Keskeny mezsgye – A zöldháztartást nem kell felfedezni, abban nőttünk fel

Fel lehet találni most a spanyolviaszt, de valójában már feltalálták.

Oké, ez a gyerekkorunk, régmúlt, negyven év telt el – de a felnőttkori váltóinkat is így állítottuk be, ez volt természetes. Amikor a házunkat építettük, érdemi energiákat és munkanapokat fektettünk abba, hogy kialakítsunk egy nagy esővíztartályt a feltöltés alatt, azóta is onnan locsoljuk a kertet. (A tartályt korábban másra használták, kidobták volna, elkértük.) A házunk olyan, amilyet évszázadokon át építettek: téglafal, cseréptető, fa nyílászárók; lélegzik, működik, nem nagyobb, mint kellene, nincs agyonszigetelve, nincs légkondi. A gázfűtést később kiváltottuk fafűtéssel is, hogy csökkentsük az energiakiszolgáltatottságunkat. Nem hogy 23 fok nem volt nálunk soha télen, de húsz is ritkán van.

A korábban szántónak használt, üres telken gyümölcsfákat ültettünk, szinte nem múlt el úgy év, hogy ne ültettünk volna újakat meg újakat. Ezeknek a fáknak a gyümölcseit – hol ez terem jól, hol az, ez a mezőgazdasági lutri – minden évben befőzzük, és egész évben esszük. A kevésbé szépből pálinka lesz. Disznót vágunk, ez az évi kolbász- és sonkakészlet, nagyon ritkán vásárolunk felvágottakat. Meg tudjuk különböztetni a jó és a rossz gombákat, és minden évben sok gombát szedünk, amit tartósítunk, marad télre. (Persze szakértő is látja.) Mindig volt veteményesünk – meg is írtam már, mi benne a jó. Ma sem iszunk palackozott üdítőket vagy ásványvizet. Vannak viszont cserélhető szódásszifonjaink. Az üvegeket eltesszük a befőzéshez, a papírt a papírgyűjtéshez meg a téli tüzeléshez, a többi szemetet is – túl sok nem marad – szelektáljuk. És komposztálunk, ahogy otthon is láttuk. Mindig sokat jártunk a természetben, gyerekként is, a saját gyerekeinkkel is sokat kirándultunk. Megtanultuk és megtanítottuk a természetben való viselkedés alapvető szabályait, az egyik első közöttük, hogy minden szemetet mindig hazahozunk. Sosem éltünk a márkák bűvöletében, sem ruha, sem kocsi, sem egyebek tekintetében.

De ezek nem fogadalmak, nem elhatározások, nem kiposztolandó nagyszerűségek – ez az élet természetes módja.

Kisebb-nagyobb különbségekkel másokkal is így van ez, akik hagyománytisztelő, konzervatív, sokszor vidéki környezetben nőttek fel. Akik nem egy hónapja olvasták először a teremtésvédelem kifejezést, hanem már gyerekkorukban is hallották a hittanórán, a cserkésztáborban meg a kisközösségekben. Vagy nem hallották, hanem megélték.

Ebben az öröklött tudásban a hangsúly mindig az emberi életen volt. Csak hát az emberen sosem saját magunkat, hanem az emberi közösséget értettük. Azért vigyázunk a természet értékeire, és azért nem vagyunk mértéktelenek a fogyasztásban, hogy az emberek közösségének jó legyen itt a Földön. És most is ezért vigyázunk rá.

Bármilyen közhelyes is ez megint, de a lényeg, hogy nem mondjuk, hanem csináljuk.

És persze keressük mi is, hogy csinálhatnánk még jobban. De azért nem véletlen, hogy olykor megmosolyogtató erőlködésnek tűnik a kampányszerű, Facebookon zajló klímavédelem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme a szívószálak száműzésének. Mondjuk a bambusznyelű fogkefe ügyében azért itt, a Kárpát-medencében kicsit szkeptikus vagyok.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.