„Butító” okostelefon, az új bűnbak

Nos, én azt látom, hogy ezen az „agysorvasztó” eszközön a férjem már több szakkönyvet és regényt olvasott el; napi agytornaként kínaiul tanul egy remek nyelvi program segítségével; időnként online kurzusokat vásárol, mert feltölti őt az autodidakta tanulás; a nyaralás előtt kezdőknek szóló videókat néz a fotózásról; néhány naponta megnézi a számára inspiráló személyi edzők Instagramját vagy blogját; és hallásfejlesztő appot tölt le a feleségének, aki nem tud, de nagyon szeret – csak úgy kedvtelésből – énekelni.

A fentiek közül egyedül ez utóbbinak nem igazolt a hasznossága, vagyishogy mégis, mert az önismeretemet fejlesztette: rájöttem például, hogy könnyen elveszítem a lelkesedésemet az éneklés mint hobbi iránt, ha több hét után sem sikerül teljes magabiztossággal eltalálni, hogy a hallott hangköz terc volt vagy oktáv. Mellékhatásként az is kiderült, hogy kitűnő zenei hallással rendelkező férjem türelme véges a hallásfejlesztéssel foglalkozó emberekkel szemben, különösen azokkal, akik ötödszörre sem hallják meg, hogy ez egyértelműen és összetéveszthetetlenül egy oktáv volt.

Én tehát úgy tapasztalom, hogy a sok időrabló mobiljáték és a gyerekek fejlődésére nézve veszélyes weboldalak és appok mellett rengeteg hasznos, fejlesztő dologra és szuper szabadidős tevékenységre is lehet használni az okostelefont.

A Google Maps, az útvonaltervezők, az egészségesebb életmódra nevelő appok, a teendőkezelők, a MÁV és a BKK alkalmazásainak hasznosságára külön nem is térnék ki, hiszen ezeket sokan ismerjük.

Biztos, hogy ha valaki vagy valakinek a gyereke haszontalan vagy épp káros dolgokra használja az okostelefont, az az eszköz hibája? Biztos, hogy a lustaságért a tévé, az online bűncselekményekért az internet a felelős? Nem lehet, hogy az ember?