A diplomás cigányok útja – egy roma szakkollégium mindennapjai

Zoli idén nyáron látott jól működő példát, amikor a bentlakásos Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium Hodászon szervezett kutatótábort. „A görögkatolikus egyház itt nagyon régóta dolgozik együtt romákkal, így a telepről sok lány kikerült már, óvónők, tanítók lettek, és legtöbbjük egyetem után visszatért a környékre. Ezért a mai hodászi fiatalok már más példát is látnak, mint hogy egy 17 éves lány két-három gyereket szüljön. Interjúim során kérdeztem őket arról, hogy miért nem mennek egészségügyi pályára. Rögtön az volt a válaszuk, hogy egy cigány ápolónőt nem fog felvenni senki. Mélyen élnek bennük olyan történetek, mint hogy egy súlyos beteg hozzátartozója megkéri az osztályvezető orvost, hogy cserélje le az ápolót.”

Zoli úgy látja, hogy amíg az egészségügyben mélyebben gyökereznek bizonyos előítéletek, addig a pedagógiában és az idősgondozásban ezek és az innen fakadó komplexusok kezdenek eltűnni, így egyre többen tapasztalják meg, hogy nem jelent hátrányt a cigányságuk.

„A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011 márciusában jött létre. Annak az évnek a szeptemberében négy kollégium kezdte meg működését, görögkatolikus, jezsuita, evangélikus és református felekezeti hovatartozással” – emlékszik vissza a kezdetekre Juhász Éva, a szakkollégium vezetője. A debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium a hálózat hatodik intézményeként alakult meg 2015 nyarán.

Kép: Páczai Tamás

Debrecen két épületet ajánlott fel ingyen és bérmentesen a görögkatolikus egyháznak. Az egyik a mostani kollégium épülete, a másikat az érseki hivatal vette birtokba. Az épületek rossz állapotban voltak, de kormányzati és pályázati forrásokból megkezdődött a felújítás, és 2015 szeptemberében tizenkét hallgatóval megkezdte működését a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium.

„A tanév végén már húszan voltunk, azóta pedig a 4. tanévet kezdtük el, folyamatosan harmincfős létszámmal működünk” – folytatja az intézményvezető, majd elmeséli, hogy a szakkollégiumi rendszer alapjai ugyan kötöttek, de a részletek kidolgozását az egyes intézményekre bízzák.

„Így például nálunk a felvételi egy háromnapos tábor csapatépítő feladatokkal, kirándulásokkal, és mindig megmászunk egy hegyet. Azt tapasztaltuk, hogy hiába íratunk önéletrajzot vagy esszéket, ezekben azt írják meg a diákok, amit szerintük mi hallani szeretnénk. Egy ilyen táborban viszont kiderül, hogy ki képes alkalmazkodni, sokat elárul az is, hogy hegymenetben ki hogyan segít a másiknak vagy éppen nekünk.”

A táborokban tehát – eddig Bogácson, Rudabányács­kán, Szilvásváradon, Máriapócson rendeztek ilyeneket – kirajzolódik, hogy kik illenek egy csapatba, kiket lehet beosztani egy szobába, és az is látszik, hogy melyik jelentkező nem fér bele a kollégiumi keretekbe. Éváék lényegében a gólyatábort ötvözték a felvételivel.

A rendszer legfontosabb kritériuma, hogy prioritást élveznek a roma hallgatók, aztán a hátrányos helyzetűek, és a fennmaradó öt helyet (20 százalék) töltik fel magyar hallgatókkal. Ez azért nagyon fontos, mert az együttéléssel dőlnek le az előítéletek korlátai.

A következő elem a precízen kidolgozott tanulmányi program, amit ösztöndíjrendszer támogat. „A tanulmányi hétvége mindenkinek havonta egy szombatot jelent. Mivel nagyon sok a szenior hallgatónk, akik három-négy éve velünk vannak, ezért három csoportra szedtük őket. Egészségtudományi, társadalomtudományi és biológia-informatika szekciónk van. Érdeklődési körüknek megfelelő programokat szervezünk – például meglátogattuk a kiskörei vízlépcsőt, voltunk a gyerekpszichiátrián –, és minden hónapban van egy közösségi alkalom, ahol meghívott előadók tartanak tematikus előadásokat, így volt már nálunk többek közt Pisont István, Kathy-Horváth Lajos, Forgács István. Ezenkívül kötelező havonta három óra önkéntes munkát vállalni, valamint minden kedden spirituális modulon vesznek részt a hallgatók Kapi István atya vezetésével.”

Kép: Páczai Tamás

A tanulmányi programot illik 50 százalékban teljesíteni, de Éva szerint mindenki legalább 75–80 százalékon teljesít. Ebben motiváló az ösztöndíj (ez független az egyetem tanulmányi ösztöndíjától), amelynek az összege havonta 50 ezer forint, viszont a tanulmányi program elemeinek elmulasztása levonással jár, így például, ha kihagyják az önkéntes munkát, az 7500 forint mínuszt jelent. „Sokuknak létkérdés, mert olyan helyzetből jönnek.

Diákjaink 80 százaléka az ösztöndíjakon felül még dolgozik is – a Tescóban polcot tölt, az oktatási hivatalban kompetenciafelmérő tesztet javít vagy callcenteres valahol –, mert nem mindenki számíthat arra, hogy vasárnap anya megkérdezi: mennyi pénzt adjak, hanem többen még haza is küldenek pénzt.

Éppen ezért nem könnyű egyeztetni a szakkollégiumos programokat sem, mert ha az órarenddel nem ütközik, akkor biztos valamelyikük szól, hogy ő dolgozik akkor.”

A hallgatókat azonban nem csak az ösztöndíj motiválja, a jogászhallgatóként tanuló karcagi Makula Kitti kapta idén önkéntes munkájának elismeréseként a Vásáry Tamás-ösztöndíjat. Kitti elsősorban a lakásotthonos gyerekeket látogatja, de besegít, ha szükséges, a hajdúdorogi romák által lakott területen, adománygyűjtésekben, városi rendezvényeken is. Beszélgetés közben külön kiemeli: „A kollégiumnak köszönhetem, hogy hamarosan mehetek németből nyelvvizsgázni.”

Ahogy a folyosón, szobákban beszélgetek a diákokkal, kiderül, hogy a kisvárdai Kertész Alexandra már óvodás kora óta tudja, hogy orvos szeretne lenni, a sárospataki Iván Katalin kémia-biológia tanárszakos hallgató szerint pedig akkor változott meg minden a fejében a cigányságról, amikor idekerült.

„Nemrég a diákbizottsági kerekasztal volt a téma egy oktatási találkozón – meséli Juhász Éva –, a csoportos beszélgetésen egyik diákunk, Ádám közölte, hogy nálunk van ilyen, de nem működik. Mert igazából nincs arra szükség, hogy három diák összeüljön, és felterjesszék kérésüket az igazgatósághoz, ugyanis a mi ajtónk sarkig nyitva van mindig. Bejönnek és elmondják, ha valami bajuk van.”  

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. novemberi számában. Fizessen elő a lapra ITT.