Az ember a lábnyom mögött – Dr. Mathis Wackernagel, az ökológiai lábnyom (társ)feltalálója

Ha azt a címet adtuk volna e cikknek, hogy „Magyarország Magyarország ellen”, feltehetően mindenki politikai tartalomra gondolt volna. Pedig csak egy Mathis Wackernagellel készült osztrák interjú címét fordítottuk volna szabadon: „Österreich zerstört Österreich”. Ám most nem a túlbeszélt migránshelyzetre vagy a néha bohózatba illő belső és EU-s politikai harcokra kell gondolnunk, hanem arra, amiről a média gyakran megfeledkezik a kisebb jelentőségű hírek miatt: bolygónk közeljövőjére.

Sokan – beleértve vezető döntéshozókat és tudósokat – átesnek a ló egyik oldaláról a másikra: jó ideig nem vettek tudomást a nyilvánvaló tényekről, most pedig már reménytelennek tartják az emberiség jövőjét: sötét korszakot, összeomlást prognosztizálnak. Ezt jól kifejezi egy másik német interjúcím: „Egy háború közepén találtuk magunkat – ahol mi vagyunk az ellenség”.

Ám a lónak van közepe is: tehetünk, sőt sokat tehetünk a fenntartható jövőért, mind egyéni cselekvéssel, mind a fenntarthatatlan struktúrák átalakításával.

Ebben a cikkben e törekvésnek egyik leghitelesebb vezetőjét és szervezetét mutatjuk be: a Global Footprint Network-öt (GFN), valamint annak alapítóját és jelenlegi vezetőjét: Mathis Wackernagelt.

Cikkünk apropóját a túllövés napja adja, amely idén július 29-re esik. Ezzel a nappal bezárólag globálisan hét hónap alatt (ökológiai lábnyomban mérve) elfogyasztottuk az egyéves szükségleteinket biztosító, rendelkezésünkre álló természeti erőforráskészleteket (az ún. biokapacitást).

A túllövés napja 1970 óta kalkulálható, és sajnos évről évre hamarabb következik be. Ettől a naptól kezdve ökológiai hitelből élünk, s a leghalványabb fogalmunk sincs, mennyi a hitelkeret!

Az ökolábnyom retorikája és a GFN minden anyaga sallangoktól és ijesztgetéstől mentes, pozitív utat választ egyszerű üzenetekkel. Ám erről sokat lehet olvasni, illetve érdemes regisztrálni a szervezet ingyenes hírmondójára, ezért a cikk további részében inkább a személyes és szervezeti történetre fókuszálunk. A GFN témájához képest humorosan is tud kommunikálni: egyik friss cikkének címe pl. „Mathis vs. Malthus – Ki tudnak menekülni az országok az erőforrás-csapdából?”

Kép: Mathis Wackernagel / Twitter

Mathis Wackernagel 1962-ben született Svájcban, Bázelben. A hírneves ETH Zürich-en gépészmérnöki diplomát szerzett, majd közösségi és regionális tervezés PhD-fokozatot a University of British Columbián, Vancouverben.

Itt a fenntarthatósági körökben szintén magasan elismert William Rees professzor volt a témavezetője, akivel közösen fejlesztették ki az ökológiai lábnyom koncepcióját.

Dolgozatát Mathis 1994-ben sikeresen megvédte, egy év múlva pedig közösen publikálták munkájukat egy könnyen érthető kézikönyv formájában („Our Ecological Footprint: Reducing Human Impact on the Earth”). A könyv Magyarországon 2001-ben jelent meg a Föld Napja Alapítvány gondozásában („Ökológiai lábnyomunk – Hogyan mérsékeljük az ember hatását a Földön?”).

A fenntarthatóság területén dolgozott Európában, Latin-Amerikában, Észak-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. Az (En)Rich List és John Elkington besorolása szerint annak az 50 vezető személyiségnek egyike, akiknek munkája elvezethet minket a fenntartható jövő felé. Mathis számos nemzetközi díj nyertese, ilyenek pl. a Zayed International Prize for Environment (2011), az Asahi Glass Foundation Kék bolygó díja, a Binding-Prize for Nature Conservation (2012), vagy a Fenntarthatósági Világdíj (2018).

Az alábbiakban az osztrák OOOM interjújából idézünk rövidítve, amelyet Georg Kindel készített:

– Túl nagy lábon élünk. Mennyi időnk lehet még bolygónk összeomlásáig?

– Az első célunk az, hogy kitoljuk a dátumot, ami alatt elhasználjuk a Föld egész évre való erőforrásait. Ez tavaly augusztus 1-re esett, idén július 29-re. Első célunknak annak kell lennie, hogy ezt a dátumot minél hátrébb toljuk. Olyan ez, mint a pilótáknál: meg kell mutatnunk, hol vannak a hegyek, a biztonságos repülés érdekében.

– Mit kell ehhez tennünk?

– Azonnal meg kell kezdenünk a teljes lemondást a fosszilis energiahordozókról, s jóval 2050 előtt be kell fejeznünk azt. Minden 1985 után született ember 2050-ig a munkapiacon marad. Az ő életükben bekövetkezik ez a változás.

Amilyen gyorsan átálltunk a mobiltelefonról az okoseszközökre, ugyanolyan gyorsan át kell állítanunk a teljes gazdaságot is a fenntartható működésre.

– Lehetséges ez egyáltalán?

– Technikailag lehetséges, pénzügyileg előnyös. De az akarat nem látszik erősnek.

– Mi a politikusok szerepe? Donald Trump valóban katasztrófa a világ számára?

– Ő valóban egy katasztrófa, ez nem kérdés. Azt hiszem, a kínaiak megértették ezt. Nem hagyják, hogy Trump határozza meg őket. De minden politikus katasztrófa, aki azt gondolja, a fenntarthatóság csupán morális kérdés.

– Mely országok értették meg, hogy most már a cselekvésen a sor?

– Skócia felismerte, hogy az erőforrás-biztonság alapkérdés. Ezt a jövőre szóló belépőjegyüknek tartják, s ma az áramszükségletüket 60%-kal kevesebb CO2-vel állítják elő, mint 1990-ben. Costa Ricában és más országokban a fenntarthatóság a nemzeti stratégia része. Portugália is Európa legaktívabb országai közé tartozik. Svájc kissé lemaradt, mivel a pénzügyminisztérium még mindig erkölcsi kérdésnek tartja a fenntarthatóságot.

– Mit tehetünk egyénként?

– A legfontosabb, hogy másképp beszéljünk. Ne azt mondjuk: „meg kéne tenni”, hanem „megteszem”. Ha nem akarod, ne mondj semmit. De ne mondd, hogy „meg kéne tenni”. Így változtassuk meg a hozzáállásunkat!