Az igazi Robinson Crusoe

Nem sok olyan regényhős van, akinek szobrot állítottak, de még kevesebb, akiről szigetet neveztek el. Robinson Crusoe ilyen. A népszerű regény nagyon is valóságos történet alapján készült.

19. századi illusztráció

Daniel Defoe 1719-ben adta ki a Robinsonról szóló regényét, amelynek eredeti címe – a kor hagyományai szerint – olyan hosszú, hogy beteríti a könyv egész borítóját. Az írás azonnal bestseller lett Nagy-Britanniában, majd szinte az egész világon. Ez nemcsak az író szakmai tudásának köszönhető, hanem egy Alexander Selkirk nevű kalóznak is, aki nyolc évvel korábban érkezett vissza Angliába a világ egyik legkalandosabb utazása után.

Selkirk nem a későbbi, romantikus kalanderényekből ismert kalózkodást folytatta. Privatér volt, ami azt jelentette, hogy az állam engedélyével fosztott ki ellenséges hajókat, leginkább a Karib-tengeren.

Az angol korona ezekben az időkben tevékenyen támogatta mindazokat a vállalkozó kedvű tengerészeket, akik ellenséges – tehát legfőbbképpen spanyol és francia – hajókat akartak megtámadni. Komoly üzlet volt ez: az állam meghatározott százalékot kapott a zsákmányból, és ennek érdekében hivatalos kiváltságleveleket állított ki azoknak a hajóknak a nevére, amelyek ennek a tevékenységnek a szolgálatában cirkáltak a tengereken.

Kalózkarrier állami támogatással

Selkirk – egy skót bőrcserző és varga fia – olyan ember volt, aki kifejezetten ilyesmire termett. Már fiatal korában megmutatkoztak agresszív tulajdonságai, kezelhetetlen természete verekedésekbe sodorta, ezért hamarosan a helyi hatóságok is érdeklődni kezdtek utána. Már 1693-ban, tizenhét évesen botrányt okozott egy templomban, amikor pedig 1703-ban a saját testvéreit is bántalmazta, beidézték egy hatósági meghallgatásra. Ő persze nem várta meg az eljárást, hanem tengerre szállt, és kalózkodásba kezdett.

A privatérek társaságába kiválóan beilleszkedett. Kifejezetten jó szakemberré képezte magát: ha kellett, kézitusában vett részt, máskor vitorlamester vagy éppen navigátor volt, a hajózás összes szakmai fogását megtanulta. Az amerikai kontinens minden partját bejárta, otthonosan mozgott az Atlanti- és a Csendes-óceánon is.

Társaival tengeri csatákban vett részt, hajókat rabolt ki, bányavárosokat támadott meg; hol győztek, hol alulmaradtak, hol ők süllyesztettek el más hajókat, hol nekik kellett az életüket menteni. A „szakma csúcsára” akkor ért fel, amikor egy foglyul ejtett hajó kapitányává nevezték ki.

Nemsokára azonban a privatérekkel is konfliktusba keveredett. Egy kaland során Chile partjaitól 650 kilométerre, a Juan Fernandez-szigetcsoport egyik szigetén, a Más a Tiérra nevű lakatlan földdarabon kötöttek ki, hogy vizet vegyenek föl. Selkirk nem volt elégedett a hajó állapotával. Azért kardoskodott, hogy maradjanak ott egy darabig, és javítsák ki a hibákat, mert így el fognak süllyedni. A kapitány hallani sem akart ilyesmiről, mire Selkirk közölte, hogy ő inkább ott marad egyedül, de azzal az életveszélyes hajóval nem megy tovább. A szaván is fogták. Hiába gondolta meg magát a könnyelmű kijelentés után, az már nem segített.

Minden könyörgése ellenére otthagyták az elhagyatott szigeten. Tisztességből adtak neki egy puskát puskaporral és golyókkal, egy fejszét, egy kést, egy kondért és egy Bibliát, aztán a hajó hulladékait hátrahagyva elvitorláztak.

A magányos szigetlakó

Selkirk számára megkezdődött egy újfajta harc az életben maradásért. Kezdetben nem mert a sziget belsejébe menni, mert félt a ragadozóktól. A part közelében maradt, ahol rengeteg rákot talált, így az éhhaláltól megmenekült. Sajnos azonban rá nem vonatkozhatott a hajótöröttek rutinja: nem mert tüzet gyújtani, és a közelben elhaladó hajókat lesni, mert ezek nagy valószínűséggel spanyolok lettek volna, akik a helyszínen kivégzik.

Így aztán beóvakodott a sziget belsejébe, és ezzel nagyon jól járt. Kiderült, hogy a korábban erre járó hajók kecskéket engedtek szabadon, amik elvadulva azóta is vígan legeltek és szaporodtak.

Ezeket könnyedén leterítette a puskájával, majd mire elfogyott a muníciója, megtanulta utolérni és késsel megölni őket. Káposztát, paszternákot szintén vitt már valaki a szigetre korábban, sőt, borsot is talált, hogy a húst megfűszerezze. Az európai hajókon érkezett patkányok elleni küzdelem érdekében hasonlóképpen elvadult macskákat szelídített meg.

Kép

19. századi illusztráció

A kezdeti depresszió után magára talált, és elkezdte otthonosan érezni magát a szigeten. Két kunyhót is épített, amikor pedig a kése kicsorbult, a hajósok által a parton szétszórt hordók abroncsaiból készített magának újat. A hideg ellen a leölt kecskék szőröstül lehúzott bőréből, szögből készült tűvel varrt ruhát, cipőre pedig egy idő után egyáltalán nem volt szüksége, mert a talpa olyan kemény lett, hogy semmi nem tudta felsérteni.

A számkivetett kalóz négy évet és négy hónapot töltött a Más a Tiérra-szigeten.

Ezalatt két hajó is horgonyt vetett a partjainál, de mindkettő spanyol volt, így Selkirknek menekülnie és bujkálnia kellett, amíg el nem mentek. Végül 1709. február 2-án egy Duke nevű privatérhajó horgonyzott le a sziget előtt. Amikor a legénység partra szállt, nem akartak hinni a szemüknek. Egy eszelős örömmel ugrándozó, boldogan ordibáló vadember vetette magát a karjaikba. Mindenféle kecskebőrök lógtak rajta, mezítláb rohangált, szavát alig lehetett érteni.

Leírásuk szerint ez a hajótörött sokkal jobb egészségi állapotban volt, mint bárki a hajón. A kalózok skorbutban szenvedtek és le voltak gyengülve, Selkirk látta el őket egészséges, vitamindús élelmiszerrel, napokig gyógyítgatta a betegeket. Elmondták róla, hogy kifogástalan testi és lelki állapotban volt, olyannyira, hogy futásban büszkén lehagyta a hajó kutyáját is.

Selkirknek persze ekkor még nem volt lehetősége hazamenni, mivel a kalózok továbbhajóztak, hogy raboljanak. Minden eddiginél lelkesebben vetette bele magát a többiek oldalán a szerződéses fosztogatásba. Hamarosan megtették első tisztnek, majd ismét megkapta egy birtokba vett hajó irányítását. Annyira belejött a rablásba, hogy a mai Ecuador területén foglyul ejtett egy csapatnyi gazdag özvegyasszonyt, és elrabolta ruhájukba rejtett ékszereiket.

Anglia híres embere

Amikor Selkirk 1711 októberében, nyolc év távollét után megérkezett Angliába, hajótörésének és a több mint négyéves számkivetettségének azonnal híre ment.

Először helyi, majd országos híresség lett. Hamarosan pénzért, kocsmákban árulta a sztoriját, visszatért a rumhoz és a verekedéshez, és úgy folytatta a kicsapongó életet, mintha mi sem történt volna.

Imádta őt az akkoriban szárnyát bontogató sajtó, és több író is megemlékezett a kalandjairól. Valószínűleg az addigra már ötvenes évei végén járó Daniel Defoe is találkozott vele. A Robinsonban mindenesetre megírta a hajótörést, a kecskéket, a kunyhókat meg még sok minden mást, és bár minden bizonnyal más forrásokat is használt a történethez, túl sok az egyezés ahhoz, hogy a kettőnek ne legyen köze egymáshoz.

Alexander Selkirk nem sokáig bírta a tétlen nyugalmat. Hamarosan újra tengerre szállt, kalózkodott, közben feleségül vett egy özvegy fogadósnőt, és a sors fintora révén Afrika nyugati partjainál kalózok ellen harcoló, őrjáratozó hajókon szolgált. A halál is itt érte. 1721-ben, negyvenöt éves korában belehalt a sárgalázba.

Népszerűsége azóta sem csökkent: szobra 1885 óta áll skóciai szülővárosában, filmek és rajzfilmek készültek az életéről, és a Más a Tiérra-szigetet 1966 óta hivatalosan is Robinson Crusoe-szigetnek hívják.

A történelem egyébként igazolta Alexander Selkirk döntésének helyességét. Az a hajó, amelyik otthagyta őt a szigeten, hamarosan elsüllyedt, mert rossz állapotban volt. A legénység jó része megfulladt, az életben maradtakat pedig a spanyolok elfogták és börtönbe vetették.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti