A gyerekkeltető bizarr története

A 19. században a koraszülötteknek nem sok esélye volt az életben maradásra. Jobb híján odaadták őket az édesanyjuknak, próbálják szoptatni és melegíteni őket. A szerencsések életben maradtak, a többség nem.

Az 1880-as években jöttek létre olyan csecsemőosztályok egyes kórházakban, ahol megpróbáltak kifejezetten ezzel a problémával foglalkozni. Kezdetleges inkubátorokat szerkesztettek, amelyeket melegvizes palackokkal fűtöttek.

Ezek leginkább csirkekeltetőkre hasonlítottak, hiszen éppen ezek mintájára rakták össze, de már ebben a korai stádiumban sok újszülött életét mentették meg.

1889-ben lépett a színre egy francia orvos, Alexandre Lion, aki vállalkozó kedvű, kreatív ember volt, és elborzadva tapasztalta, milyen sok koraszülöttnek kell meghalnia az ellátás hiányosságai miatt. Nyilván számításba vette az anyagi előnyöket is, amikor szabadalmaztatta a világ első komoly csecsemőinkubátorát. Ez a szerkezet már termosztáttal szabályozta a hőmérsékletet, az elhasznált levegőt pedig ventilátorral vezette ki a külvilágba. Mivel mindenkinek a csirkefarmok jutottak róla eszébe, hamar elnevezték Lion-féle gyerekkeltetőnek.

Inkubátor-show pénzért

Az első években persze a kórházak még nem tülekedtek az új technológiáért, és az inkubátorok fenntartása meglehetősen drága volt. Ki kellett találni egy olyan megoldást, ami legalább középtávon biztosíthatta az anyagi hátteret. Lion hosszas gondolkodás után előállt egy szokatlan ötlettel.

Az 1896-os berlini világkiállításon „inkubátor-show”-t szervezett pénzért, ahol a hatás kedvéért még ápolónők is szerepeltek. Állítólag legalább százezren látták, és ez volt a kiállítás legkedveltebb attrakciója.

A példa ragadós volt. Egy német származású amerikai orvos, Martin Couney volt a következő, akinél a cél szentesítette az eszközt. Lion-féle inkubátorokat működtetett, amelyekbe a kórházak által elutasított koraszülötteket fektette. Mivel a szegény szülők nem tudtak volna fizetni az ellátásért, Couney jobb híját pénzért mutogatta a szerkezeteket – gyerekestül; a legnagyobb városok világkiállításain, Londonban, Párizsban és amerikai nagyvárosokban. A New York-i Coney Island-en például huszonöt centet kért a belépésért.

Sokan megszólták őket, és a fejüket csóválták, mert az életükért küzdő újszülötteket közvetlenül az erőművészek, törpék és szakállas nők mellett mutogatták.

Ráadásul Couney elég nagy valószínűséggel nem is volt orvos, csak egy jó szándékú csaló, egy ártalmatlan sarlatán, azt viszont mindenki elismerte, hogy a pénzt egyikük sem szórakozásra költötte, hanem a gyerekek életben tartására.

Értéktelennek minősített életek

Persze ahogy az már lenni szokott, ez a csoda is csak három napig tartott. A 20. század elejére az emberek megunták az inkubátorban fekvő csecsemők nézegetését, és ez a pénzforrás is elapadt a gyerekmentők számára. Ráadásul ebben az időszakban tűntek fel a tudományos életben az eugenika nevű irányzat alapelvei. A mozgalom még jóval a náci Németország felemelkedése előtt, Angliából indult, és hamar átterjedt Amerikára és Kanadára is.

Hívei szerint minden társadalomban fenn kell tartani mesterségesen is a kedvező tulajdonságok továbbörökítését, és el kell nyomni a nemkívánatos genetikai jelenségeket. Ennek érdekében látványosan bátorították a egészséges polgárok sokasodását, és akár állami sterilizációs programokkal is elejét próbálták venni a beteges, fogyatékos emberek szaporodásának.

Ilyen körülmények között a gyakran teljesen életképtelen koraszülöttek gondozása nem élvezett prioritást egyetlen európai vagy tengerentúli országban sem. Bár a technológia egyre fejlődött, és minden feltétel adott volt a sikerhez, a csecsemőinkubátorok csak az 1950-es évektől kezdve terjedtek el a világon.

Végül is eltartott hetven-nyolcvan évig, de Alexandre Lion találmánya mára mégis csak elnyerte a neki járó pozíciót és megbecsülést a világban.

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. júniusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt.