Hol kezdődik az öregség? – Egy nagymama emlékére, aki halálos betegen is unokája kedvencét sütötte

Hétvégén szüreteltünk. Figyeltem a dolgos sokaságot: a társaság fele elmúlt már 60 éves. Mi, „fiatalok” csak tátottuk a szánkat azon, ahogy reggeltől estig cipekedtek, hajlongtak és koordinálták a munkát a „nagy öregek”. Nekünk, a javarészt számítógép mögött tespedő „fiatalságnak” akkora élményt jelentett ez a közösen eltöltött nap, hogy még sokáig emlegetni fogjuk. A kétkezi munka és a természet tisztelete, a család, a barátok fontossága – mind-mind olyan értékek, amelyeket a nálunk idősebb emberek tudnak a leghitelesebben közvetíteni, hisz jóval többet tapasztaltak az életből. Jócskán megfizették már a tanulópénzt, sokkal biztosabban tesznek különbséget érték és értéktelen, fontos és haszontalan között. Alapvetően mi is segíteni mentünk, de sokkal többel gazdagodtunk az idei szüreten, mint reméltük.  

A nagymamám sajnos már nem tudott velünk tartani. Igazán szép kort megélt, nemrég, 93 éves korában hunyt el.

Emlékszem, még kilencvenévesen is törte a diót, foltozta a ruháinkat, és főzte az isteni ebédeket – ott segített, ahol csak tudott. Hatalmas űrt hagyott maga után. Vele kapcsolatban sem jutott soha eszembe az öregség. Világ életében keményen dolgozott, küzdött a megélhetésért, inkább magától vonta meg a falatot, csakhogy az utódainak, nekünk egyszer majd jobb legyen. Mindig a család volt számára az első, számomra pedig ez az attitűd a legértékesebb a hagyatékából. Ha konfliktusom van a férjemmel, a testvéremmel, a szüleimmel, mindig arra gondolok, hogy vajon a mama hogyan kezelne egy hasonló helyzetet – és ez sokat segít. Igazi példakép, családunk lelke és motorja volt ő. Egy ízig-vérig társasági ember, aki özvegyen sem zárkózott be, rendszeresen járt istentiszteletre és az idősek klubjába, ahol aktív résztvevője és szervezője volt a közösségi programoknak, amíg járni tudott.

Kimeríthetetlen erővel és jósággal áldotta meg a Teremtő, és a talentumait soha nem volt rest mások javára fordítani. Küzdött a szegénység, később a betegségek ellen olyan élni akarással és derűvel, amit tanítani kellene.

Mindenkihez volt egy jó szava, rengeteget mesélt régi idők szokásairól, varrni tanított és főzni, hol a vállán sírtam ki magam egy-egy csalódás után, hol hangosan kacagtam a történetein. Amióta az eszemet tudom, ősz volt a haja, de az évtizedek során a szememben semmit sem öregedett. Szerintem eldöntötte, hogy soha nem fog megöregedni, így nem is aggasztotta túlságosan az évek múlása. Soha nem kesergett azon, hogy mit vett el tőle az élet, és másoknak mijük van, képes volt mindenben és mindenkiben a jót látni és keresni, és őszintén tudott örülni az élet legapróbb történéseinek is. Mindig talált magának feladatot, hogy még véletlenül se jusson ideje a panaszkodásra. Emlékszem, még halálos betegen is képes volt felkelni csak azért, hogy bundás almát süssön nekem, mert tudta, hogy az a kedvencem. Annyira előttem van, ahogy ott állt a konyhában görnyedten, a botjára támaszkodva a tűzhely előtt, és mosolygott akkor is, amikor már az is komoly erőfeszítés volt a számára. Szerintem tisztában volt vele – az utolsó időszakban pedig az is éltette –, hogy mekkora szükségünk van rá.

Vele kapcsolatban értettem meg igazán, milyen az, ha valakit kortalannak neveznek. Igaz szívű ember volt ő, akinek a puszta jelenléte is gazdagít és harmóniát sugároz.

Fiatalság. Öregség. A kor tényleg relatív? Valójában magunk döntjük el, hogy megöregszünk-e? Én vajon a közel negyven évemmel fiatalnak számítok-e még? Lehet-e jól öregedni? Miért sóhajtunk megkönnyebbülve, ha azt hirdetik úton útfélen, hogy a 40 az új 30? Egy frászt! A 40, az 40, és meg kell barátkoznunk ezzel is, ahogy annak idején a 30-cal tettük. Minden életszakasznak megvan a maga szépsége, csak fel kell tudnunk fedezni! A rendszeres mozgással, a sok alvással és a helyes táplálkozással, no meg a különféle anti-aging kencékkel nyilván lassíthatjuk látszólag az idő múlását, de a valódi fiatalságelixír szerintem belülről fakad.

Harmónia? Lelki béke? Vajon mi lehet az örök fiatalság titka? Szerintem az, ha szeretjük és megelégedéssel elfogadjuk a saját életünket, hiszen aki boldog és elégedett, az sugárzik, függetlenül attól, hogy hány éves.

Hatalmas szerencsénk, hogy ezen a sokszor rögös úton már jártak előttünk. „Jól jön az öreg a háznál” – ideje újra komolyan vennünk ezt a már-már elfeledett, régi mondást! Figyeljünk és vigyázzunk az idősebb generáció tagjaira, mert olyan titkok tudói ők, amikre nekünk is nagy szükségünk lesz, hogy aztán megöregedvén tovább adhassuk az utánunk következő nemzedékeknek.