Hatodszor rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten

2019. 03. 28.

Április 26. és 30. között az idén hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált  mondta Dörner György, a színház igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.

Kép: Újszínház
Kép: Újszínház

Kép: Újszínház

A fesztivál az Újszínház előadásával, a Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyve alapján készülő Csíksomlyói passióval indul – közölte. A rendezvény második napján a Békéscsabai Jókai Színház lép fel Rákosi Viktor-Nemlaha György Elnémult harangok című színművével.

Április 28-án, vasárnap a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adja elő Páskándi Géza Lélekharang című drámáját az Újszínház nagyszínpadán, a Bubik István Stúdiószínpadon pedig Csernus Mariann Vizsolyi Biblia estjét láthatják az érdeklődők.

Másnap Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és színjátszó gyerekek lépnek fel, akik már korábban is nagy sikert arattak a szentek életéből előadott példázatokkal. Az egri Gárdonyi Géza Színház Fekete Sándor Lenkey tábornok című történelmi drámájával szerepel a fesztiválon. Az utolsó napon Mihályi Győző színművész előadóestje kerül színpadra, a fesztivált pedig a Bolyki Brothers koncertje zárja – ismertette Dörner György.

Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!

Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek