Környezetvédelem és kereszténység – Hogy eljöjjön a mi országunk!

Ráérős hétvégi ebéd a teraszon, majd hátradőlünk a széken, arcunkat a nap felé fordítjuk, és élvezzük a meleg sugarak simogatását. Délután körbesétálunk a kertben, látjuk, hogy már készülődik a virágzásra a tulipánfa, és rügyezik az áfonyabokor. Idilli kép, ugye, kedves Olvasó?

A bökkenő csak az, hogy novembert írunk. A télikabátokat már elhoztam a tisztítóból, a sálak, sapkák kimosva várnak a bevetésre, de egyelőre hiába. Mint mindenki, én is olvasom a híreket arról, hogy az elmúlt napokban ötvenéves hőmérsékleti rekordok dőltek meg. Persze lehet legyinteni, és azt mondani, hogy máskor is volt már enyhe a november, de attól még a tények makacs dolgok. Aki nap mint nap küzd a poloskainvázióval, az pláne érzékeli…

A klímaváltozás, a környezetvédelem, a zöld életmód része lett a közbeszédnek, és ez mindenképpen jó dolog. Azt tapasztalom, hogy rendre előkerül ez a téma a munkahelyeken, a baráti társaságokban, a családokban. Jó látni, hogy egyre többen tekernek bringával a melóba, hordanak magukkal vászonból készült bevásárlószatyrot, és valóságos divat lett piacra járni. Keresztény körökben azonban csak elvétve találkoztam a témával, ami elgondolkodtató.

Kereszténység és környezetvédelem? Hogy jön ez a kettő egymás mellé?

Lehet, hogy a fogalmak párosítása elsőre meglepő, de ha komolyabban belegondolunk, a teremtett világunk védelme tulajdonképpen keresztény kötelességünk. Hiszen ajándékba kaptuk ezt a Földet és annak javait…

Ha zöldíteni szeretnénk háztartásunkat, az kicsit olyan, mint a megtérés folyamata: kezdetben csak azt érzékeljük, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, elégedetlenek vagyunk, aztán keresni kezdjük a változás módját, majd eljutunk egy magasabb minőséghez.

Látjuk a hétről-hétre felhalmozódó PET-palackokat a konyhai szemetes mellett, a folyton dugig megtelő kukát, a felesleges szórólapokat és reklámkiadványokat a postaládánkban. Látjuk, és egy szép napon elegünk lesz. És beszerzünk egy vízszűrőt. Nem fogadunk el mindenhez külön zacskót. Jól látható helyre kiírjuk, hogy nem kérünk több ingyenes újságot.

A túlfogyasztás mérséklése, a felesleges dolgokról való lemondás nemcsak a környezetünknek tesz jót, hanem természetes egy hívő ember számára. Vagy legalábbis az kellene, hogy legyen.

Gondoljuk csak bele! Valahányszor úgy döntünk, kidobás helyett elajándékozzuk a megunt vagy épp kinőtt ruhákat, cipőket, jót teszünk egy felebarátunkkal. Minden alkalommal, amikor az avokádó és a mangó helyett a helyi, szezonális gyümölcsöket választjuk, gyakoroljuk egy kicsit a lemondást. Ha nem cseréljük le évente a mobilunkat, elektronikai cikkeinket, csak mert épp kijött valami újabb és menőbb modell, ha elromlott tárgyaink nem a szemétben végzik, hanem megjavíttatjuk őket, akkor az mi, ha nem az önmérséklet és az alázat szép példája? Ha vásárlás helyett magunk készítünk meglepetést családtagjainknak, barátainknak, a Láthatatlan Szeretetet tesszük láthatóvá.

„Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát” – mondta Luther Márton. A zöld életmód, a fenntarthatóság elvének gyakorlása logikusan következik a keresztény értékrendünkből. Jó lenne, ha ezt a templomainkban is hallanánk időnként. Mert az nem elég, ha csak egymás között beszélgetünk a témáról, vagy riogató, valóságos földi pokolt vizionáló, a klímaváltozás veszélyeit taglaló cikkeket osztunk meg a közösségi oldalakon. A lájkok és a megosztások gyűlnek ugyan, de változás ettől még nem lesz. Ahhoz tudatosság, cselekvő szeretet és remény kell. És hit abban, hogy már egyetlen felelős döntés is számít.