A gyermekotthonok adományozásának négy szabálya – Interjú a VONESZO alapítvány vezetőjével

– Mit jelent az alapítvány neve?
– A VONESZO egy mozaikszó, a „Volt Nevelők Szolgálata” szavakból tevődik össze. Volt nevelőkként fogalmaztuk meg, hogy a nevelőknek ordító szüksége van a segítségre. Végül én voltam az, aki hittem abban is, hogy erre egy szervezetet lehet építeni, így megalapítottam a VONESZO-t, és meghívtam több volt nevelőt.

– Hogyan jött az ötlet?
– Nevelőként dolgoztunk a feleségemmel, amikor rájöttünk, hogy ez nem alkalmas életforma, ha saját családot szeretnénk. Legalábbis nekünk nem. Ám amikor elhagytuk a hivatásunkká vált nevelőséget, azt is éreztük, hogy kapcsolatban szeretnénk maradni ezzel a közeggel. Így született meg az alapítvány gondolata. A sokadik gyerekalapítványnak csak úgy van értelme, ha tiszták és hiánypótlók a célok.

Négy dolgot tudtam: rendszeres, kiszámítható, személyes és több fókuszú adományozási rendszerre van szükség, ilyet akartam kiépíteni. Elegünk volt a karácsonyi, értelmetlen adományokból.

– Miből áll ez a szolgálat?
– Elsősorban a nevelőkkel foglalkozunk, de ez is a gyermekek érdekében történik, hiszen ők is, mi is és az adományozók is a gyermekekért akarunk tenni. Négy alappillére van szervezetünknek. Az első a rendszeresség. Rendszeresen adományozunk, mert decemberben hegyekben állt a sok ajándék, utána januárban nincs pénz fűtésre. Karácsonyra a gyerekek fejenként akár három távirányítós autót is kaptak, de januárban már nem volt pénz bele elemet venni. A karácsonyon és a nyári szezonon kívül alig adakoznak. Ebből levezethető a második alapvető probléma is: az adományozók nem kérdezik meg, mire van szükség. Második alappillérünk tehát a kiszámíthatóság. Megkérdezzük, hogy mire van szükség, valós szükségletekre reagálunk. Rossz beidegződés, hogy szinonimaként élnek az emberekben ezek a szavak: adomány, alamizsna, fölösleges dolgaim, ajándék, segély, lom, kacat. Sajnos.

Gyakran hívnak engem, hogy „van valakinek egy nagyon szuperül működő huszonnégy éves mosógépe, nem kell valakinek?” Nos, nem.

Jelenleg éppen laptopokat gyűjtünk a digitális fejlesztéshez. Egy gyermekotthonos gyermeknek pontosan arra van szüksége, amire egy nem gyermekotthonosnak. Egy gyermekotthonnak pontosan ugyanolyan új hűtőre vagy mosógépre van szüksége, mint bárkinek. Szokták kérdezni, „Bandi, most megyek egy gyermekotthonba, mit vigyek nekik?” Azt felelem, hogy kérdezd meg őket. Ennyi. Kérdezd meg! Valódi szükségletekre valódi segítség, ez a mi hitvallásunk. Hála Istennek, a helyzet azért javul, ha lassan is.

A harmadik alappillér a többfókuszú segítés. Mi a gyerekeket úgy támogatjuk elsősorban, hogy a nevelőikkel foglalkozunk. Ahhoz, hogy ők részt tudjanak venni a VONESZO foglalkozásain, nekünk le kell kötnünk a gyerekeket is. Ezért is gyűjtünk most egy kisbuszra, amibe belefér a tréninget tartó két ember és az önkénteseink, akik a gyerekekkel tudnak foglalkozni, összesen kilenc fő.

A személyesség áthatja munkánkat. A zsoboki Bethesda Gyermekotthonba szinte már hazajárunk. Ismerjük a helyi vezetőséget, a faluból több lakót. Mindenkivel megbeszéljük, hogy mire van szükség. Először természetesen azt adjuk, amit kérnek, csak aztán tudjuk azt adni, amire szükség van – ezt Virginia Satir fogalmazta meg, nagyon szeretem a munkásságát.

Rendszeresség, kiszámíthatóság, személyesség és több fókuszú adományozás – ezek a mi alapelveink, és nagy álmom, hogy így változtassuk meg az adományozási rendszerszemléletet.

– Hogyan telnek a foglalkozások, mit csináltok a nevelőkkel?
– Csepregi Kingával ketten foglalkozunk a nevelőkkel, csoportos formában. Integráljuk a pszichodramatikus játékokat, a coachingot és egyéb tréningelemeket. Készülünk témával, de rögtön elhagyjuk, ha úgy látjuk, hogy a nevelőknek inkább esetmegbeszélésre lenne szüksége.

A legfontosabb, hogy feltesszük nekik a kérdést: „Hogy vagy”?

A gyerekekkel pedig sokáig „csak” játszottunk, de most már lehetőség nyílt arra is, hogy az otthonban élő fiatalok digitális kompetenciáját fejlesszük.

– Hogyan készültök fel a gyermekotthonokban tartott foglalkozásokra?
– Dreiszker Zsóka szervezi az önkénteseinket. Egy-egy gyermekotthonos megjelenés előtt legalább két találkozón beszéljük meg, honnan hová szeretnénk eljutni, mi legyen a lényege az alkalmaknak. Igyekszünk felkészülni, persze az önkénteségből fakadóan szűkösek a lehetőségeink: vannak, akik nyolc-tíz óra munka vagy egyetem után vesznek részt a találkozókon.

– Hogyan látod a gyermekotthonok helyzetét, mivel lehetne szerinted jobbá tenni?
– A „jobbá tenni” kifejezés azt sugallja, hogy valami „rossz”. Ezer és egy féle otthon van ma Magyarországon és a magyarlakta területeken, így összességében nem lehet kimondani, hogy mit lehetne jobbá tenni. Mondhatjuk, hogy ahány otthon, annyiféle beosztás, szokás, létszám, környezet, vezetőség, támogatói bázis.

Ami sajnos mindenütt probléma: a nevelők leterheltek, és a kiégés rettenetesen fenyegeti őket.

Ezzel kell foglalkozniuk a fenntartóknak, támogatóknak, mert ez közös érdekük. Mi erre kínálunk egyfajta választ.

Lassan megszűnnek a gyermekotthonok; az a törekvés, hogy minden gyermek családokban nőjön fel, mert az a legjobb hely számukra. Éppen ezért ma a nevelőszülői hálózat erősítését kell célba venni, és ehhez is segítséget nyújt a VONESZO. Szívesen együttműködünk a nevelőszülőket segítő szervezetekkel.