Aki 93 évesen ezüst cipőben vette át rubindiplomáját: Cs. Juhász Sára építész

Helytállni nőként a férfiak világában határozott, karakán habitust feltételez, és ez a jellemvonás öröklődik Cs. Juhász Sára családjában. Felmenői a Felvidékről származnak: édesanyja a trianoni döntés után, tanítónőként nem volt hajlandó letenni a hűségesküt az új Csehszlovák Köztársaságnak, ezért el kellett hagynia szülőföldjét. Egymaga, egy szál bőrönddel érkezett Budapestre és kezdett új életet. Édesapja a szibériai fogságból hazakerülve Budapesten végezte el a jogi egyetemet. A hűséges szerelmesek Budapesten találkoztak újra és házasodtak össze. Három leánygyermekük született, Sára 1926. április 12-én látta meg a napvilágot. Otthon hazafias nevelést kapott, s mint középső gyermek hamar megtanulta, hogy az érdekei érvényesítéséhez határozottnak, kitartónak kell lennie, és nem szabad megfutamodnia.  

Szorgalmas diákként a gimnáziumi éveket kitűnő érettségivel zárta, egyértelmű volt számára, hogy egyetemre akar menni, de nem tudta, milyen irányba induljon, hiszen mindenből jeles eredménye volt. Ezért barátnőivel elment egy pályaválasztási tanácsadóba (1944-et írtak ekkor), ahol az elvégzett tesztek alapján azt tanácsolták neki: „Maga a legkönnyebb eset: először, másodszor és harmadszor is legyen építészmérnök!” El is ment beiratkozni a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Karára, ahonnan akkor még elutasították, mert csak férfiak nyerhettek felvételt. A háború utolsó évében így egy varrónő mellett dolgozott, ahol a mesterség minden fortélyát elsajátította.

A Műegyetem legszebb lábai

A II. világháborút követően a Műegyetem kapuja megnyílt a nők előtt is, és Cs. Juhász Sárát az elsők között vették fel az egyetemre. A szorgalmas és eszes lány tehetségével hamar kitűnt az évfolyamából. Férfi évfolyamtársai viszont nemcsak az esze miatt tartották nagyra, hiszen – mint utóbb kiderült – a háta mögött, a „Műegyetem legszebb lábai” címmel tüntették ki, s a lépcsőfordulóban lesték, miként vonul lefelé karcsú és formás lábaival. A későbbi neves építész, Csaba László két évfolyammal járt felette, és szívesen „korrigálta” fiatal kolléganőjét.

Cs. Juhász Sára 

A randevúkat 70 évvel ezelőtt eljegyzés, az eljegyzést pedig 45 év házasság követte. Az első randevúra szóló színházjegyeket férje egészen a haláláig a pénztárcájában őrizte.

A jeles diplomával könnyen ment az elhelyezkedés, jött a komoly munkahely; a Mezőterv, aztán az Iparterv – Cs. Juhász Sára harminc évig dolgozott ugyanannál a vállalatnál, csak a cégér változott fölötte. Szenvedélyesen vetette bele magát a munkába, ami számára soha nem jelentett terhet, ez volt a lételeme. Komoly megbízásokat kapott: ipari épületek, gyárak, lakóépületek tervei kerültek ki a keze alól, úgy a fővárosban, mint vidéken. A budapestiek számára talán a legismerősebbek az OTP-lakóházak az Apáczai Csere János és a Maros utcában. Az erőltetett szocialista realizmus ellenére igényes ipari épületeket tervezett, és a tervezésbe mindig igyekezett valami emberit belevinni. Tervrajzain sokszor kedves figurák tűntek fel, már a papíron belakják a készülő épületeket.

Három évtized alatt a magyar ipari építészet meghatározó alakjává vált, mégis örökké úgy érezte, egy nőnek nehezebb érvényesülnie az építész szakma férfias világában. Férje kétszeres Ybl - díjas építész, a magyar modern templomépítészet egyik legjelentősebb alakja, a Magyar Építőművészek Szövetségének 12 éven át főtitkára.

Sára úgy érezte, hogy neki százszorta jobban kell akarnia, százszorta jobban kell bizonyítania a tehetségét, mint férfikollégáinak.

Kitartásával végül révbe ért, és sokoldalú tevékenységének elismeréseként 1966-ban harmadik nőként ő is megkapta az építész szakma legfontosabb díjának számító Ybl -díjat.

Távol a kommunista nőideáltól

Az építészeten kívül a divat máig a legnagyobb szenvedélye. Skiccfüzetében sokáig ruhákat tervezett, varrótechnikáját egy profi varrónő is megirigyelhetné. Nemcsak, hogy ő varrta unokái ruhatárának kiemelkedő darabjait, de öltözködési alapelvekkel is ellátta őket: „Mindennap az időjárásnak, alkalomnak és az életkornak megfelelően kell öltözni.” Az angolos, szépen megvarrt ruhákat szerette, soha nem vett konfekciót, és minden darabot magára alakított. A májusi rubindiploma átadóünnepségére is elegánsan, kisminkelve, felsliccelt szoknyában és ezüst cipőben érkezett, egyedül képviselve a nőket a hajdani évfolyamból.

Cs. Juhász Sára

Ami csak egy kicsit is kilógott az átlagból, gyanús, imperialista csökevénynek számított a kommunizmus évtizedeiben. Divatosan öltözni szinte lázadás volt. Ráadásul Cs. Juhász Sára hazafias gondolkodását, rendszerellenes nézeteit nem tartotta magában. Gyakorló katolikusként templomba járt. Habitusa távol állt a kommunista nőideáltól. A női emancipáció és egyenlőség a kommunizmusban azt jelentette, hogy a nőnek meg kell osztania munkaerejét a téesz és az otthon között, általában értelmiségi szerepvállalás nélkül.

Szülés után az állam csupán hat hetes szülési szabadságot biztosított, így minden dolgozó nőnek kicsit férfivá kellett válnia: ha meg akarta tartani a munkáját, el kellett szakadnia csecsemőjétől.

Sárának két gyermeke született, s neki is nehéz döntést kellett meghoznia azért, hogy megfeleljen a férfias világ elvárásainak. Gyermekei alig múltak pár hónaposak, amikor visszaült a tervezőasztal mellé.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, tartja a mondás. Azonban Cs. Juhász Sára soha nem állt a férje mögött, mert mindig mellette állt. A negyvenöt év házasság negyvenöt év szakmai kapcsolatot is jelentett. Jó házasságuk záloga egymás kölcsönös megbecsülése és elfogadása volt, egyikük sem akarta megváltoztatni a másikat. Problémáik közösek voltak, szakmai vitákat nem folytattak. Elfogadták egymás véleményét, harmonikusan dolgoztak együtt. Szívesen vállaltak magánjellegű megbízásokat, közös munkájuk eredménye számos balatoni nyaralóház, a csepeli Szent József Otthon, a balatonakarattyai téli kápolna, valamint egy Normafa úti nyaraló is, amely mára építésztörténeti tananyaggá vált.

A majd’ fél évszázados házasságnak Csaba László halála vetett véget 1995-ben. Az élet ezután már nem lehetett többé ugyanolyan, mégis Cs. Juhász Sára valódi mater familias-ként tartotta össze a szűkebb és tágabb családot évtizedeken keresztül, közös nyaralásokkal és karácsonyokkal fűzve szorosabbra a rokoni szálakat. Ő az a személyiség, akinek emléke majd fennmarad a családi legendáriumban. Történetek, híres mondások maradnak utána, még a dédunokák is emlegetni fogják, még ha nem is emlékeznek rá.

Szállóigék keringenek törékeny, mégis erős fizikumáról, szívósságáról; miként mászott fel hatvanas éveiben az építkezési állványon a balatonakarattyai templom tornyára, hogyan ment fel létrán a padlásra nyolcvanöt évesen, s micsoda egyenes derékkal klopfolta a húst.

Ma sem könnyű azoknak a nőknek az élete, akik egyszerre választják a karriert és a családot. Mégis, könnyebb a sorsuk, mint nagyanyáiké volt. Ők kaparták ki vérrel-verejtékkel, kitartásukkal mai, jóval nagyobb szabadságunkat. Cs. Juhász Sárák nélkül ez nem ment volna.