„Azt mondták, Down-szindrómás lesz a baba”
Lenke a legszebb baba a világon. Gyönyörű, sötétkék szeme van, óriási szempillái, és olyan finom kis haja, amilyent nem is éreztem még azelőtt. Tud mászni, ülni és állni. Viccesen magyaráz, ha valami nem tetszik neki, hogy: „dadadadada, daaaa-da-dadadada”. Máskor meg prüttyög nagy komolyan, mintha azt mondaná, „Érted?” „Láttad?” „Elhiszed?”, „Bizony!”. Annyira édes, hogy állandóan csak puszilgatni szeretnénk.
Nemsokára egyéves lesz. Úgyhogy idén nemcsak karácsonyra, hanem már Lenke születésnapjára kidíszítjük a házat.
Ágó több hete készíti a díszeket: az ajtóra, az ablakokra meg ahova kell. Mindennap egyet megcsinál, mert Anya azt mondta, hogy nem engedi őt a számítógép elé, amíg nem látja, hogy értelmes dologgal is el tudja foglalni magát. Ő meg ezt találta ki.
És néha mi is segítünk neki.
– Emlékeztek, hogy kezdődött? Milyen vicces volt, amikor láttuk, hogy ott bukfencezik Anya hasában egy baba? – kérdezte Ágó, amíg a fehér virágokat ragasztotta.
– Tényleg? Én nem is emlékszem… – vágta a pofákat Dani, aki a madzagokat intézte –, csak arra, hogy elmondtam mindenkinek az iskolában, és irigykedtek, hogy de jó nekem. Meg arra, hogy egyszer hazajöttek Anyáék, és Boldizsár sírt, mert a baba nagyon beteg volt, és azt mondta a doktor, hogy mégsem fog megszületni. De azt nem akartam elmesélni az iskolában.
– Igen – mondtam, és megint szomorú lettem egy kicsit. – Az nagyon rossz volt. Ennyi piros virág elég lesz?
– ...és utána Anya mindig ment, hogy meghallgassa, hogy ver-e még a szíve…
– Ja igen! És mindig vert! Húúú, nézd, Ágó, mennyi virágot vágott már a Boldi!
– És arra emlékeztek, amikor a nagymamáéknál Apa olyan későn jött meg a kórházból, és mi a nagypapával aludtunk? Ó, az lehet, hogy két ablakra is elég lesz!
– Igen! Aztán felébredtünk, és Apa azt mondta, hogy a baba teljesen meggyógyult, és mégis lesz kistestvérünk!!! Az de jó volt…! Hány levelet vágjak? – kérdeztem.
– Nem tudom. Sokat. De ne csak nagyokat, kicsiket is.
– Ja, és akkor egy óriási tűt akartak szúrni Anya hasába, hogy megnézzék, nem Down-szindrómás-e a baba – mesélte tovább Ágó.
– Mi?? Nem emlékszem. – És majdnem kettőbe vágtam egy levelet.
– Egy tűűűűt? – szörnyülködött Dani is.
– Igen. Apa mesélte. De ők nem engedték, nehogy baj legyen. Mert ha ezt a babát megmentette nekünk az Úristen, már nem akarnak semmilyen veszélyes vizsgálatot.
– Én annyira nem is féltem, hogy az – vontam meg a vállam.
– Én nagyon. Akkor még – mondta Ágó, és meghimbálta az egyik kész virágdíszt.
Szép volt.
– Emlékeztek, a karácsonyra? Amikor Apáék hazahozták a kórházból? Csillogott a fa, ő meg olyan aranyosan aludt a bébihordozóban.
– Ó, igen…! – mosolyogtam, és szerettem volna megint ott lenni.
– És akkor mondták Anyáék, hogy Down-szindrómás. De akkor már nem féltem.
– Ő a legszebb baba a világon! – mondta Dani.
Aztán felmentünk Anyáék szobájába és felraktuk a díszeket Lenke ablakára.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>