj, amely képes tanulni a saját hibáiból is.

Az életre való felkészülés egyik legfontosabb eszköze a játék. A játék során az állatkölykök testvéreikkel, falkatársaikkal „elgyakorolják” azokat a mozdulatokat, amelyekre később szükségük lesz.

Számos állat az emberrel való kommunikációt is meg tudja tanulni, és más jelzéseket használ velünk szemben, mint fajtársaival. A kutyák vagy a macskák például egymással általában nem ugatva vagy nyávogva beszélgetnek: ezeket a hangjelzéseket nekünk tartják fenn, mert ezzel jobban fel tudják hívni magukra a figyelmünket.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>