Egy fiatal aktivista és a pornóipar – Interjú Halász Sárival

– A Pretty Woman fiatalkorom egyik legnépszerűbb romantikus filmje volt. Csak pár éve döbbentem rá, milyen hamisan rózsaszínre is festi a prostitúcióba keveredő lányok életét. Hisz a sztori szerint végül is ki lehet bírni, ha szerencséd van, nem is feltétlenül kell megtenned, amit az „ügyfél” kér, és előbb vagy utóbb úgyis jön a királyfi, csak addig kell kibírni, és akkor még a barátnődön is segíthetsz majd.

– Ez nagyon jó példa arra, hogyan normalizálják a kulturális termékek a prostitúciót, sok hasonló film ugyanezt teszi a pornóval. Ha pedig a csapból is ez folyik, könnyen hessegetjük el a rossz érzéseinktől azzal kapcsolatban, hogy nőket szexre használnak, és mi magunk is körbe vagyunk véve szexualizált képekkel. Az ipar kemény munkát és nagyon sok pénzt fektet abba, hogy mindezt normálisnak lássuk.

– Ahogy mondtad, leginkább távol akarjuk tartani ettől, mintsem beleásni magunkat a témába. Te hogyan határoztad el, hogy mégis ezt teszed?

– Huszonévesen, amikor Gail Dines feminista szociológus pornóról szóló könyvét becsuktam, döntöttem el, hogy harcba szállok a pornóiparral. Az erőszakkal szembesülni, azt átélni traumatizál. Ösztönösen eltávolítjuk magunktól, ahogy az áldozatok is teszik egyébként.

Azt a mértékű fájdalmat, amit már nem tudnak befogadni, úgy élik túl, hogy leválasztják magukról, úgy magyarázzák, hogy mindez nem velük, csak a testükkel történik. Ezt aztán a kereskedelmi lobbi fel is kapja és kihasználja: azt állítják, hogy itt nem a nőket használják, csupán a testüket, és ez egy önkéntes szolgáltatás, nem arról szól, hogy napi 15 szexuális erőszakon mennek át.

– A test sok hivatásban, az előadó‑művészetben, a sportban valóban munkaeszköz. Érdekes módon épp ezeken a területen a legtöbb a szexuális zaklatás. Mintha nem lenne egyértelmű a társadalom számára sem, hol kezdődik a hatalommal való visszaélés.

– Nyilván nem véletlenül ezekről a területekről hallunk a legtöbb hírt ezzel kapcsolatban. Gyakran kérdezik tőlem, hogyan tudják a nők megvédeni magukat, de az a véleményem, hogy az erőszakot akkor lehet biztosan megakadályozni, ha nem követik el. De tény, hogy azzal, hogy folyik a képernyőkről a nők szexuális használata, sok olyan képességet veszítenek el a lányok, amivel jobban meg tudnák húzni a határaikat. Az átláthatóság és a számonkérhetőség nagyon fontos. Bevallom, hogy számomra a sportban maga a verseny is nehezen elfogadható. Talán erős, amit mondok, de az történik a mozgás élményével a versenysportban, ami a szexszel a pornóban: azokat az értékeket, amelyek benne lehetnének – a kapcsolódás, öröm, szenvedély, együttműködés – fölülírja a hierarchia, a győzelem, a teljesítménykényszer, a siker, a pénz. Ez nem csak az élsportra jellemző, egy sportegyesület ugyanis normál esetben akkor kap támogatást, ha sikeresek a versenyzői. Tudom, hogy ez radikális állítás, de szerintem a versenysporttal baj van.

– Hogy kapcsolódik az iskolás gyerekeknek szóló felvilágosítás a pornóellenes mozgalomhoz?

– Kardos Bogi vezeti a Kapcsolódj be! projektet, amiben korábban én is dolgoztam. A projektet az a tény hívta életre, hogy a pornóipar az elsődleges szexuális felvilágosító eszközzé vált világszinten. A pornográfia és a prostitúció egyre inkább a gyerekek felé fordul, a hatalommal való visszaélés két nagy iparágának ők a legkiszolgáltatottabb tárgyai. A prostitúcióba való belépés átlagosan 13 éves korban történik!

Az ingyenes pornóval nagyon korán megtalálják a fiúkat, hogy mire majd rendelkeznek pénzzel, már elkötelezett fogyasztók legyenek.

Ennek a későbbiekben nemcsak a párkapcsolatokra, de a társadalomra nézve is nagyon súlyos következményei lesznek. Tapasztalataink szerint alig van olyan fiatal fiú, aki még nem találkozott pornóval. Ha egy tízéves gyerek ilyet lát, az egy hatalmas szexuális trauma! Az agresszió sokkoló, a nyögések ijesztők, fél, szégyent érez, közben szexuális izgalmat is, nem tudja a testét kontrollálni, az érzelmek mérgező keverékében szenved – teljesen magányosan. És ez még csak egyetlen alkalom. Még azok a gyerekek is néznek pornó jellegű tartalmakat, akik nem jártak pornóoldalon, hiszen voltak moziban, láttak videoklipet. Az, hogy aki nem akarja, ne nézze, olyan félrevezető tanács, mint hogy ne vegyél levegőt, ha bánt a légszennyezés. A kisgyerek is lát ilyet, csak mert végigtotyog egy bevásárlóközponton. A tizenéves lányokat a mai kultúra arról győzi meg, hogy legnagyobb értékük a szexuális vonzerejük, és az, hogy akarják-e őket a férfiak. A tinisztárok megjelenése a médiában már gyerekkorban szexualizálja őket. Ezt nem szabad szó nélkül hagyni, bár engem rendszeresen leprűdöznek emiatt.

Kép

Halász Sári – Kép: Csóti Rebeka

– Mivel tudtok segíteni a gyerekeknek?

– Amit bárki tenni tud ezzel kapcsolatban, az az, hogy kérdéseket tesz fel nekik, elindít egy beszélgetést, teret ad a káros normák megkérdőjelezésének, például, hogy szerintük mik a jó okok a szexre. Milyen korkülönbség oké szerintük két ember között, és miért? Honnan jön az az üzenet, hogy másmilyen nők vannak ezeken a filmeken, mint te vagy én? Miért hisszük, hogy nekik nem fáj az, ami neked fájna? Lehet-e, hogy neki nem megalázó, ami neked az lenne? A lányokat nagyon meg szokta erősíteni az, ha látják, hogy a fiúkat számonkérik, amikor jogosultságot fejeznek ki a szexre vagy például kívánatosként írják le a lány megszégyenítését. Lényeges, hogy elvessük azt a téves nézetet, hogy a szex fölött nem szabad ítélkezni, ítéleteinkről pedig vitatkozni. Szerintem nagyon fontos, hogy a szex fölött ítélkezzünk, mert onnantól kezdve, hogy azt mondjuk: ez magánügy, elveszítjük annak a lehetőségét, hogy megnevezzük az erőszakot és a visszaélést, illetve a pornóipar befolyását arra, mit tartunk szexnek. Döbbenetes, hogy a fiúk ezeken a beszélgetéseken olyanokat mondanak, hogy „a dupla anál teljesen oké”. Más országok kutatásaiból pedig tudjuk, hogy a sürgősségi osztályokon rohamosan növekszik az anális sérüléssel jelentkező lányok száma. Mert a fiúk ezt látják, fogalmuk sincs, hogy a szexnek nem így kellene kinéznie, azt hiszik, a szüleik is ezt csinálják, hogy így viselkedik „egy igazi férfi.” A lányok pedig olyan kultúrán nőnek fel, hogy a fiúkat ki kell szolgálni, nekik meg kell felelniük. Ez a kényszerítő kultúra sajnos, ma már nagyon él a fiatalok között. A szex tabusítása, magánügyként keretezése vagy mocskosként való említése nagyon káros, mert így a szex­iparra marad a gyerekek szexuális felvilágosítása.

– Nem könnyű a szülőnek a szexuális nevelés, ha lépéshátrányban vannak. Te is készülsz a szülőségre?

– Ez a lépéshátrány nagyon elkeserítő, sok kétségbeesett pedagógussal és szülővel beszélgettem. Egy pornográfiával foglalkozó szociológus mondja – és én is ezt élem meg, ha előadást tartok –, hogy amikor elkezd beszélni, akkor még szakemberek, újságírók, pedagógusok ülnek vele szemben, de mire a végére ér, már mindenki szülő a teremben, és csak arra tud gondolni, mi lesz a gyerekével, akit szeret. Nincs gyerekem, de vannak az életemben gyerekek, akiket nagyon szeretek, szerintem a kiegyensúlyozott élet egyik feltétele, hogy legyen az embernek tartalmas kapcsolata gyerekekkel.

Kép

Kép: Freepik

– És hogy látod? Elég a szülői beszélgetés? Elég elmondani, hogy a pornó nem normális szexuális kapcsolat férfi és nő között?

– Semmiképp nem becsülném le a beszélgetést, bár a százmilliárd dolláros iparhoz képest apróságnak tűnik. Ennek a beszélgetésnek nyitottnak és a gyerek számára biztonságosnak kell lennie. Például nem vagyok híve, hogy büntessük a gyereket, amiért pornót néz, mert egyrészt nyilvánvalóan nem az ő hibája, másrészt a büntetést nem tartom építő pedagógiai módszernek. A szülők összefogása is sokat jelenthet, mert közösségben erősek vagyunk. Például el tudják érni, hogy az okostelefonokat tiltsák ki az iskolából, meg tudnak hívni szakembereket, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel vagy tartsanak előadásokat a szülőknek. Szeretném, ha lenne annyi felháborodott szülő, hogy ne vegyük alapnak, hogy a pornográfia létezik. Mert, ha emberi életet szeretnénk élni, akkor pornó és prostitúció nem létezhet.

És nem igaz, hogy mindig volt pornóipar, ilyen formában az ötvenes években kezdődött, és azért zajlott le így, mert Amerikában nem korlátozták a piac növekedését.

De például Angliában most vezették be, hogy az online oldalakon kötelező legyen a korhoz kötött beléptetés, Malajziában pedig letiltották a pornóoldalakat. Én terapeutaként, lelki támogatással és oktatással próbálok elérni valamit, de örülnék, ha megjelennének informatikusok, jogászok, közgazdászok, akiknek van ötletük, milyen korlátozásokat lehetne bevezetni, hogy ne maradjanak a szülők egyedül.

– Feministának tartod magad?

– A reklámipar, amelynek elsődleges célja a fogyasztás növelése, a nők helyzetével kapcsolatos társadalmi mozgalmakat is elrabolta. Azt a gondolatot használja fel ugyanis, hogy a nők versenyezzenek és érvényesüljenek, legyenek dominánsak, hogy minden, amitől egy nő szerintük jól érzi magát, az jót tesz a világnak, mert csak az egyén számít, nem a közösség. Szomorú vagyok, hogy mindenre rárakják a feminista címkét. Én igyekszem a nők helyzetének javulásáért tenni, és sokakat ismerek, akik hasonlóan tesznek, de amikor árucikkeket kezdünk feministának nevezni vagy azt gondoljuk, ma attól fogják jól érezni magukat a nők, ha minél több felsővezető lesz köztük, azzal nem tudok azonosulni. Azt gondolom, ezek nem állnak igazán kapcsolatban a nők helyzetének javulásával, sőt ellenkezőleg. Viszont az például óriási gond, hogy társadalmi szinten evidensnek vesszük, hogy a háztartási és gondozási munka az ő feladatuk.

És hiányolom, hogy nincs erős pornóellenes férfimozgalom; ha én férfi lennék, mélységesen felháborodnék azon a férfiképen, amelyet a pornóipar közvetít, bár léteznek ezzel is foglalkozó fórumok, kezdeményezések.

De a technológiaipar is ludas, maga ez az online lét is a mi generációnk jelentős problémája. Kattintásokban, képernyők előtt élünk.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő!

Kapcsolódó cikkeink:

10 tévhit a pornóról, amivel eddig nem mertél szembenézni

Mit tegyünk, ha a gyerekünk pornóoldalakat néz?