Lackfi János: Csillagalakzat

Robi szerelmes volt belé. A hajába, a mozdulataiba, az őzikeségébe. Robinak volt esélye, legalábbis úgy érezte. Senki mással nem üldögélt annyit, mint vele. Órák hosszat. Azért ez jelent valamit. Még ha nem is beszélgettek semmit, az ott nem szokás. Igaz, a többieket nem is érdekelte a pecázás. Robi ezt előnynek tekintette.

Robi tudta, hogy Gergő is szerelmes Kittibe. A füle, a füle tetszett neki leginkább, de ezt Robi nem sejtette, senki sem sejtette, hülyén hangzana. Csak nézte, és elképzelte, hogy megérintené. Ha valakinek, hát Gergőnek aztán volt esélye. Meg motorja. Épp ez volt az esélye. Senki más nem kerülhetett ennyire közel hozzá. Ő is csak a motor miatt. Kitti átkarolta őt, ült mögötte, és a visszapillantóból látszott, hogy mosolyog. Még ha nem is beszélgettek semmit, az ott nem hallatszik. A többiek nem rúghattak labdába. Nem volt motorjuk.

Robi is, Gergő is tudta, hogy Petya szerelmes Kittibe. Kitti hangját végtelen hosszan elhallgatta volna, pont mert kicsit fiúsan csengett, rekedtesen, de közben rettentő nőiesen is. A lány senkivel nem beszélgetett ennyit. Pontosabban a másik kettővel egyáltalán nem beszélgetett. És Petya, ha lehet, még közelebb került a lányhoz, mint Gergő. Mert Petya néha lopott pár szál cigit az apjától, és a járdaszegélyen ülve elszívta. Kittinek is adott egy-egy slukkot, és utána oda tette a száját Kitti szája helyére. A nyáluk elkeveredett. A többieknek nem volt cigije. Semmit se sejtettek az egészről.

Petya is tudta, hogy a többiek szerelmesek. Petya szeretett mindent elemezni, és csillagalakzatnak nevezte négyesüket, amelyben mindhárman a középpont, vagyis Kitti felé fordulnak, körötte keringnek. Atommagok. Kittit szórakoztatta az elmélet, de nem nyilatkozott róla.

Kitti szerette Robit. A csendességét, a zömökségét, a szakértelmét, ahogy összehúzott szemmel vizslatja és rendbe teszi a zsinegeket, feltűzi a csalit, ellenőrzi az úszót, figyeli a kapást. Ez tetszett benne a legjobban.

Kitti szerette Gergőt, a látszólagos vadsága mögötti ijedt kisfiút, vagánykodást az ócskavassal, melyen olyan menő dolog villogni. Kitti elszáguldozott volna Gergővel a világ végéig.
Kitti szerette Petyát, az okosságát, a dallamosan mutáló hangját, ahogy kanyarog a sötétben. Mikor a fú átnyújtotta neki a cigarettát, mindig elmosolyodott. Nem tudott nem elmosolyodni.

Kitti tudta, hogy Robi szerelmes belé, és azt is, hogy Robi talán soha másba nem lesz szerelmes. Nem az az ember volt. Azt is tudta, hogy Robi sose csalná meg, ha ő egyszer hozzámenne feleségül. Legfeljebb a halakkal.

Kitti tudta, hogy Gergő szerelmes belé, de nem vette nagyon komolyan, mert Gergő tekintete szinte bármelyik jó alakú, csinos arcú lány láttán felparázslott. Ha más ül majd mögé a motorra, két utcát se kell suhanni, Gergő máris fülig szerelmes lesz. Kérdés, meddig. A következő sarokig. A következő motoros-lánykáig. Gergő nem volt rossz lélek, mindannyiszor tényleg őrült szerelmes lett. Kizárólagosan az összes lányba.

Kitti tudta, hogy Petya szerelmes belé, ami nem izgatta különösebben. Petya ugyanis leginkább magába volt szerelmes, a dallamosan mutáló hangjába, a felette csillagosodó világegyetembe, a nagy beszélgetésekbe. Mellé tesznek egy tükröt, már jó neki.

Kitti tudta, hogy Robi tudja, hogy Gergő szerelmes belé. Hogy Gergő tudja, hogy Petya szerelmes belé. Hogy mindhárman tudják, hogy mindhárman szerelmesek belé. És azt is tudják, hogy szereti őket, csak azt nem, hogy mennyire. Mindegyik azt reméli, hogy őt a legjobban. Kitti tudta ezt, és nem akart belebocsátkozni a részletekbe. Neki megfelelt a csillagalakzat, és tudta, bárhol bolygatnák meg az erőteret, a banda szétrobbanna. Meglehet, engesztelhetetlen ellenségeskedés ütné fel a fejét. Verekedésig, gyűlölködésig fajulna. Soha többet szóba nem állássá. Messzi vidékre elutazássá.

Éppen ezért ha észrevette, hogy Robi hosszan bámulja őt, a botra mutatott:
– Kapás van!

Ha motorozás után Gergő levette a sisakot és ő is levette a sisakot, nem nézett mélyen a srác szemébe, nem maradt vele szemben állva, hanem sürgősen lehajolt bekötni a cipőjét.
És amikor Petya keze átadta vagy átvette azt a cigit, ő mindig fürgén kiszabadította ujjait, nem időzött az érintésben. De most osztálykirándulás lesz, és ez mindent eldönt.

A három fiú izgatottan készült, mindegyikük rosszallóan észlelte, hogy a másik kettő is készülődik. Robi, hogy előnyt biztosítson magának, szétszedett egy pecabotot, és a táskájába rejtette. Így éjszaka kiszökhetnek a kempingből a közeli tóhoz, és ki tudja, talán még a hajnal is ott éri őket.

Gergő kicsit kétségbe volt esve, mert egy csavarjaira szerelt motort mégse cipelhetett magával észrevétlenül. Kinézett viszont egy menő motoros kocsmát a környéken, addig elstoppolhatnának titokban, csak ketten. És akkor ott... Csak ahhoz beszélni kell, úgyhogy Gergő A4-es lapokat írt tele mindenféle szépnek szánt mondatokkal. Kérdés, egy motoros kocsma heavy metálja mennyire kedvez a gyengéd társalgásnak.

Petya tudta, hogy neki áll a zászló, mert bármi segédeszköz nélkül is ura a helyzetnek. Egyszerűen sétára indulnak kettesben vagy letelepszenek a tücsökszó kellős közepébe, és ő most nemcsak beszélni fog, hanem kérdéseket is feltesz majd, lényegre törő kérdéseket. Nemigen szokott kérdezni, de most majd erőt vesz magán, nem lehet olyan nehéz.

Kitti is izgatottan készült, mert az ofő az utolsó pillanatban megbetegedett, és Szókratész, a filosztanár kíséri helyette a diákokat. Filozófián senki nem figyelt az osztályból, csak Kitti. Hallgatta, hogy ha szeretsz egy tálat, mondd azt, hogy tálat szeretsz. Így, ha eltörik is, nem fogsz háborogni. Ha a gyermeked vagy a feleséged szereted, mondd azt, hogy csak egy embert szeretsz. Így, ha meghal, nem fogsz háborogni. Vagy pedig: kérdeztem a tengert s a tenger zúgó mélységét, az élő, tekergő lényeket, és azt felelték: nem vagyunk a te Istened, keresd őt felettünk.

Különleges lebegés volt hallgatni Szókratészt, válaszolni lebegő kérdéseire. Kitti úgy érezte, aki Szókratész társa lesz egyszer, az lábujjhegyen járja végig az életét, és mindenre óvatosan rákérdez: ez most mi? Harag vagy boldogság? Félelem vagy szégyen? Honnan ered, mi váltja ki, mi az értelme, mihez kezdünk vele?

Így kéne, nem csak élni bele a világba, bután, hanem mondjuk filozófiáról beszélgetni vörösbor mellett, a tó partján, alkonyatkor. És egyre közelebb is kerülhetne egymáshoz az a két filozófiáról beszélő száj. És Kitti arcát megcsiklandozná az őszes szakáll. Persze, Szókratésznek van családja, de Szókratész a börtönben is szabad. És Kittit nem zavarja az ilyesmi, megszokta, hogy apja is felbukkan időnként a családban, majd eltűnik. Ő tud várni. Ő türelmes.

A csillagalakzat valóban létezett, de a középpontja, amely felé a három fiú törekedett, igazából kifelé fordult, és Szókratészre irányult.