Más-kép 9.: Kasszandra és a fenntarthatóság

Személyesen nem kapván jóstehetséget Apollóntól, ezt a kérdést nem próbálom megválaszolni a mai – rendhagyóan kettős – műelemzésben, ellenben érdemes együtt boncolgatnunk a fenntarthatatlanság modern prófétáinak és a szerencsétlen sorsú trójai királylánynak párhuzamait és különbségeit.

Ha görög regét, mondát veszünk elő, csak látszólag egyszerű a dolgunk. Egyből legalább három rétegen kell átküzdenünk magunkat: a mesén, a történelmi tényeken és a pszichológián.

A történelem nem tartozik szorosan témánkhoz, ám fontos tudni, hogy sok régész és történész szentelte pályáját Trója híres története kutatásának, érdemes elolvasni például Michael Wood: A trójai háború c. könyvét. Két nagyhatalom csapott össze a vetélkedő és egymást felfaló birodalmak korszakának elején, a görög törzsek egyesültek a közös ellenség – ideiglenesen ugyan összeforrasztó, de igen veszélyes – ereje által. A történet néhány századdal később ismétli magát a mediterrániumban; ám a római-pun vetélkedés körül már sokkal kevesebb a mitológia, s több a történeti forrás.

A pszichológia tanulságos, a mese szomorú, nézzük együtt őket!

Kasszandra, Priamosz és Hekabé lánya, Hektór és Parisz húga, a legszebb trójai királylány (legalább 15 testvére közül). Megtetszik a halhatatlan Apollónnak is, akinek, mint tudjuk, szinte sosincs szerencséje a nőkkel. (Apró logikai bukfenc, hogy jósistenként ezt igazán tudhatná előre, s megkímélhetné magát a csalódásoktól, reménytelen szerelmeit kegyetlen bosszújától. Ám Apolló az Olümposzon is párját ritkító, számtalan jó tulajdonsága dacára bosszúálló isten.) A múzsák atyját Kasszandra először látszólag kellemmel fogadja, majd mégis kelletlenül visszautasítja. Az első szakaszban tévedhetetlen jóstehetséget kér és kap Zeusz kedvenc fiától, a másodikban azonban átkot is: sose higgyenek neki az emberek.

Hiába óvja a népét, hogy a faló maradjon csak extra muros (=a falakon kívül), kinevetik. A hasonlóan ellenzéki Laokoón papot fiaival tengeri kígyó falja fel, Kasszandrát – ekkor még csak – kinevetik.

Trója feldúlásakor Aiasz (avagy Ajax) megerőszakolja Athéné templomában. Ez hübrisz (elbizakodottság, gőg), amiért keservesen meglakol maga és sok görög bajtársa. Ám Kasszandra büntetése nem ér véget, Agamemnón viszi haza hadizsákmányként, s megérkezése napján leli halálát – egyes változatok szerint Agamemnóntól született két gyermekével együtt – a féltékeny, s bosszúját tíz éve dédelgető hites feleség, Klütaimnésztra kezétől.

Laokoón haláltusáját és Kasszandra megbecstelenítését számos zseniális művész álmodta kőbe és vászonra, mi szokásunk szerint két híres preraffaelita alkotást mutatunk be. A festőnő Evelyn de Morgan a leginkább szimbólummá vált pillanatban örökíti meg a szegény lányt: a feldúlt város láttán tehetetlenségében haját tépi.

Gondoljunk csak bele: milyen érzés egy szeretett embert látni például drogfüggőként, tehetetlenül figyelmeztetve az önpusztításra, s meg nem hallgatottként végignézni halálát. Most „szorozzuk be” mindezt legalább tízezerrel, hiszen Trója szép hercegnője testvérei, szülei, népe halálát nézi végig. Elpusztul a büszke város, s benne szinte mindenki, lángok és vér közt semmivé enyészik a „lovak szelídítője”.

De mi köze Kasszandrának a mai korhoz? Ha csak egy-egy bekezdésben írnánk le mindazokat, akik nyilvánosan figyelmeztettek a modern idők fenntarthatatlan fejlődésére, a dokumentum több száz oldalasra rúgna. S a szorzás itt milliószoros: a tét a Föld mint otthonunk megsemmisítése az emberek bűnei, az emberiség önpusztító kollektív cselekedetei miatt. A párhuzamot nem kell magyarázni.

Ám álljunk meg egy pillanatra!

Kasszandrára nem hallgattak a trójaiak, de a fenntarthatatlanságra figyelmeztető tudósok szava talán megfogan. A jövő nem egyértelmű, egyszerre látszanak a romlás és megmenekülés csírái.

A modern Kasszandrák talán Jónássá válnak, akinek szavára megtért Babilon. A keresztény remény alapvetően tér el a görög fatalizmustól! Az ember természete, habár bűntől fertőzött, ám alapvetően jó. Az Ószövetségben Isten egyértelműen megnyugtat: Noé után nem lesz több totális katasztrófa. S meddig? Ábrahám alkudozásából kiderül: amíg egy jó ember is van a Földön. Az Újszövetség pedig bemutatja ezt az embert: az Embert.

Hadd írjak végül egy egészen személyes idézetet, amit egyik kislányomtól kaptam régen, egy gyenge pillanat vigasztalásaként: „Apa! Nem vagy rossz apa!!! Az Éhezők viadalával pedig megvárlak. Van elég más dolgom.”

Ezt Isten is mondhatta volna…

Kép

Evelyn De Morgan: Kasszandra (1898)  Kép forrása: The Athenaeum

Evelyn De Morgan (1855-1919) – nem keverendő össze férjével, a szintén festő Frederick Morgannal – angol preraffaelita festőnő, rendkívül termékeny­nek bizonyult a szimbolikus, főleg ógörög és bibliai témájú alkotások terén. Szülei ellenkezését leküzdve művészeti iskolába iratkozott be, ám ezt otthagyta, mivel nem kívánt aktot rajzolni. Stílusára a preraffaeliták voltak nagy hatással, különösen Edward Burne-Jones. Az I. világháború és a búr háború rémét 15 festményen dolgozta fel.

Kép

S. J. Solomon: Aiasz és Kasszandra (1886). Kép forrása: The Athenaeum

Solomon Joseph Solomon (1860-1927) angol akadémista festő, a New English Art Club alapítója. Londonban, Párizsban és Münchenben folytatott tanulmányokat. Húga, Lily Delissa Joseph szintén festő. Solomon megfestette sok ismert és kevésbé ismert kortársát, többek között Lord James Stevensont. Az I. világháborúban kidolgozta, sőt az állami szerveken „át is lobbizta” az álcafestés technikáját. Legismertebb képe a fenti, és az 1887-ben elkészült Sámson.